Üdv Mindenkinek!
A Schönbrunni Állatkerttel készült interjúm megjelenése előtt következzen egy írásom, mely szintén a természetvédelem jegyében született:
Védünk és pusztítunk
Mindig várok egy járműre. Elmerülve gondolataimban várom a buszt a főváros szélén, hogy bevigyen a betondzsungelbe. Persze mindig figyelek szüleim tanítására, hogy társaságban vigyázz, mit mondasz, amikor pedig magad vagy, hogy mire gondolsz. Gondolataim ma éppen a munka körül forognak, a fogyasztói társadalom körül, melynek egy ideje már, de részben én is tagja vagyok. Részben, mert csak a szükséges fogyasztás motivál, mondhatjuk úgy is, hogy egy kényszerű fogyasztója vagyok ennek a világnak.
Ja, a munka..., ami a halálig tart... Az állandó munka szerintem, - még ha szeretjük is -, kényszer, nyűg, ha nem előbb akkor utóbb. Aztán, fogyasztóként sajnos több milliárd ember sorsával is osztozom, és hiába a többséghez tartozás, a helyzet nem tetszik. Mert hiányolom a természetet, mert látom, hogy folyamatosan tűnik el a környezetemből, de vajon mások is így érzik? Nem tudom. Szóval, aggódom a természetért, mert lassan de biztosan lecserélődik technológiákra, mert már így is csak kinyerhető nyersanyagként van jelen.
Manapság hamis hírként jelenik meg mindenhol a természetet szeretete, hogy az egy közös pont mindenkiben, közben meg a tettekből nem azt látom és ez a hamisság. Persze az is tény, hogy fogyasztóként nem lehetsz elkötelezett természetvédő. Na, de mi változott meg az utóbbi százötven évben? A legtöbb helyen már természetes a szennyezett levegő, a vízszennyezés, a fényszennyezés legkülönbözőbb módja, vagy éppen, hogy mindent átjár az emberi zaj, a gépek zaja, a szirénák és az autókürtök hangjai, vagy ahogyan az autók kerekei zúgnak, a repülőgépek morajlásai, a gyárak munkazajai. Ha már voltál életedben ember által érintetlen helyen, akkor megtapasztalhattad a természet egy megmaradt részét, a szélzúgta csendet, a vadvilág hangjait. Én voltam és sokszor vagyok.
Merengés közben meglátok egy madarat repülni, csak úgy szeli a fátyolfelhős kék eget. Már jó ideje nem láttam madarat, sőt nem hogy madarat, még fát is csak elszórtan lehet felfedezni itt, ebben a városrészben, és itt ez az összes, ami a természetet jelenti. Azt mondják az ismerőseim, hogy kihalási hullámban vagyunk, sőt nekünk embereknek is élhetetlenné válik majd a bolygó. Megkérdezik, hogy akkor most először magunkat kellene menteni, nem? Vagy kellene törődni a természettel is, mint mondjuk a gorillákkal, a koalákkal vagy a bálnákkal? Vagy érdekelniük kellene egy szeméttől mentes folyópart vagy, hogy a frissen hullott hóban megmosva arcukat sikerült-e azt korommal bemaszatolniuk? Vajon törődniük kellene? És mivel vagy melyik részével?
Mert ha együttérzően nézik a bálnák életéről szóló filmben a születés pillanatát, közben gyönyörű képeket is látnak és egy varázslatos történet áll össze elméjükben az óceánokról. Hol itt a baj? Nem tapasztalják a hírekből áradó problémákat. Szóval hol a baj, amivel törődniük kellene? Nem tudom, a jövőnk talán a jellemünkbe van kódolva, meg hát én csak egy egyszerű irodai alkalmazott vagyok. Azért dolgozom, hogy ebben az anyagi világban élni tudjak, aztán, hogy tudok-e fejlődni szellemileg már egy más kérdés. A munkát, ezt a kötelező „lehetőséget” szüleimtől örököltem, akik szintén a szüleiktől és én is adom tovább majd a gyerekeimnek, - feltéve ha lesznek, hiszen a gyerekeim sorsa egy életre szóló felelősség nekem, nekik és a bolygónak is.
Az, hogy dolgozom, egy végtelen történet, egy valami, aminek soha nem érek a végére, mondjuk valójában nincs is semmi, amit befejezhetnék. Nincs semmi, amit elérhetnék és hely, ahova eljuthatnék, talán anyagi szintet léphetek, de szellemit nem. Utam végtelen, és amiért nem öl meg az unalom, hogy a munka és a mulandóság örök és ez az út már önmagában is igen változatos. De a legjobb része annak, ami körülvesz, amikor támogathatom a természetet. Mindig teszem is a dolgom, én törődök vele.
Fékez egy busz, ez már az enyém. Szaladjatok gondolatok, gyorsan repülj tovább madár, amíg még létezel. Ússz tovább fátyolfelhős halványkék ég, remélem még láthatlak. Engem ma is vár a munka.