Egy énekes rigó éneke (Turdus philomelos) nyomja el a többi madár énekét az utóbbi hetekben. Pedig vannak zöldikék, seregélyek, erdei pintyek, széncinegék, balkáni fakopáncsok, nagy fakopáncsok, zöld küllők, balkáni gerlék, örvös galambok, mezei verebek, szajkók, fekete rigók, szarkák...

Ami most érdekes, hogy nem olyan változatos a madárvilág nálunk a tavalyi évhez képest. Eltüntek az etetőkről a kék cinegék (Cyanistes caeruleus), meggyvágók (Coccothraustes coccothraustes), viszont a mezei veréb (Passer monatus) csapat megkétszereződött, szabályosan egy verébfelhő száll mindig az etetőkre, esténként a bambuszban gyűlnek össze és még le nem megy a nap, addig csiripelnek, így minden naplementekor hatalmas madárzsivaj van.

A fotókon a mezei verebek az etető melletti bokrokon vagy az alatt keresgélik az elejtett magokat.

Nagy örömömre megjelentek a fácánok (Phasianus colchicus) is, először a hím szállt be hozzánk majd pár nap múlva négy tyúk követte példáját. Már nem félnek tőlünk, sokszor el sem hagyják a tanyát, ha megijednek valamitől, akkor a bambuszunk alá futnak be. Már az sem zavarja őket, hogy odamegyek újratölteni az etetőket, csak peckesen továbblépdelnek.

Kétnaponta töltöm az etetőket magokkal, muszáj mert mindent megesznek a madarak, semmi nem marad utánuk.

Feltehetőleg ezek a nyomok főleg fekete rigóké (Turdus merula) lehetnek, természetesen az utolsó képen nem rigólábnyom látható, ezek a hozzánk betévedő kóbor macskáké, akik érdekes módon nem madarásznak, hanem egerésznek nálunk...

Amikor hihetetlen magasan rikoltozik egy hím nagy fakopáncs (Dendrocopos major)...

Egy nap sokszor szoktam felnézni a toronyra, hogy hátha látok valamilyen madarat. Általában balkáni gerléket (Streptopelia decaocto), örvös galambokat (Columba palumbus), sokféle kistestű madarat látok ülni rajta, de a szürke légykapók (Muscicapa striata) is szívesen birtokba veszik, nekik külön jó, hiszen nagy tér áll rendelkezésükre a táplálékszerzéshez. A torony kikötésein várakoznak legtöbbször. A seregélyek (Sturnus vulgaris) is minden évben itt gyülekeznek, valamint a fehér gólyák (Ciconia ciconia) szokták észrevenni és körözni felette.

Viszont ma egy hím nagy fakopáncs (Dendrocopos major) ült a torony legeslegmagasabb pontjára, a villámhárító csúcsára és onnan kiáltozott. Végülis okos ez a madár, hiszen rájött arra, ha magasabbra megy, ahol a fák nem zavarják, jobban terjed a hangja, messzebbre eljut. Körülbelül negyedóráig volt odafent, aztán elrepült.

Egyébként a szürke légykapók (Muscicapa striata) még mindig itt vannak a meleg idő miatt, de nemcsak őket látom még, hanem csilpcsapfüzikéket (Phylloscopus collybita) és barátposzátákat (Sylvia atricapilla) is.