Szórakozni és kikapcsolódni: Zoo Debrecen
Egész Európában ritkaságnak számít, ha egy állatkertet és egy vidámparkot kereszteznek, de Debrecenben nemhogy megcsinálták, hanem évtizedes, áldozatos munkával jól csengő hírnevet is szereztek neki. Mohácsi Rebeka zoopedagógussal készített riportból, a néhány érdekességen kívül az is kiderül, hogy milyen munka zajlik a kulisszák mögött, vagy, hogy a látogatók a maradandó élmények mellett tudással is gyarapodnak-e.
(képet készítette: Zoo Debrecen)
Lajtár Lili (LL): A környezeti nevelés az egyik legfontosabb fiatalokat célzó ismeretterjesztő és személyiségformáló eszköz, nem csak állatkerti szinten, hanem az élet szinte minden aspektusában. Hogyan látják mennyire eredményesek a zoopedagógiai programjaik, milyen visszajelzéseket kapnak, valamint mely programjaik a legnépszerűbbek és Önök szerint vajon miért?
Mohácsi Rebeka (MR): A zoopedagógiai programjaink igen kedveltnek és eredményesnek bizonyulnak, amit az elégedett visszajelzések és a folyamatosan növekvő látogatottság is alátámaszt. Rugalmas struktúránkkal az óvodásoktól egészen a felsőoktatásban tanuló diákokig terjedő korosztályokat célozzuk meg. Programjaink szorosan illeszkednek a Nemzeti Alaptanterv és az Óvodai nevelés országos alapprogramjához, mindeközben ezt további, közvetlen tapasztalatokkal egészítjük ki a gyerekek számára: az élőlények közelsége és az állatokkal való közvetlen kapcsolat oktatásunk alapját képezi.
Célunk, hogy a gyerekek mélyreható tudást szerezzenek, miközben olyan élményekben is részesüljenek, amelyek segítik őket abban, hogy tisztelettel és felelősséggel viszonyuljanak a természet sérülékenységéhez és megőrzéséhez. Zootáborainkat és interaktív foglalkozásainkat idén már 36. alkalommal rendeztük meg, és kifejezetten népszerűek, akár magyar, akár angol nyelven. Ezek az események lehetőséget kínálnak a résztvevőknek arra, hogy közelebbről megismerjék az állatok viselkedését és életmódját. Túl az állatfajok és azok sajátosságainak megismerésén, fontosnak tartjuk a környezet- és természetvédelem, valamint a felelős állattartás fontosságának hangsúlyozását. Zoopedagógusaink elkötelezettek a környezeti nevelés, a természetvédelem és az egészséges életmódra nevelés iránt, és ezen értékek közvetítésére a zoopedagógia, az élménypedagógia eszköztárával.
(képet készítette: Zoo Debrecen)
LL: A tudományos körökben egyre inkább felbukkanó téma a társas kapcsolatok verbális kommunikációjának elsorvadása, mind minőségi mind mennyiségi szinten. Úgy vélekednek, hogy egyrészt valójában ez az evolúciós irányunk, másrészt, ami a tendencia felgyorsulását eredményezheti az éppen az ellenkező céllal létrehozott technológiáknak köszönhető, mint a mobiltelefon és az azt követő közösségi média térnyerése. Pedig a jövő kommunikációja nem képzelhető el az egyén gondolatai és hangja nélkül. Önök hogyan látják, mennyire sikerül elérniük a legkisebb egységet, az egyént, hiszen a mentális egészség fő pillére, amikor kijelenthetem, hogy „létezem”? Mely programjaik azok, melyeken kimondottan elérik magát az embert, például kérdésekkel, játékos vetélkedőkkel, ahol a résztvevők igazán érezhetik, hogy akkor és ott körülöttük forog a világ?
MR: A gyermekek rendkívül kreatívak és nyitottak az élményekre, különösen, amikor a természettel kerülnek kapcsolatba. Egy gyermek pillanatok alatt sárból várat épít, vagy éppen faágakból varázspálcát formál. Táboraink ideje alatt szándékosan korlátozzuk a mobiltelefonok használatát, hogy helyet teremtsünk a tudatos jelenlét gyakorlására, a kommunikációs és szociális készségek fejlesztésére, továbbá a perifériára eső gyermekek bevonására a foglalkozásainkba. Az egyedek megfigyelése arra ösztönzi a résztvevőket, hogy lassítsanak és észrevegyék a körülöttük lévő apró részleteket, például az állatok viselkedését. Az állatok megfigyelése és az ezekre való koncentráció rendkívül pozitív hatással van a résztvevőkre. Rendezvényeinken nem csupán szórakoztató, de tanulságos zoopedagógiai foglalkozásokat is tartunk. Az érzékenyítő foglalkozások segítenek az empátia fejlesztésében, míg a Tapizoo foglalkozás fókuszált figyelemmel bővíti a résztvevők fajokkal kapcsolatos ismereteit, például szibériaitigris-koponya vagy futómadártojás formájában.
(képet készítette: Zoo Debrecen)
LL: Ha valaki eldöntené, hogy egy Önökhöz hasonló kultúrparkot akar elindítani, ahol van állat, növénykert és vidámpark is egyszerre, mik azok az előre nem látható akadályok, melyek mindenképp jelentkezni fognak? Mesélnének az olvasóknak, mennyire nehéz kialakítani egy láthatatlan egyensúlyt a szórakoztatás és ismeretterjesztés, zajos forgók, gyerekzsivaj és a nyugodt környezetet igénylő állatok között?
MR: Európai szinteken is igen ritka, hogy egy intézmény magába foglal állatkertet, növénykertet és vidámparkot egyaránt. Az ilyen összetettségű működés számos kihívással és speciális szaktudással jár együtt, és kiemelkedő személyi állományt követel. A területi elrendezés szempontjából érdekes megfigyelni, hogy a vidámpark és az állatkert között kellő távolság és elkülönítettség figyelhető meg, miközben jogszabályilag is megfelelnek mindannak, ami szükséges a két különböző attrakció zavartalan működtetéséhez. Egy ilyen multifunkcionális és sokrétű intézmény működtetése nem csupán a közönség szórakoztatását szolgálja, hanem a szakemberek számára is komoly kihívásokat rejteget. A folyamatos fejlődés és az újítások iránti elkötelezettségünk határozza meg azt az útonjárásunkat, mely egyedivé és lenyűgözővé teszi ezt az intézményt a látogatók és a szakemberek számára egyaránt.
(képeket készítette: Zoo Debrecen)
LL: Személy szerint jó ötletnek tartanám a globális felmelegedés, klímaváltozás okait, hatásait bemutatni vagy akár egy erre a célra létrehozott épületben a környezetszennyezést demonstrálni, természetesen a politikai és gazdasági érdekek mellőzésével. Nehéz és érzékeny téma, de úgy vagyunk benne, hogy a mai napig nem találtunk hathatós megoldást sem az okok megszüntetésére, sem az alkalmazkodásra. Ettől függetlenül, milyen jövőbeli elképzeléseik vannak, legyenek akár új állatok, növények, új bemutató épületek, új programok, stb...?
MR: A klímaváltozás és a globális felmelegedés jelentős és sürgető probléma, amely megköveteli a figyelem középpontba állítását. Fontosnak tartjuk, hogy megértsük a probléma okait és hatásait, és valós bemutatókkal, épületrészletekkel és fajtáblákkal hívjuk fel erre a figyelmet. Az ilyen kezdeményezéseknek céljuk lehet a környezetszennyezés demonstrálása anélkül, hogy politikai vagy gazdasági érdekek befolyásolnák az üzenetet. A tudatosság és a megértés terjesztése az első lépés ahhoz, hogy a társadalom változtatásokat hajtson végre és hatékony megoldásokat találjon. A jövőre nézve az állatkertek és hasonló intézmények számára kiemelten fontos a környezettudatosság és fenntarthatóság. Új terveink között szerepelnek olyan programok, amelyek további tudatosságra és kreativitásra ösztönzik a látogatókat a környezeti problémákra való reagálás kapcsán.
LL: A külföldi látogatóik jellemzően mely országokból érkeznek és ők milyen programokon időznek szívesen?
MR: A külföldi látogatóink legnagyobb része főként a környező országokból érkezik, kiemelt jelentőséggel bír Románia és Ukrajna. Tapasztalataink szerint ők különösen élvezik az Állatkertek éjszakáját, valamint az ünnepi időszakokhoz kapcsolódó eseményeket, mint például a húsvét és a Halloween. Ezek az események különleges programokat kínálnak, amelyek során a látogatók részt vehetnek interaktív foglalkozásokon, bátorságpróbán, Tapizoo-n, látványetetéseken, amelyeket a szokásos nappali programok során nem tapasztalhatnak meg.
(képet készítette: Zoo Debrecen)
LL: Mit üzennének az olvasóknak, mi vagy melyek lennének azok a gondolatok, melyeket fontosnak tartanának megemlíteni?
MR: A környezetvédelem kulcsfontosságú a jövőnk szempontjából, hiszen minden ember felelőssége a természet megőrzése és a róla való gondoskodás. Az állatkertek manapság sokkal többet jelentenek a fajok puszta bemutatásánál, hiszen az egyedek jóléte, a környezeti gazdagítás, az optimális tartási körülmények, az élőhelyek védelme, a veszélyeztetett fajok megóvása és a biodiverzitás fenntartása mind kiemelkedő fontosságú szerepet töltenek be. Az állatkertek már régóta nem csupán szórakoztató helyek, hanem olyan központok, ahol a szakképzett személyzet az oktatást és az élményszerű tanulást ötvözi. Ezek az intézmények aktívan részt vesznek az ökológiai tudatosság kialakításában, a vadvédelemben és a környezettudatosság terjesztésében. A mai világban az állatkertek kulcsszerepet játszanak az oktatásban, a fajmegőrzésben és a környezeti tudatosság előremozdításában. Nemcsak azáltal járulnak hozzá a természetvédelemhez, hogy megóvják a környezetüket és a benne élő állatokat, hanem közvetlen tapasztalatokon keresztül is hozzájárulnak az emberek természet iránti tiszteletéhez és megőrzéséhez.
Köszönöm a Zoo Debrecen dolgozóinak, hogy megválaszolták a kérdéseimet és, aki ezek után kedvet érez egy önfeledt, játékos kikapcsolódásra vagy oltaná a természet témaköréből fakadó tudásszomját, keresse fel a lenyűgöző környezetben található Nagyerdei Kultúrparkot.