Kedves Olvasóim,
Lehetőséget kaptam, hogy interjút készítsek a papagájok nemzetközileg elismert szakemberével, a jelenkor egyik nemzetközileg elismert zoológusával, Dr. Oláh Györggyel, aki társaival jelenleg az amazonasi Tambopata Kutatóállomáson papagáj kutató projektet koordinál. Remélem sikerül érdekes témákat érintenem, melyekből az emberek egyrészt megérthetik a természetvédelem jelentőségét. Másrészt láthatóvá válik, hogy az ember létezésének bolygónkra gyakorolt összetett hatásai hogyan sodorhatnak fajokat a kihalás szélére.
Következzen az interjú:
Lajtár Lili: Mikor kezdett el foglalkozni papagájokkal?
Dr. Oláh György: Az Állatorvostudományi Egyetemen végzett zoológiai tanulmányaim alatt (2001-2006) kezdtek el érdekelni a papagájok, főleg, amikor a 3. év végén szakosodni kezdtünk egy-egy tudományterület vagy állatcsoport felé. Ez időben vettem részt először egy terepi kutatásban is, ami papagájokkal foglalkozott Argentínában.
L.L.: Miért pont a papagáj?
O.Gy.: Mindig is érdekeltek a madarak, azon belül pedig a papagájalakúak egy rettentő érdekes, taxonómiailag is nagyon változatos, színes, és különösen intelligens csoport (taxonómiai rend). Ráadásul főleg trópusi éghajlaton élnek, amit szintén nagyon érdekesnek és változatosnak találtam zoológus fejjel. Ezen kívül, sajnos a legtöbb papagájfaj veszélyeztetett és engem a konzerváció-biológia (vagy fajmegőrzés tudományága) is nagyon érdekelt a kezdetektől fogva.
Kéktorkú arapapagájok Bolíviában (fotó: Dr. Oláh György)
L.L.: Nagyjából hány és milyen papagájfajjal foglalkozott eddig?
O.Gy.: Huh, így kapásból nem igazán tudnék egy konkrét számot mondani, de összeszámolhatjuk őket: Argentínában kékhomlokú amazonokkal (Amazona aestiva), Mexikóban barnahomlokú fenyőpapagájokkal (Rhynchopsitta terrisi), Bolíviában kéktorkú arapapagájokkal (Ara glaucogularis), Peruban főleg sárgaszárnyú- (Ara macao), zöldszárnyú- (A. chloropterus) és kék-sárga arákkal (A. ararauna), Ausztráliában pedig fecskepapagájokkal (Lathamus discolor), narancshasú fűpapagájokkal (Neophema chrysogaster) és szivárványlórikkal (Trichoglossus haematodus) foglalkoztam.
L.L.: Körülbelül hány papagájfaj él Peruban? Melyek a leggyakoribbak?
O.Gy.: Peruban 53 papagájfaj él, ezekből a leggyakoribbak (és leginkább ismertek) pl. számos amazonpapagáj (Amazona nemzetség), arapapagáj (Ara nemzetség), Brotogeris nemzetség (kistestű papagájfajok), vagy a Pionus nemzetség.
Arapapagájok perui agyagfalakon (fotók: Jeff Cremer)
L.L.: A papagájokkal való munkája során talált olyan tulajdonságokat, viselkedést, melyeket nem igazán említenek meg könyvekben vagy az interneten?
O.Gy.: Én közvetlenül a viselkedésüket nem kutattam a vadonban, ráadásul azt elég nehéz is ott tanulmányozni, ezért leginkább ellenőrzött körülmények között, fogságban történik a legtöbb viselkedéskutatás a papagájokról. Közvetve viszont nyertünk adatokat például a nagytestű arák fészekpreferenciájáról a vadonban, valamint a fiókákat veszélyeztető bagócslégy parazitáltságról, amiket eddig máshol még nem írtak le. Genetikai kutatásaink hozták elsőként nyilvánosságra, hogy a fecskepapagáj nem monogám faj, mint ahogy a legtöbb papagájfajról gondolnánk, valamint adataink megerősítették a faj kihalásának veszélyét. Peruban szintén a genetikai kutatásainknak köszönhető, hogy elsőként nyertünk információt a vadon elő arapapagájok genetikai változatosságáról, agyagfal használatáról, és kimutattuk egy elszigetelődött populációjuk létezését. Erről a munkáról egy expedíciós természetfilmet is készítettünk Papagáj Expedíció Amazóniában címmel (). Mint ebből is látszik, nagyon fontosnak tartom, hogy ezek az új információk mielőbb eljussanak az átlagemberekhez is, egy „könnyen emészthető” és érdekes formában, ami segíthet az emberek szemléletformálásában. Ezzel a céllal hoztuk létre Dr. Garai Cinti kollégámmal a Wildlife Messengers-nek nevezett (a vadvilág hírvivőinek fordítható) non-profit alapítványt Amerikában. Célunk, hogy természetvédelmi célú dokumentumfilmeket készítsünk stabil tudományos alapokra építve, de közérthető módon előadva ().
L.L.: Miben különbözik a papagáj viselkedése a többi madárhoz képest?
O.Gy.: Általánosságban elmondható a papagájokról, hogy az agyuk relatív mérete a testméretükhöz hasonlítva sokkal nagyobb, mint ami madaraknál általában tapasztalható. Ezzel hozzák összefüggésbe számos fajuk magas intelligenciáját. Ez a magasabb kognitív képesség a viselkedésük, szociális kapcsolatuk, kommunikációjuk, táplálékszerzésük számos szintjén megmutatkozik. Ajánlom figyelmedbe egy nemrég megjelent könyvet (Toft and Wright: Parrots of the Wild), ami egy nagyszerű áttekintést nyújt a papagájokról a legújabb kutatási eredményeket felsorakoztatva, és egy külön fejezete foglalkozik a papagájok viselkedésével, nagyon érdekes olvasmány!
L.L.: Mivel táplálkoznak az esőerdőben élő papagájok?
O.Gy.: A legtöbb papagáj főleg gyümölcsökkel táplálkozik, illetve bizonyos olajos magvakkal, friss hajtásokkal, bimbókkal. A brazildió rettentő kemény külső réteget például csak az arapapagájok erős csőre tudja felnyitni (illetve még a földre hullott diókat az agutik is képesek feltörni). Most kezdjük csak felfedezni azt a hatalmas növényi sokféleséget, amivel a természetben élő papagájfajok táplálkoznak, és ami évszakról évszakra is változik. Az Amazonas vidékének nyugati része nagyon alacsony nátriumban, melynek a hiánya a növényekben, és így a papagájok étrendjében is megmutatkozik. Ezeken a területeken emiatt a papagájok előszeretettel látogatnak agyagfalakat és fogyasztanak nátriumban gazdag agyagot, a táplálékukból hiányzó nátrium pótlása végett. Egy most készülő Attenborough sorozatból erről még többet megtudhatnak majd a dél-amerikai rész nézői…
Arapapagájok perui agyagfalakon (fotó: Jeff Cremer)
L.L.: Vonulnak-e a papagájok?
O.Gy.: A papagájok legnagyobb többsége nem nevezhető vonuló madárnak. Mint mindenhol, itt is akadnak kivételek, pl. a fecskepapagájok és a narancshasú fűpapagájok szezonálisan vonulnak Ausztrália délkeleti része (itt töltik a déli telet) és Tasmánia szigete között (ahol pedig fészkelnek). Kisebb évszakos vonulást az arapapagájoknál is megfigyeltünk Peruban, a fészkelőhelyükről kiindulva olyan 150 km távolságokat tesznek meg, majd ugyanarra a területre térnek vissza, ahol előző évben költöttek. A vonulás célja egyelőre ismeretlen, csak feltételezzük, hogy esetleg a táplálékforrásuk változatossága miatt vándorolhatnak, de azért tömeges vonulásnak ezt nem nevezhetjük.
L.L.: A legtöbb papagájfaj milyen fészkeket foglal el szívesen?
O.Gy.: A legtöbb papagájfaj úgynevezett másodlagos fészekodú foglaló, ami azt jelenti, hogy nem vájnak maguknak fészeküreget, hanem már meglévő faodvakat foglalnak el, és esetleg tágítanak ki. Emiatt tehát sok papagájfaj erősen függ az erdőktől (nem csak a szaporodásuk, de a táplálékul szolgáló magvak és gyümölcsök miatt is), és ezért különösen érzékenyek az erdők pusztulására. Akadnak persze olyan fajok is, amik sziklaüregekbe, fán található termeszvárakba, vagy éppen fán élő mohákba rakják tojásaikat.
L.L.: Hogyan találják meg a természetes fészkeket?
O.Gy.: Mi, kutatók csak nagy szerencsével. Mivel a sűrű esőerdőben nagyon nehéz a közlekedés a talajszinten, és nehéz fellátni a lombkoronaszintig, ahol a fészekodúk sokszor 30-40 m magasan találhatók, ezért legtöbbször hajóról, a folyó mentén keresünk fészkeket. Onnan távcsővel jól meg lehet figyelni a kiemelkedő fákat, és az odú bejáratát gyakran őrző színes arákat. A Tambopata Kutatóállomás környéke kiterjedt ösvényhálózattal rendelkezik, így azon a vidéken gyakran találunk fészkeket az erdőt járva is.
Kékhomlokú amazonpapagájok egy fészeküregben Argentínában (fotó: Dr. Oláh György)
L.L.: Milyen módon szedik ki a fiókákat egy természetes fészekodúból?
O.Gy.: Az az adott fészekodú dimenzióitól függ, ami nagyon változó lehet a természetben. Egyrészt az odvak bejáratai nagyon magasan, akár 30-40 m magasságban találhatók ahová először ipari alpintechnikai módszerekkel kell feljutnunk. Majd a fészek mélységétől függően a fiókát szabad kézzel (ha elérhető a fészek alja), vagy valamilyen rögtönzött segédeszközzel, például egy hosszú nyelű merőkanállal vesszük ki és tesszük vissza a vizsgálat befejezése után a fészekbe.
Kékhomlokú amazonpapagáj fészek ellenőrzése az Argentín Chaco tartományban (fotó: Dr. Garai Cintia)
L.L.: A papagájszülők mennyire védelmezik a fészküket, képesek lennének megtámadni egy embert, ha a fészküket megzavarják?
O.Gy.: A jó és tapasztalt szülők nagyon is védik a fészkük és a fiókáik biztonságát. Megtámadnak kígyókat vagy kisemlősöket is, ha épp a fészküket veszélyeztetik. Embertől azért, főként a méretéből kiindulva, a vad papagájok is jobban tartanak, és általában nem támadnak ránk közvetlenül, csak hangos rikácsolásukkal próbálnak elijeszteni a fészküktől. A Tambopata Kutatóállomás környékén azonban élnek kézzel nevelt és visszavadított papagájok is. Ezek már kevésbé tartanak az emberektől és gyakran a kutatókra is rátámadnak a fiókáik ellenőrzése közben. Erről is készítettünk egy természetfilmet Amazónia Papagájai címmel (https://filmdzsungel.tv/amazonia_papagajai).
L.L.: Körülbelül mekkora egy mesterséges odú?
O.Gy.: Az odú mérete az adott papagájfaj méretétől, preferenciájától függ. A nagytestű arapapagájoknak például, amiket mi is kutattunk Peruban a mesterséges odúik belső mérete olyan 40x40x100cm (sz x h x m).
L.L.: Nagyjából hány mesterséges odút helyeztek ki eddig?
O.Gy.: Az elmúlt 30 év során, amióta a Tambopata Arapapagáj Projekt elkezdődött, rengeteg mesterséges odút helyeztek ki, különböző anyagokból és méretekben, sokat rendszeresen le is kellett cserélni az állagromlás miatt. Amikről rendszeres adatokat gyűjtöttünk azok 8 fából készült fészekodú, és 16 PVC-ből készült csőszerű odú.
Egy PVC fészekodú ellenőrzése Tambopatán, Peruban (fotó: Dr. Garai Cintia)
L.L.: A papagájfiókákat szokták gyűrűzni?
O.Gy.: Igen, minden olyan papagájfiókát egyedileg meggyűrűzünk, amik azokban a fészekodúkban keltek ki, amiket rendszeresen mászunk, ellenőrzünk. Így nyomon tudjuk követni a helyi populáció „családfáját” is, és volt már rá példa, hogy egy 6 évvel korábban fiókaként gyűrűzött egyedét viszont láttunk, mint már kifejlett példány párba állva és saját fészket foglalva. Arra is volt precedens, hogy egy azévi fióka gyűrűje egy helyi indián törzs egyik konyhájáról került vissza hozzánk. Ezek az adatok fontos információkkal szolgálnak a faj viselkedéséről és területhasználásáról. Néhányszor kifejlett egyedeket is csapdázunk a fészkeknél, őket is meggyűrűzzük, de rájuk műholdas nyomkövető is kerül, amivel nagy pontossággal tudjuk követni a kb. 1 év alatt bejárt útvonalukat.
Egy sárgaszárnyú ara fióka gyűrűzése (fotó: Dr. Garai Cintia)
L.L.: A papagájfiókákon milyen méréseket végeznek és azokból milyen következtetéseket vonnak le?
O.Gy.: A papagájfiókákon a koruktól függően rendszeresen végzünk biometriai méréseket, hogy nyomon tudjuk követni a normális fejlődésüket. Sok mesterséges odúba videókamerákat is helyeztünk, amik éjszaka is rögzítik a fészekben történteket, és információval szolgálnak arról, hogy pl. hányszor etetik a fiókákat a szülők egy nap a fiókák életkorától függően. A fiókáktól párszor begymintát is veszünk, hogy lássuk, mivel etetik őket szüleik (innen ered pl. az a fontos felfedezés, miszerint egész kicsi korukban rengeteg agyagot kapnak). Továbbá néhány alkalommal vérmintát is veszünk tőlük genetikai vizsgálatokhoz, valamint a vérképük ellenőrzésére, és hogy nem hordoznak-e valamilyen betegséget. A nagytestű arapapagájok átlagosan 3 fiókát nevelnek, de sokszor csak egy fióka marad életben a kirepülésig (kb. 3 hónap a kikeléstől). Az elpusztult fiókákon vagy befulladt tojásokon boncolásokat is végzünk, hogy kiderítsük az elhullás okát. Ezek a mérések sok fontos információval szolgálnak az adott faj biológiájáról, parazitáltságáról, viselkedéséről, élettanáról, valamint genetikai sokféleségéről. Információk, amik nagyon hasznosnak bizonyulhatnak a fajok jobb megismerése és ezáltal megőrzése szempontjából.
Kékhomlokú arapapagájok mérése Argentínában (fotók: Dr. Oláh György)
L.L.: Ha egy sérült papagájt találnak az erdőben, akkor hogyan segítenek rajta, vagy nem szokott ilyen előfordulni?
O.Gy.: Nem fordult még elő, hogy sérült kifejlett papagájt találtunk volna az erdőben, esetleg a fészekből kiesett fiókákat vagy egy vihar után kidőlt fészek alatt lehet sérült madarakat találni. Azonban a nemzeti park és a rezervátum szigorú szabályai értelmében (úgymond a dzsungel törvényei szerint), ha találunk, sem hozhatunk be semmilyen sérült vadállatot a kutatóközpontba, kivéve, ha erre külön kutatási engedélyünk van. A szabályok továbbá nagyon leegyszerűsítve kimondják, hogy ezekről a védett területekről se ki, se be nem lehet mesterséges úton állatokat szállítani. Ha viszont a természetvédelmi területen kívül talál valaki egy sérült állatot, akkor azt eljuttathatja a (szintén a védett területen kívül fekvő) állatmentő állomásokra.
L.L.: Milyen betegségeik vannak a papagájoknak?
O.Gy.: A papagájoknak sokféle betegségük ismeretes, és sokat hordozhatnak klinikai tünetek nélkül is a vadonban vagy fogságban. A vadon befogott papagájoknak hatalmas stresszhatás a befogás és utána a szűk helyen napokon át tartó szállítás, ilyenkor a stressz miatt az immunrendszerük legyengül, és már nem tudja kordában tartani az esetleg addig tünetmentesen hordozott betegségeket. Valószínűleg emiatt is, a becslések szerint a vadon befogott papagájok 90%-a elpusztul az út során, amíg elérnek az illegális felvásárló piacra. Érdekes lehet megemlíteni a papagájokról elnevezett papagájkór (psittacosis) nevű betegséget. Ezt egy Chlamydophila psittaci nevű baktérium okozza, ami főleg papagájokban fordul elő, de más madarakban is kimutatták már. Zoonózis, tehát állatról emberre is átterjedhet a betegség, de emberek egymást nem fertőzik. A PBFD (Psittacine beak and feather disease) egy Circovirus okozta betegség főleg a papagájok között, valószínűleg Ausztráliából ered, de mostanra a papagájkereskedelemnek köszönhetően a világ nagy részén elterjedt, és sok esetben házikedvencként tartott papagájokból is kimutatható.
L.L.: Legtöbbször milyen élősködői vannak egy papagájfiókának vagy egy felnőtt madárnak?
O.Gy.: Tolltetveket és atkákat lehet leginkább találni rajtuk a vadonban. A kültakarójuk alatt sokszor bagócslegyek lárváit fedezhetjük fel. Ezek főleg a fiókákra jelentenek fokozottabb veszélyt, főleg, ha nagy mennyiségben lepik el őket ezek a paraziták. Ilyenkor legyengíthetik a fiókák immunrendszerét, és ha ízületi részeket támadnak meg, akár akut tüneteket is produkálhatnak, mozgásszervi zavarokhoz vezethetnek és a fióka elhullását is okozhatják. Az endoparaziták közül leginkább Coccidia (egysejtű parazita), Ascaridia (fonalféreg), és Giardia (csillós egysejtű parazita) fajokat mutattunk ki eddig.
L.L.: Milyen módon lehet egy papagájt visszavadítani?
O.Gy.: Leginkább az ún. „soft release” módszert javasoljuk, ami elég költség- és időigényes, de a legjobb eredményeket hozta. A visszavadítani kívánt egyedek ilyenkor egy több hónapos felkészítésen vesznek részt, mely során először egy alapos állatorvosi vizsgálaton és karanténen esnek át, nehogy valamilyen betegséget vigyenek magukkal a vadon élő populációba. Gyakran nézünk genetikai profilt is, tehát, hogy az adott faj/alfaj/populáció az adott területen élőkkel hasonló genetikai felépítéssel rendelkezik-e. A felkészítés során olyan táplálékokhoz szoktatják a madarakat, amit az adott élőhelyen az erdőben is megtalálnak, nézik a fizikai állapotukat, röpképességüket, és végül kiválasztják a visszavadításra leginkább alkalmasnak ítélt egyedeket, melyeket végül kiengednek a szabadba. Viszont az már a madarak saját döntése, hogy mikor repülnek el, és a gondozók továbbra is tesznek ki táplálékot és vízforrást a számukra, egészen addig, amíg végül a visszavadított madarak már nem járnak vissza. Leginkább a vadon befogott és frissen lefoglalt egyedek a legalkalmasabbak a visszavadításra. Fogsághoz szokott illetve fogságban kikelt házikedvenceket visszavadítani nagyon nehéz és sok esetben sajnos képtelenség.
Lefoglalt, illegálisan csempészett lórik Indonéziában (fotó: Dr. Oláh György)
L.L.: Milyen természetes ellenségeik vannak?
O.Gy.: Nagyon kevés természetes ellenségük van a kifejlett arapapagájoknak, kivételt képez természetesen az ember, és esetleg a nagytestű ragadozómadarak, mint pl. a hárpiasas. A fejlődésük korai időszakában (tojás és fészekben ülő fióka) persze több ragadozó prédájának is eshetnek, pl. tukánok, majmok, kígyók, kistestű emlősök.
L.L.: A helyi törzsek hogyan viszonyulnak a papagájokhoz?
O.Gy.: A helyi törzsek évezredek óta együtt élnek az itteni állatokkal, így a papagájokkal is. Életük, hagyományuk, mondáik, népviseletük szerves részét képezik ezek az állatok. És persze párszor a konyhájuk részét is. Ám emiatt nem hibáztathatók, mert kultúrájuk részéhez tartozik, de ritkán előfordul, hogy egy-egy papagáj kerül a levesbe. Ráadásul, ez nem befolyásolja a populációk túlélését olyan mértékben, mint a már korábban említett globális problémák.
Papagáj ábrázolások és tollak az ősi indián kultúrákban, Mexikó (fotók: Dr. Oláh György)
L.L.: Honnan lehet tudni, hogy biztosan nem éltek emberek a Candamo-völgy bizonyos területein?
O.Gy.: Főleg a terület elszigeteltsége és nehéz megközelíthetősége, terepviszonyai miatt következtetnek arra az antropológusok, hogy ebben a medencében nem éltek indián törzsek. Ezt látszik alátámasztani még a legközelebbi indián törzs, az Ese’eja ismeretanyaga, akik korábban nomád népként éltek a Tambopata folyó vidékén, és ők sem számoltak be törzsekről a Candamo területén. A Madre de Dios megye indián törzseinek federációja (FENAMAD) elég pontos információkkal rendelkezik a még teljesen vadon élő emberi törzsek elterjedéséről, és ők sem tudnak a Candamo vidékén élő vagy élt indián törzsekről.
L.L.: Milyen más madárfajok élnek még a Candamo-völgyben?
O.Gy.: Mivel ez egy átmeneti élőhely a síkvidéki esőerdők és a magashegyi köderdők között, valószínűleg rengeteg madárfaj élhet a völgyben. De konkrétan erre vonatkozó taxonómiai vizsgálatokat még nem végeztek Candamo-ban. A WCS egy közeli felmérése azonban 569 madárfajt regisztrált.
L.L.: Mennyivel változatosabb az élővilág az esőerdőben, mint például Magyarországon?
O.Gy.: Sokkal változatosabb természetesen, mivel a trópusi esőerdők rendelkeznek bolygónk legnagyobb biodiverzitásával, amivel nagyon nehéz lenne versenyezni egy európai élőhelynek. Csak példaképp említve a madarak osztályát, Magyarországon 370 körüli a madárfajaink száma, míg Tambopatán (ami a Perui Amazonas déli régiójának egy kis szeglete) kb. 620 madárfaj honos, Peru egész területén pedig több mint 1800 madárfaj él. Nyílván ez annak is köszönhető, hogy Peru majdnem 14-szer akkora, mint Magyarország és nagyon sok és változatos élőhellyel rendelkezik. A síkvidéki esőerdőkön kívül találhatók ott szintén nagyon fajgazdag magashelyi köderdők (sok endemikus fajjal), az Andok hegységei, az Atacama sivatag, valamint a Csendes-óceán partvidéke. Azért Magyarország sem panaszkodhat, mert itt is nagyon sok különleges és Európában egyedülálló élőhelyeket lehet találni.
Trópusi esőerdő Indonézia Maluku szigetvilágán és kutatóhajó a Candamo-medencében, Peru (fotók: Dr. Oláh György)
L.L.: Milyen az időjárás az esőerdőben?
O.Gy.: Nagyon nedves és rettentő magas a páratartalom. A Perui Amazonas vidékén létezik egy esős (nov.-már.) és egy száraz évszak (ápr.-okt.). A száraz évszak sem igazán száraz, de jóval kevesebb eső esik, és a folyók szintje is leapad emiatt. Sokszor a száraz évszakban az Amazonas-medencét eléri egy, az Antarktisz felől érkező hideg légáramlat (ún. friaje), és ilyenkor a hőmérséklet akár 15 ℃ körülire is leeshet az átlagos 30 ℃-ról. Ehhez hozzá adódik még a továbbra is magas páratartalom, és emiatt sokkal hidegebbnek lehet érezni a levegőt. Szerencsére azonban ezek a hidegfrontok csak max. egy hétig tartanak.
L.L.: Mennyire engedik közel az embert magukhoz az élőlények az amazonasi esőerdőben?
O.Gy.: Attól függ, hogy az Amazonas-medence melyik részén vagyunk. Azokon a részeken, ahol korábban folyt vagy még napjainkban is folyik vadászat, az állatok félénkebbek és nem lehet túl közel kerülni hozzájuk. Természetvédelmi területeken azonban, ahol a vadászat is tilos, az állatokat sokkal közelebbről lehet megszemlélni és kutatni, ilyen például Tambopata. Egy ennél is extrémebb terület viszont a nemzeti park magterülete, ahová még kutatók is csak különleges engedélyekkel léphetnek be. Itt az ún. Candamo-medencében sosem volt vadászat, így a vadvilág eredeti mivoltában tanulmányozható. A korábban említett film forgatása során ezen a területen kutatás közben például egy jaguár sétált be a sátortáborunkba, ami a filmben is kulcsjelenetnek számít.
Jaguár a Candamo-medencében (fotó: Tisza Balázs)
L.L.: Honnan tudták a nemét annak a jaguárnak, amelyik nagyon közel merészkedett a táborhelyükhöz?
O.Gy.: Az említett jaguár olyan közel merészkedett a táborhelyünkhöz, hogy a lámpák fényében meg tudtuk állapítani a nemét, ebben az esetben a külső nemi szerv hiánya árulta el, hogy egy nőstény jaguár tett nálunk látogatást aznap éjszaka.
L.L.: Mennyire veszélyes egy esőerdő, milyen pókokkal, kígyókkal találkozott az útjai során?
O.Gy.: Sokkal veszélyesebb egy trópusi esőerdő, mint a hazai lombhullató erdeink, de azért nem teljesen úgy kell elképzelni azokat, mint ahogy a legtöbb kalandfilmben bemutatják őket, ahol mindenhol halálos veszély leselkedik az emberre. Azonban tényleg eléggé elővigyázatosnak kell lenni, mert sok mérgező állat ólálkodik a rengetegben. Talán a legveszélyesebbek a mérges kígyók. A pókok közül talán egy idegméreggel is rendelkező a legveszélyesebb, de felnőttekre annak nem halálos a csípése. A nagyragadozók sem túl veszélyesek, mert elég ritkán futunk össze velük, és nem az ember a természetes prédájuk. Talán a paraziták és az általuk terjesztett betegségek a leggyakoribb „láthatatlan” veszélyforrások, amik ellen gyakran nehéz védekezni, mert belőlük viszont tényleg mindenhol ott leselkednek a csípni, szúrni, vért szívni áhítozó egyedeik.
Kígyók és ízeltlábúak gyakori vendégeik voltak az argentínai tereptáborunknak (fotók: Dr. Oláh György)
L.L.: Harapta vagy marta-e meg valami az esőerdőben, amiről nem tudta, hogy micsoda?
O.Gy.: Kígyó engem még nem mart meg szerencsére. Kollégáimat a jelenlétemben viszont már marták meg kígyók a perui kutatóközpontunk környékén. Egyiküket egy közönséges lándzsakígyó (Bothrops atrox) és egy másikat egy viperaféle (Bothrops bilineatus), de szerencsére nem tragikus kimenetellel, mert azért van nálunk ellenméreg a legtöbb kígyófajjal szemben. Ám a lándzsakígyó esetében nem tudtuk, hogy mi marta meg az illetőt, mert olyan gyorsan történt, hogy még azt sem láttuk, hogy egy kígyó volt. Fontos az elővigyázatosság, az erdőben leginkább csak gumicsizmában mászkálunk még a száraz évszakban is, ami megvéd a legtöbb kígyó marásától a talajszinten. Ezen kívül, amikor csak lehet, érdemes a már kitaposott ösvényeken maradni, mert a legtöbb kígyó a sűrű aljnövényzetben rejtőzik.
L.L.: Félt-e az ott jelen lévő betegségektől, melyek a leggyakoribb betegségek azokon a területeken?
O.Gy.: Azt nem mondanám, hogy félek a trópusi betegségektől. Ért is már kritika filmes kollégáktól, hogy nem tájékoztattam őket teljeskörűen az esőerdő veszélyeiről. :) Valószínűleg azért, mert nekem már fel sem tűnnek ezek a „veszélyek”, hiszen elég nehéz lenne ilyen helyeken dolgozni, ha állandó veszélyt érezne az ember maga körül. De értelemszerűen azért elővigyázatos vagyok a kutatóútjaim során. A legtöbb betegség ellen már van védőoltás, amit érdemes beadatni az utak előtt. Ilyen pl. a sárgaláz, tífusz, tetanusz, hepatitisz A/B, stb. Gyakori betegségnek számít még a perui trópusokon a vérszívó vektorok által terjesztett malária, dengue láz, vagy a leishmaniasis (amihez sajnos mar nekem is volt egyszer „szerencsém”). Amúgy pedig magától a szúnyogcsípésektől próbál az ember védekezni ezeken a helyeken, szúnyogirtókkal, hosszú pólókkal és nadrágokkal, éjszaka pedig a moszkitó hálókkal az ágyak körül.
L.L.: Találkozott bizarr élőlényekkel az esőerdőben, amelyek nagyon szokatlanok a magyarországi élőlényekhez képest?
O.Gy.: Igen, a legtöbb élőlény az esőerdőkben nagyon szokatlannak tűnik első látásra a hazai megszokott flórához és faunához képest. A hatalmas égbetörő esőerdei óriásfáktól kezdve, a pálmafákon, színes kígyókon, hatalmas méretű rovarokon, színpompás papagájokon, nagytestű tapírokon és kajmánokon keresztül egészen a tiszteletet teremtő jaguárig minden nagyon más, mint itthon.
Egy kajmán Bolíviában, és egy scolopendra (százlábú) Mexikóban (fotók: Dr. Oláh György)
L.L.: Voltak olyanok, akik ellenezték az utazásait?
O.Gy.: Szerencsére mindenki nagyon támogató volt a kezdetektől fogva. Volt egyetemi tanárom, Dr. Bankovics Attila ornitológus, a Természettudományi Múzeum Madártárának akkori kurátora mutatott be a Romhányi házaspárnak, akik elsőként írtak és fordítottak papagájos szakirodalmat Magyarországon, és nagyon sokfelé utaztak a világban. A papagájokról és a számomra új, egzotikus világokról való beszámolóik nagyon fellelkesítettek az utazásokra. Nagy szerepük volt a bíztatásuknak, hogy elindultam azon az útvonalon. Szüleim eleinte természetesen kicsit aggodalommal figyelték ezeket az útjaimat, de aztán ők is hamar belátták, hogy egy zoológus számára ez a munka velejárója.
L.L.: Ha lenne lehetősége, akkor még hová utazna el szívesen, ahol papagájokat vizsgálhatna?
O.Gy.: Jelenlegi kutatási érdeklődésem leginkább a konzerváció-genetika tudománykörére fókuszál (tehát genetikai eredmények használata fajmegőrzési programokban), ami nem függ össze közvetlenül a papagájok kutatásával, de más veszélyeztetett fajok vizsgálatára is kiterjed. Ezen kívül, a papagájokra fókuszáló kutatásaim fő útvonala jelenleg Indonézia és a Csendes-óceániai szigetvilág. A Nemzetközi Ornitológusok Uniójának (IOU) papagájokra specializálódott csoportján belül is az Ausztrálázsiai régió koordinációs szerepét töltöm be (https://www.internationalornithology.org/psittaciformes).
A kéktorkú arapapagájokat kutató projekt dzsipje Bolíviában (fotó: Dr. Oláh György)
L.L.: Miért szükséges nemzetközi összefogás a megmentésükért?
O.Gy.: Összesen olyan 400 fajuk ismert a papagájoknak, melyek rengeteg ország területét népesítik be Amerikától, Afrikán, DK Ázsián, és Ausztrálián keresztül egészen a csendes-óceániai szigetvilágig. A már korábban említett veszélyeztető tényezők miatt, mint az élőhelyeik elvesztése, mezőgazdaság, vagy az illegális papagájkereskedelem, csakis nemzetközi összefogással van esélyünk javítani a vadon élő populációik helyzetén.
Barnahomlokú fenyőpapagájok Mexikóban (fotó: Dr. Oláh György)
L.L.: Min kellene változtatnia az embereknek, hogy a vadon élő papagájok száma ne csökkenjen?
O.Gy.: Ahogy az előbb említettem, az eredeti (főleg erdei) élőhelyek rombolása és azok mezőgazdasági termelésbe vonása jelenti az egyik leginkább veszélyeztető tényezőt a vadon élő papagájok számára. Emellett a papagájok világszerte igen keresett házikedvencnek is számítanak, intelligenciájuk és színpompás tollazatuk miatt. Sajnos azonban ez egy újabb nagyon súlyos veszélyforrást jelent a vadon élő egyedek számára, a mai napig virágzó illegális papagájkereskedelem révén. Megdöbbentő tény, hogy napjainkra az illegális állatkereskedelem a világ negyedik legjövedelmezőbb szervezett bűnözése, a fegyver-, drog-, és emberkereskedelem után. Sajnos a hatályban lévő jogszabályok ellenére is, a világ számos vidékén (főleg a papagájok eredeti élőhelyén) még mindig tart ez a kereskedelem, ami sok fajt már a kihalás szélére sodort. Az erre irányuló kutatások azt tűnnek alátámasztani, hogy az emberek abban tudnának segíteni, hogy nem tartanának „hobbi”-ból papagájokat, vagy ami azt illeti semmilyen vad élőlényt, és e helyett inkább a természetes élőhelyükön csodálnák meg ezeket az állatokat. Próbálkozások vannak a kereslet nagy részét fogságban tenyésztett példányokkal ellensúlyozni (ami hosszú távon ráadásul nehezen fenntartható „vérfrissítés” nélkül), sok példányt, például Afrikában hamis papírokkal látnak el, hogy ezzel eladható „legális” egyedekké váljanak a piacon. Sajnos a tapasztalat azt mutatja, hogy amíg a kereslet létezik, addig az illegális kínálat is virágozni fog.
Köszönöm Dr. Oláh Györgynek, hogy bepillantást engedett különleges kutatómunkájába, megosztotta élményeit és rávilágított a papagájok sérülékeny jövőjére.
