https://ng.24.hu/tudomany/2025/05/11/kullancsok-lyme-kor-ellen-gyogymod-vedekezes/
https://ng.24.hu/egyeb/2025/05/10/madarak-es-fak-napja-magyarorszag-2025/
https://ng.24.hu/tudomany/2025/05/03/immunrendszer-fiatalitasa-antitest-kezeles-stanford/
https://ng.24.hu/programok/2025/05/01/bogaraszas-es-lepkeles-lajtar-lilivel-szeged/
Pozitivitás
Képzeld el, hogy egy függőágyban heverészel egy napsütötte tengerparton, pálmafák ringatóznak a szellőben, a tenger ragyogó türkizét alig tompítja el a napszemüveged. Fel-alá pillantva a parton láthatod, hogy egyetlen lélek sincs a láthatáron. Ez a nyaralásod első napja, és az egész tested olyan ellazult, hogy szinte feloldódhatna a homokban, majd a partot érő hullámmal együtt kiúszhatna a tengerbe. Aztán lustán kortyolsz egyet a koktélodból, majd újra hátrahajtod a fejed és egy következő lélegzetvétellel együtt beszívod az összes egyéb érzést is. Majd a semmiből egy hang a füledbe súgja: „Ezt most elhiheted.”
Ez a belső hang egy egyszerű, de gyakran figyelmen kívül hagyott gondolat visszhangja, ugyanis még a jó tapasztalatok sem maradnak mindig meg, hacsak nem teszünk erőfeszítéseket értük. Ez az előfeltétele Rick Hanson pszichológus könyvének, melynek címe Hardwiring Happiness, és amely azt vizsgálja, hogy a pozitív pillanatokon való tudatos időtöltés hogyan segíthet ellensúlyozni az agy beépített negativitás-elfogultságát. Azt az elfogultságot, amely valószínű, hogy hasznos evolúciós célt szolgálhatott amikor még a túlélésünk gyakrabban forgott kockán, de egy viszonylag stabil 21. századi környezetben sűrűn csapdába ejt minket a rágódás ciklusaiban.
Hanson megközelítése nem az erőltetett optimizmusról szól, hanem a neuroplaszticitás gondolatáról, az agy azon képességéről, hogy az, az ismétlődő tapasztalatok révén idővel megváltozik. A pszichológiai elméletre és a korai kutatásokra támaszkodva, amelyek azt sugallják, hogy a „jó szándékos elfogadása” segíthet a rugalmasság és az érzelmi jólét kialakításában, Hanson kifejlesztette a HEAL módszert. Azonban Hanson HEAL módszere a kialakult idegtudományi koncepciókra támaszkodik és továbbra is klinikai és kontemplatív (szemlélődő) megközelítésű marad, semmint szigorúan validált (hitelesített) tudományos beavatkozás. Egy kisméretű, feltáró jellegű tanulmányban Hanson és munkatársai 21 egészséges alanyon értékelték ennek a beavatkozásnak a hatásait, és statisztikailag szignifikáns (jelentős) javulást találtak az olyan mérések terén, mint az ízlelés és az önegyüttérzés, bár a minta kis mérete és a kontrollcsoport hiánya korlátozza a következtetések erejét. A résztvevők statisztikailag határ menti javulást mutattak be az önbecsülés, a pozitív rágódás (önfókusz), a büszkeség, a boldogság és az élettel való elégedettség terén is. Ezen hatások közül sok két hónap után is megmaradt.
Valóban át tudod formálni az agyadat egyszerűen úgy, hogy az érzéseiddel kapcsolatban meggondolod magad?
Ez az ötlet a neuroplaszticitás mögött, az agy azon képessége mögött, hogy alkalmazkodni tud és átrendeződik a tapasztalatok hatására, melyet a kutatók elsősorban agyi képalkotás és viselkedési értékelések kombinációjával vizsgálnak. De az ok-okozati összefüggés részletei korántsem egyszerűek, a kutatási módszerek pedig távolról sem tökéletesek. Noha jelentős bizonyítékok állnak rendelkezésre a neuroplaszticitásra, mint az egészséggel és a jóléttel kapcsolatos jelenségre, azonban a téma kapcsán a szkeptikusok „tartalom nélküli szenzációra” figyelmeztetnek, mivel emberek esetében idegtudományilag magát a pozitív neuroplaszticitást nem erősítették meg.
Hanson szerint azonban hosszú utat tettünk meg az elme és az agy kapcsolatának megértésében. Egyre több kutatás mutatja, hogy a meditáció és más kontemplatív gyakorlatok elősegíthetik a neuroplaszticitást, ösztönözve az agyat, hogy új kapcsolatokat alakítson ki és idővel alkalmazkodjon. A 2000-es évek közepén, amikor Hanson és kollégái elkezdték átfésülni a kutatási szakirodalmat, azon töprengtek, hogy vajon meg tudják-e fordítani a dolgokat, és hasznosítani tudják-e az összegyűjtött tudást a kontemplatív és klinikai gyakorlatban való felhasználásra. Ez a vizsgálódás lett végül a HEAL alapja.
Tudják-e szándékosan aktiválni az agyat bizonyos mentális tevékenységek előidézésére, amelyek tartós változásokhoz vezetnének az agyban, és végső soron támogatnák az olyan optimális tulajdonságok kialakulását, mint a pozitívabb életszemlélet? Ahogy a könyvében Hanson fogalmaz: „Használhatjuk-e az elménket arra, hogy stimuláljuk és megváltoztassuk az agyunkat, hogy az, az elménk javára váljon?” Ha igen, az agytudomány hasznosítása elméletileg motiválhatná azokat az embereket, akik egyébként nem gondolnának arra, hogy olyan „mentálhigiénés” rendszert vegyenek fel, mint például a meditáció.
A világ állapotán való töprengés talán nem segít, de „amikor lelassítasz, szánj egy percet arra, hogy közel érezd magad barátodhoz vagy partneredhez, és hagyd, hogy ez valóban megtörténjen benned, hiszen ez jobbra változtatja az agyadat.” – emlékeztet könyvében a pszichológus. Míg a pontos mechanizmusok továbbra is bizonytalanok, Hanson rámutat az autonóm idegrendszer szerepére – különösen arra, hogy a szociális kapcsolatok és a biztonsági jelzések hogyan csökkenthetik a stresszreakciókat –, mint az egyik útra, amelyen keresztül a pozitív tapasztalatok hosszú távon alakíthatnak ki jólétet. "Ha meg akarom nyugtatni magam, fontos, hogy megérintsem a partneremet vagy a kutyámat, mert ez a társadalmi szerepvállalás felborítja, ugyanakkor meg is nyugtatja a szívemet" – teszi hangsúlyossá a kívánt cselekvést a kutató.
A jó élmények – akár társas kötődésen keresztül, akár két pálmafa között gyengéden ringatózva vagy meditálva történnek meg – ugyanúgy megvilágítják az agy jutalomközpontját. Hanson szerint azonban az igazi előnyök akkor jelentkeznek, amikor tudatosítjuk a jót, és ragaszkodunk hozzá. Lehet, hogy ez már kontemplatív gyakorlatból vagy egyszerűen a józan észből nyert betekintés, de az idegtudomány segíthet abban, hogy tovább helyezzük a prioritásokat. Több évtizedes klinikusként és meditálóként eltöltött évtizede során Hanson azt állítja, hogy az agytudomány és a szemlélődő gyakorlat ötvözése – például a jó magába helyezése – segített neki úgy érezni, hogy nagyobb erővel javíthatja saját és mások mindennapi életét. A neurális korrelációkat (idegi kapcsolatokat) leszámítva az igazi bizonyíték az, hogyan érzi magát napi szinten. És, ha már egy kicsit boldogabb, bölcsebb és szeretetteljesebb vagy lefekvéskor, mint amikor felébredtél, akkor jó ha tudod, hogy efelett Te rendelkeztél.
Sziasztok!
Most egy, a korábbi bejegyzéseimtől kissé eltérő, inkább személyesebb hangvételű témáról írok Nektek. Többeteket egyre kíváncsibbá tesz az „elkötelezett természetvédő” mögött meglapuló személy mibenléte és viszonyulása a természethez, ezért úgy gondoltam, elkalauzollak benneteket néhány történet erejéig a világom bizonyos részleteibe, ezzel egyfajta visszatekintést is nyújtva a munkásságom múltjának darabkáiba.
Fontosnak tartom kiemelni, hogy csak egy egészséges szintig vagyok elkötelezett természet- és környezetvédő. Leginkább azért, mert a szélsőségek elvakulttá tennének az adott irányba, ebből következően egyensúlytalanná válna az életem és a munkám, és azt nem szeretném. Szerintem azt kevesen tudják, hogy gyerekként a jövőbeli elképzelésem az volt, hogy állatorvosi hivatást válasszak, majd ha nagy leszek. Hogy miért? Egyszerű. Segíteni szerettem volna a bajba jutott állatokon, hogy teljes és egészséges életet élhessenek. Viszont rájöttem, hogy talán mégsem ez lesz az én utam, ugyanis azt vallom, hogy összefüggéseiben érdemes vizsgálni a természet szépségeit és éppen emiatt találtam nagyszerűnek a biológusi pályát. Az ismeretterjesztés és szemléletformálás által az embereken keresztül mentem az élőlényeket, melybe beletartozik a rovarok világa is. Azaz, ha van valaki, aki felhívja a figyelmet a természet szépségeire és törékenységére, akkor egyre több ember gondolkodik el a saját helyéről és szerepéről az élőlények sorában. Éppen e cél érdekében került kialakításra több mint 10 évvel ezelőtt egy weboldal és a hozzá kapcsolódó különféle közösségi média profilok.
Egy alföldi tanyán nőttem fel és élek azóta is, ahol mindig a természet vesz körül és emiatt a részének érzem magam, hiszen már akkor is úgy gondoltam, hogy nem is létezik annál csodálatosabb élmény, mikor az ember együtt rezdül a természettel. Egész pici koromban főleg a háziállatként tartott tyúkok és nyulak között foglaltam le magam leginkább játék formájában. Kissé furcsán hangzik, de sok esetben a szeretetteljes játék az, amely hídként kapcsolja össze az élőlényeket, ezalatt értve nemcsak a fajon belüli, hanem az azok közötti interakciókat. Ha egy állat játszani szeretne velünk, az az egyik biztos jele annak, hogy megbízik bennünk. Figyeljük meg például macskáinkat, kutyáinkat vagy netán a házi kedvencként tartott patkányainkat!
Van itt olyan, aki lelkes patkány rajongó? Vagy esetleg szeretne az lenni? 
Kevesen tudják, hogy a patkányok hatalmas szeretet kimutatására képesek a gazdi irányába, melyet a lehető legtöbb módon adnak tudtunkra. Várják ölelésünket, puszilgatásunkat, simogatásunkat, cserébe pedig könnyel telt szemekkel néznek ránk, miközben apró mancsukkal úgy markolják ujjunkat, mintha nem lenne másnap és csak gyengéden tisztogatják azt a még apróbb nyelvük segítségével. Aztán, ha bepörögnek, birkózni kezdenek a kezünkkel, mintha az a patkánytársuk lenne, de ügyelnek arra, hogy mindeközben ne harapjanak meg minket. Ugye milyen csodálatos a mód, ahogy kifejezik érzéseiket?
Gyerekként sok időt töltöttem tyúkok társaságában, így ebben az időszakban rengeteg megfigyeléssel gazdagodtam. Teljes bizonyossággal állíthatom, hogy egyáltalán nem buta élőlények, nem „tyúkeszűek”! Lenyűgözőnek találtam, hogy szinte befogadtak maguk közé, nekem is meg volt a helyem közöttük. Ha megláttak, raptor módjára rohamoztak meg, hogy csipkedhessenek, de ez nem összetévesztendő a fájdalmas és bántó szándékú csipkedéssel! Ez a jellegű viselkedés akkor figyelhető meg főleg, mikor a másik tyúktársuk tollait gondosan ápolják, azaz ugyanezt teszik a mi esetünkben is. Ha azt tapasztaljuk, hogy a tyúkok ilyen módon csipkednek, nem érdemes elmenekülni, hiszen egyrészt nem fájdalmas, másrészt az állatokat rosszul érintheti, ha nem viszonozhatják a törődést.
És, vajon mindig ilyen céltudatos életet éltem? - merülhet fel a kérdés bárkiben. Mint minden ember életében, az én esetemben is voltak hullámvölgyek, mely annyit takart, hogy tizenévesként olykor elveszítettem a kapcsolatot önmagammal a sok iskolai tanulás következtében, így nem jutott idő és energia arra, hogy visszatalálhassak önmagamhoz és a magaménak érzett úthoz. Nem is tudom, hol lennék a mindenben segítő és támogató szüleim nélkül, akik mint a mankó, sosem hagyták, hogy „megszédüljek vagy elessek”. Mindenkinek olyan szülőket kívánok, akik amiben csak lehet, támogatnak Titeket! Egy jó tanács: Szülőként figyeljétek a csöpségetek leendő érdeklődési körét és abban segítsétek a kiteljesedés felé vezető úton, még ha az érdeklődési kör nektek nem is tetszik, hiszen boldog csak akkor lesz, ha a saját életét élheti, és az általa választott munkát végezheti. Felnőttként biztosan hálás lesz érte!
