Klímakatasztrófa másképpen: Duna-Tisza közi homokhátság
Elmélkedtem egy kicsit a lakókörnyezetem jövőjéről és egy nagyobb terjedelmű kidolgozás született belőle, melyet itt olvashattok:
Klímakatasztrófa másképpen: Duna-Tisza közi homokhátság
Nem csak a hírekből hallhatjuk, de már a bőrünkön is érezzük, hogy hazánk sem marad ki a globális felmelegedés negatív hatásaiból, annak ellenére, hogy sokan gondoltuk azt, hogy itt a Kárpát-medencében, úgymond megbújva, annak védelmét élvezve, mi majd kimaradunk a szélsőségekből. Nagyon úgy tűnik, hogy tévedtünk, ezért most járjuk körbe, hogy mi és miért történik, vajon tehetünk-e bármit.
Mindenképpen azzal kezdeném, hogy mi, emberek gyakran járunk úgy, hogy nem látjuk a fától az erdőt. Sajnos, mindannyian saját elménk rabjai vagyunk, miatta már a „kézzelfogható” valóság, az életnek nevezett jelenségvilág érzékelése is nehézségekbe ütközik, ezért itt az ideje, hogy megnyissuk az elménket, kiszélesítsük az ismereteinket.
Mint ismeretes, Magyarország teljes területének éghajlata kontinentális, az azonban már kevésbé, hogy a klímaváltozás hatásainak felgyorsulása tapasztalható az utóbbi 3-4 évben, ami miatt egyre gyakoribbak az aszályos időszakok, de ugyanakkor megjelentek a ritkán hulló és villámárvizeket okozó nagy mennyiségű esők is. Van egy hatalmas terület hazánkban, az ország területének egytizede, mely egy különösen érintett térség a klímaváltozás hatásainak gyorsulásában, ez a Duna-Tisza közi homokhátság, melynek három vármegye is területét adja, de átnyúlik a szomszédos Szerbiába is.
Ez a térség az ország bizonyítottan első, klímaváltozás általi vesztese, közel két évtizede. 2004-ben, a FAO (ENSZ) félsivatagos területté nyilvánította, és jó úton halad az elsivatagosodás felé, melyet tudományosan évi 250 mm-nyi csapadékmennyiséghez kötünk. Hogy megértsük mi is történik most, a válaszokért nem csak a jelent, de a közelmúltat is vizsgálnunk kell. Nem csak az országnak, de ennek a térségnek az éghajlatát is az határozza meg, hogy három nagy európai éghajlati terület, a nedves óceáni, a száraz kontinentális és a nyáron száraz, télen nedves mediterrán éghajlati régiók határán helyezkedik el. Ezért például különösen nehéz nemcsak a vizsgált terület, hanem az egész ország éghajlatának jövőbeni alakulását is modellezni.
E határzónában az éghajlati övek kisebb mértékű tartós eltolódása is a hőmérséklet évi járásának és a csapadék mennyiségeinek csak nagy bizonytalansággal becsülhető módosulását vonja maga után. Az utóbbi 40 évet figyelembe véve, a vizsgált területen a hőhullámos napok száma 14-el nőtt a legintenzívebb időszakhoz képest. A csapadékváltozás adatai már közel sem ilyen egyértelmű következtetéseket vonnak maguk után, leglényegesebb és aggodalomra okot adó megfigyelés, hogy a száraz időszakok hosszabbá váltak. A térség éghajlatának várható alakulását csak több finom horizontális felbontású regionális klímamodell alkalmazásával és azok eredményeivel együttesen vázolhatjuk fel.
Az átlaghőmérséklet várható jövőbeli alakulása a globális szintnek megfelelően emelkedni fog, meghaladva a természetes változékonyság mértékét. A klímamodellek szimulációi egységesek abban, hogy az ország déli és keleti területein kell nagyobb mértékű melegedéssel számolnunk. A szélsőségek várható alakulása jellegzetes térbeli eloszlást mutat és elsősorban Magyarország középső, déli és keleti területeit érinti kedvezőtlenül.
A kedvezőtlen hatások már megmutatkoznak a biológiai sokféleség (biodiverzitás) csökkenésében, különösen szembeötlő a nagytestű rovarfajok szignifikáns (jelentős) csökkenése, ezért cselekvési stratégia kidolgozását kellene minden ebben érdekelt félnek sürgetnie. Magyarország Alaptörvénye a fenntarthatóságot kiemelt jelentőségű értékként fogadja el. Az Alaptörvény azt is előírja (O. cikk), hogy Magyarország védi és fenntartja az egészséges környezetet és, hogy a természeti erőforrások, a termőföld és az ivóvízkészlet, valamint a biológiai sokféleség és a kulturális értékek a nemzet közös örökségét képezik. Két elvet érdemes mindennél jobban szem előtt tartani. Az egyik az „Elővigyázatosság és megelőzés elve”, ami leírja, hogy az éghajlatváltozás folyamatával, okaival és hatásaival kapcsolatban fennálló tudományos bizonytalanságok nem képezhetnek hivatkozási alapot a szükséges megelőzési és alkalmazkodási intézkedések elodázására. A másik elv az „Átterhelések elkerülésének elve”, ami leírja, hogy a klímavédelmi beavatkozások nem vezethetnek újabb fenntarthatósági problémákra, más környezeti elemekre vagy más földrajzi térségekre vonatkozó átterhelésekre.
A klímaváltozás ellensúlyozásaként mitigációs (csökkentéses) és adaptív (alkalmazkodó) célok lettek megfogalmazva, azaz az üvegházhatású gázok csökkentése és az adottságainkkal összhangban a társadalomra még ismeretlen hatással bíró környezeti terhelés alkalmazkodási lehetőségeinek és korlátainak megismerése. Ezek azonban erre, az ország csak egytizedét kitevő térségre túlzottan nagy léptékben határozzák meg a sikeres célokat.
Mint ismeretes, a sikerre vihető mitigációs cél lehet a szén-dioxid természetes nyelő kapacitásainak (erdők, faanyag) megőrzése, esetleges növelése, több karbon tartós megkötése a faanyagban, a fatermékek elterjedtebb használata és a geológiai közegben történő megkötés technológiai lehetőségeinek vizsgálata. Kutatások, fejlesztések, innovációk, demonstrációs projektek támogatása, különös tekintettel az anyag- és energiatakarékos technológiák, a megújuló energiahordozók elterjesztése, a biomassza megújuló ipari nyersanyagként való hasznosításának növelése, a környezetbarát közlekedés- és agrotechnikák, a fenntartható erdőgazdálkodás, a fenntartható építészet, a hő- és villamosenergia-termelés. A fenti célok és érdekek, - noha alaposnak, összeszedettnek tűnhetnek -, azonban szűklátókörűek, azok mentén haladva gondolkodásbéli akadályokba ütközünk, mert az egyébként közel sem teljes megoldási lehetőségek csak a politika és gazdaság érdekhatáráig érnek. Erre a tökéletlenségre világíthatunk rá, ha agnosztikus, de ugyanakkor világmegfigyelő módon foglalkozunk egy adott problémakörrel, ami annyit jelent, hogy figyelembe vesszük, hogy nem ismerhető meg minden a valóságos létből, abból a jelenségvilágból amelyben mi, emberek létezünk, de ennek ellenére mégis törekszünk a „dolgok” legteljesebb megismerésére.
Ha most elvennénk a vezető politikai és gazdasági célokat, érdekeket ebből az adathalmazból, valószínű rögtön észre is vennénk más alternatívákat a klímaváltozás problematikájának kezelésére. (http://www.lajtarlili.hu/climate-change-2021) Azonban ezen célok és érdekek alkotják országaink vázát, így társadalmaink fejlődésének fékje végső soron egyéni gondolkodásunk, ha ugyan erősen sarkítva, de az utolsó egységig egyszerűsítenénk. Jelentős hátrányból próbálunk valahogyan meccseket nyerni, hogy megnyerjünk egy bajnokságot a bolygóval szemben, ami éppenséggel nem is ellenfelünk, hanem ugyanazon a térfélen játszik velünk a lehetséges pusztulással szemben. 2023-at írunk, amikor nemzetközi szinten már több évtizede harcolunk a gonosz ellen, ami a klímaváltozás és a környezetszennyezés negatív hatása. Próbáljuk a fosszilis anyagok felhasználását csökkenteni, újabb és újabb szénkivonási és megkötési technológiákat találunk ki, melyek csak újabb átterheléseket adnak, talán már inkább jobb szó a körbeterhelés lenne, mert mindig eggyel több újítás negatív hatása ér körbe a bolygón.
Mint, ahogyan évekkel ezelőtt egy kisfilmemben is megfogalmaztam (https://youtu.be/WizIjuw0cW8?si=xnLQimpjBtnbcpPM), a legnagyobb természetvédelmi és környezetvédelmi eredményeket a legkisebb emberi beavatkozással lehet elérni. Én magam is ezen a minden szinten vesztes földrajzi területen élek, ami a média szerint félsivatagosból éppen sivatagiba fordul, azonban ez inkább manipulatív csúsztatás, esetleg valami fordított pszichológiai kísérlet, hogy cselekvésre sarkalljuk a lakosságot. A valóság ahhoz áll közelebb, hogy a csapadékeloszlás mutat egyenlőtlen értékeket, ezért vannak időnként hosszabb, akár több hónapos csapadékmentes időszakok, mint, ahogy már korábban említettem.
Ezeket a hosszabb időszakokat kell a természetnek és a mezőgazdaságnak is áthidalnia. A jelent tekintve, most minden nappal valami elveszik, egy hűvösebb vagy esősebb nap, elveszik néhány helyváltoztatásra amúgy képtelen faj, amelyek pedig tudnak futni, mászni vagy repülni, azok próbálnak megjelenni egy még élhetőbbnek tűnő ártérben, hegységben, hogy azzal is hamis adattá váljanak, hogy itt és ott megjelent egy-egy új faj, szóval mégis van remény, rendben van a biodiverzitás.
A Duna-Tisza közi homokhátság bizonyos részeit nagy valószínűséggel elveszíti a természet és elveszítjük mi, emberek is, mint mezőgazdasági célra hasznosítható területet. De, ahol még van remény, ott az élővilág és mi is már csak a mozaikos elrendezésében bízhatunk, ahol bizonyos raszterben oázisszerűen fent lehetne tartani a növény- és állatvilágot. Jó ötletnek tartanám, ha a mezőgazdasági gazdálkodók továbbra is az oázisok között gazdálkodhatnának,– hiszen ma is ez jellemzi a vidéket -, vizet tározókból és csatornákból kapnának, melyet a csapadék és a folyók többlet vizei vagy tisztított szennyvizek szolgálnának ki. Ami szintén biztos, hogy a talajvízszint szignifikáns (jelentős) csökkenése valószínűsíthető, mert a talajban található édesvízkészlet hasznosulás nélkül folyik el a csatornákon. Annak ellenére, hogy ez irányú nagyszabású építési munkálatok kezdődtek, azok befejezéséig sajnos nem tudjuk megtartani vizeinket, hiszen az épített műtárgyak, mint gátak, csatornák vagy a körforgásba építések, mint az erdők vagy sztyeppék lennének a megoldások. Így a vízvesztés egy ideig még folytatódik, melynek különösen kedvez a területre oly jellemző homoktalaj vízáteresztő képessége.
Ha feltesszük a kérdést, hogy mégis milyen megoldásokat kínálhatnánk a már meglévők mellé, akkor nagy valószínűséggel a tudományt és a tömegek elérését kellene górcső alá vennünk. A tudomány által elérhető tudásmennyiség résztudományokká szabdalta az egymással szorosan összefüggő tudományterületeket, akkor ez szükségszerűnek és a jövőre nézve hasznosnak tűnt. Az elmúlt évtizedekben azonban kénytelenek voltunk szembesülni azzal a kvantumfizikai elvvel, hogy minden mindennel összefügg, így már csak részekben (résztudományokban) gondolkozni egyre inkább korlátolttá tett/tesz minket egy-egy szerteágazó probléma megoldását illetően. A klímaváltozás is egy szerteágazó probléma, egy okozat, ahol nem elég az okokat megkeresni, mert okozatként újabb okok is létrejönnek, ráadásul az idősíkok sem azonosíthatók be egyértelműen, hogy mi volt előbb és utóbb, így a cselekvés helyett zűrt és zavart fogunk kapni. Ha a klímaváltozás problémakörét számtalan nézőpontból vizsgáljuk, rá fogunk jönni, hogy a tudományok területén eljött az ideje a paradigmaváltásnak, a résztudományokat kénytelenek leszünk újból egymásba kapcsolni. Erre kitűnő megoldási lehetőséget jelent, ha bevonjuk a mesterséges intelligenciát (MI), hogy komplex módon vizsgálódjon és kutasson fel hosszú távon is járható utat az emberiség, a természet jövője számára.
Amire azonban roppant mód figyelni kell, hogy csak valós adatokhoz szabad hozzáférést biztosítani az MI-nek, különben nemhogy segítene, de inkább hibákat és károkat fog okozni mindannyiunknak. Ha most megállunk pár pillanatra és elmerengünk, akkor egyrészt, érdekes megtapasztalni azt, ahogy kimaradt egy tudásszint, ahogy megszűnt az a kevés polihisztorság is, ami létezett, és most a tudást testen kívülre helyezve, gyakorlatilag az MI-ből fogunk csinálni egy mindent tudó és komplexen gondolkodó entitást. Másrészt, azt a kapcsolódási potenciált, amit az internet globálisan nyújtani tud és képes összekapcsolni a legkisebb egységet, az egyént az egyénnel, vagy az egyént mindannyiunkkal, feláldoztuk a profit oltárán. És inkább alkottunk egy emberhez hasonló szellemet, az MI-t, mint hogy több milliárd embert kapcsoljunk össze a virtuális térben, hogy szabadon ötletelhessünk, hogy egy nagy kollektív tudattá álljunk össze és megoldást találjunk a legégetőbb problémáinkra, hiszen minden problémára létezik legalább egy használható megoldás. Így vagy úgy, de az emberiség a sorsszerűsége és fejlődésének időszerűsége közé van szorulva, ezért csak annyit tehetünk, hogy szerepünk szerint cselekszünk minden egyes nap és kíváncsian várjuk a fejleményeket...