Sziasztok!
Változatosságképpen megosztok veletek egy újabb történetet, mely szintén a képzelet szüleménye. Jó olvasgatást kívánok! 
(a kép forrása: internet)
Jelenlét
A valóság szubjektív. A tükör hazudik. Jelen vagyunk-e saját életünkben? Csapongok ide-oda fejben, közben végignézek az utasokon. De vajon mit is látok? Talán ürességet. Süvítenek a turbinák, a lenyugvó nap világít át a gépen, a földön éppen most vált éjszakai módba a környezet. Hát igen, bőven este lesz, mire hazaérek a konferenciáról. Mozgolódnak néhányan. A gépen egyébként akadnak szabad helyek, mellettem is egy árválkodik éppen.
Úgy döntök, hogy kiengedem a hajam a csatok szorításából és becsukom a szemem, hogy egy kicsit elkalandozzak. Arra gondolok, hogy miért kellett elutaznom, miért kellett, hogy valahol személyesen is ott legyek. Hogy vajon miért divat még a „felesleges” utazás. Mivel mondok többet vagy másabbat, mintha a neten lenne egy ilyen meeting. Kissé ódivatúnak tartom ezt az állandó jövés-menést. Talán azért utazunk, mert kellenek az élmények. Akkor utazzunk! Éljünk át valami szépet! Elképzelem, ahogy a török riviérán szuperlassítva dobálom aranyszínű hajamat, hibátlan nedves bőrömre itt-ott éppen rászáradni készülnek a homokszemek. A nap süt, meleg és zsivaj van, a hullámok morajlása, a mediterrán illatok és a vágyakozó tekintetek szinte elszédítenek.
Aztán valami történik, mert kipukkan a sztori, pedig jól indult, igaz?
– Leülhetek? – türemkedik be egy kérdés az állítólagos valóságból
Egy körülbelül 20 és 40 közötti férfi áll kérdő arckifejezéssel mellettem. Szemrevalónak tűnik, habár, ha éppen 20 vagy pont 40, akkor nem annyira érdekelne, na de majd alakul, hátha.
– Foglalt, ne haragudjon! – válaszolok, majd kiegyenesedek az ülésben
– Óh. – nyög egy bizonytalant
– Ja nem, csak vicceltem, persze nyugodtan üljön le. – nevetek fel félhangosan
– Óh, rendben.
– Potyautas vagy? Esetleg gépeltérítő? – kérdezem tőle kacéran, mialatt bizonytalanul leül
– Nem.
– Melyik nem? – kérdezek vissza
– Egyik sem. – válaszol kissé kényszeredetten, majd felém fordul.
A készülőben lévő apró ráncaiból, a tekintetéből, az arcbőréből jósolva és persze, ha mindent egybe veszek, olyan harmincra saccolom.
– Hány éves vagy, ha már engedtem, hogy tegeződjünk? – kérdezek rá, mire próbál nyugodt maradni
– Miért nem úgy kérdezted, hogy mikor születtem? – aztán csend
– 28 vagyok. Az jó?
– Miért éppen 28? – kérdezek vissza, hiszen ez olyan jó játék, közben éppen nem robbanok fel a röhögéstől
– Akkor legyen 40! – válaszol gyorsan és most először jelenik meg egy játékos mosolyszerű valami a szája szegletében
– Inkább ne legyen. Maradjunk a 28-nál! – mondom határozottan
– Honnan jössz? Vagy hazafelé tartasz? – szinte faggatom, ha már elszúrta a tengerparti merengésemet
– Egyszerűbb, ha adok egy önéletrajzot! – mondja, majd előhúz a táskájából egy dossziét, kotorászik benne, végül úgy dönt, hogy az egészet odaadja.
„Hát jó, legyen” típusú arckifejezéssel átveszem tőle a doksit és elkezdem alaposan szemügyre venni
– Szóval Ádám?
– Az van benne, nem? – mosolyog határozottan
– A teremtés csúcsa? Mi történt, nézzük csak. Kiűztek a Paradicsomból? Ej, az a fránya kígyó… Nevetek hozzá.
– Ja, nagyon vicces…
Egy ideig még lapozgatom, aztán visszaadom, mert eléggé elfáradtam a nap végére, ez az egész meg csak még inkább rátett a fáradtságomra. Hátra hajtom a fejem és újból a tengerpartra kerülök. Éppen a homokra terített törülközőmre fekszem, mellettem egy ismerős férfi pörgeti a híreket a mobilján. Rám mosolyog, majd:
– Merre jártál, drágám?
– Csak úsztam egyet, szívem. – magam sem értem, hogy miért ezt válaszoltam
– Elmegyünk egyet fagyizni? – kérdezi
– Menjünk! – azzal kéz a kézben sétálva tűnik el sziluettünk a távolban
A repülőgép a leszálláshoz készülődik, ezért a légiutas-kísérő mindenkit ébreszt.
– Éva, jól aludtál? – mosolyog rám a friss ismerősöm
– Azt hiszem. De honnan tudod a nevem? – Nyílik a szemem kerekebbnél is kerekebbre
– Hát, ha én Ádám vagyok a Paradicsomból, akkor te lehetnél Éva! – kuncog halkan
Fejlődőképes, ez tetszik, de, hogy az álmomba miként került bele, azt végképp nem tudom.
– Ha leszálltunk, egy kávé? – kérdezi
– Legyen. – mosolygok rá.
Sziasztok!
Több online tudományos magazinnak is cikkírója vagyok, ezért eljött az ideje, hogy időnként itt is megosszak olyan tartalmakat, melyek stílusában egyfajta hírjellegű vagy médiaszerű közlés köszön vissza. Ez is én vagyok, még ha a stílus kissé más is, és persze továbbra is tudást közvetítek, ismeretet terjesztek, szóval jöjjön itt az első ilyen:
A madárevolúció új és meglepő kapcsolatai
A kutatók elkészítették a madarak eddigi legrészletesebb evolúciós fáját.
Ez egy teljesen új madárcsoportosítást javasol a jövőre nézve, amely összeköti a legkisebb röpképes madarakat a legnagyobbakkal, valamint finomabb részletességgel mutatja be, hogy hogyan és milyen gyorsasággal változtak a madarak a dinoszauruszok kihalása után. Például a legkisebb röpképes madarak közelebbi rokonságban állhatnak a legnagyobbakkal, mint azt korábban gondolták. Az összes madárcsalád új, genetikai elemzése azt mutatta, hogy a kolibrik és az albatroszok egy teljesen új madárcsoport részét képezik, miközben azt is feltárta, hogy más tanulmányokkal ellentétben a sasok és a baglyok valójában egymás legközelebbi rokonai.
A kutatók 363 madárfaj genetikai információit használták fel, amelyek az összes madárcsalád 92% -át lefedik, hogy egy hatalmas családfát állítsanak össze belőle. Ez a legteljesebb, legnagyobb felbontású evolúciós fa a madarak vonatkozásában, amelyet eddig készítettek. Guojie Zhang professzor, aki a Zheijang Egyetem evolúcióbiológia professzora és a kutatás vezető szerzője is egyben, azt mondja, hogy "az adatok mennyisége jelentősen megnőtt a korábbiakhoz képest, kivételesen széles taxonómiai lefedettséggel és részletes genomszekvencia információkkal."
"Végső soron szekvenciaadatokat szeretnénk szerezni az összes élő madárfajtól. Több ezer madárfaj genomikai, ökológiai és viselkedési adatainak kombinációja elengedhetetlen lesz az olyan betegségek leküzdéséhez, mint a madárinfluenza, valamint kincsesbányát jelentene a madarak fajmegőrzésében világszerte."
A kutatás a Bird 10,000 Genomes (B10K) konzorcium része, amelynek célja minden egyes madárfaj genomjának megszekvenálása. A tanulmányt Zhang vezette Josefin Stiller adjunktussal a Koppenhágai Egyetemről és Siavash Mirarab docenssel a San Diego-i egyetemről, és amelynek eredményei nemrég jelentek meg a Nature folyóiratban.
A dinoszauruszok nyomában
A madarak egy rendkívül változatos állatcsoport. Minden egyes kontinensen megtalálhatóak, a legszárazabb sivatagtól a legcsapadékosabb esőerdőig terjedő környezetben is megélnek. Ezeken az élőhelyeken belül azonban tovább változtak, hogy hatalmas számú különböző niche-t (ökológiai fülke) használjanak ki. Vannak madarak, amelyek több száz méterrel a hullámok alá merülnek, hogy halakat fogyasszanak, néhányuk a legkeményebb dióféléket is megtöri, és olyanok is vannak, melyek szoros kapcsolatban evolválódtak (alakultak ki) a magas cukortartalmú nektárt biztosító növényekkel. Akadnak olyanok is, melyek más madarak elfogyasztására vagy a nagyobb emlősök által hátrahagyott tetemek eltakarítására szakosodtak.
Míg a madarak és az egyes csoportokon belüli fajok közötti általános kapcsolatokat meglehetősen jól tanulmányozták és értelmezték, mégis meglepően nehéz kitalálni, hogy pontosan sok madárcsoport hol helyezkedik el egymáshoz képest.
Például a hoacin vagy búbostyúk (Opisthocomus hoazin) egy olyan madárfaj, amely az Amazonas folyó partján él. Evolúciósan annyira eltérő a többi fajtól, – hiszen teljes egészében levelekből álló étrenden él, és olyan fiókákat hoz a világra, amelyek még karmokat viselnek a szárnyukon –, hogy saját különálló csoportot alkotnak, amelyet a tudósok régóta próbálnak elhelyezni a rendszertanban. Annyira szokatlan faj, hogy úgy tűnik, nem áll nyilvánvaló rokonságban más madárcsoporttal. Ez azért lehetséges, mert létezik egy pont, amikor a madarak osztályán belül „evolúciós robbanás” következett be, a diverzebbé válásuk nagyjából ugyanabban az időben következett be, amikor az aszteroida, amely eltörölte dinoszaurusz-unokatestvéreiket, becsapódott.
Vita tárgyát képezte, hogy ez az „evolúciós robbanás” a dinoszauruszok kihalási eseménye előtt vagy után történt-e. Úgy tűnik, hogy az új tanulmányból származó kormeghatározás sokkal nagyobb pontossága véglegesen megoldotta ezt a bizonytalanságot.
Dr. Martin Stervander a Skót Nemzeti Múzeum madarak vezető kurátora, egyben a Természettudományi Múzeum tudományos munkatársa a következő összefüggésekről beszél:
"A kormeghatározásban az a klassz, hogy valójában meg tudjuk mutatni, hogy szinte az összes nagy diverzitásbeli kiugrás a meteorit után történt" – magyarázta Martin, aki részt vett ebben a legújabb tanulmányban. "Úgy tűnik, hogy szinte az összes diverzitás-növekedés akkor következett be, amikor a niche-ért és a helyért a megannyi versenytárs eltűnt, de a kedves szárnyas barátaink túlélték."
Ez a rendkívül gyors evolúciós időszak, amikor a madarak új környezetbe és a dinoszauruszok által üresen hagyott niche-be „költöztek”, az oka annak, hogy a biológusok nehezen tudták kideríteni, hogy mely csoportok (mint például a hoacin) állnak a legközelebbi rokonságban egymással. De a madárcsaládok széles köréből származó hatalmas mennyiségű genetikai adat végre elkezdi feltárni ezeket a kapcsolatokat. Az egyik legnagyobb változás egy teljesen új madárcsoport létrejötte.
Ismerd meg az elemi madarakat!
A kutatás megállapította, hogy a madarak látszólag változatos csoportja valójában egy újba tartozik. Ez magában foglal sok olyan fajt, amelyről azt gondolhatjuk, hogy rokonok, mint például a pelikánok, pingvinek és albatroszok, de egy csomó más, talán szokatlanabb fajt is, beleértve a sarlósfecskéket, a kolibriket és azokat a bizonyos hoacinokat. Ezeknek a madaraknak – beleértve a legkisebb és legnagyobb röpképes madarakat is – meglepően változatos életmódja adta az ihletet új nevüknek.
"Ezt az új csoportot elemi madaraknak neveztük el" – magyarázza Martin. "Ez azért van, mert az ebbe a csoportba tartozó madarak változatossá váltak vízi, szárazföldi és légi niche-kben – beleértve a leglenyűgözőbbeket, például a pingvineket és a sarlósfecskéket –, amelyek megfelelnek a víz, a föld és a szél klasszikus elemeinek." A másik, talán logikus – de nem kevésbé meglepő – átrendeződés a sasokat és a baglyokat érintette. Annak ellenére, hogy hasonló életmódjuk van, bár különböző műszakokban dolgoznak, ezidáig ezeket a madarakat a családfa külön ágaira helyezték. Most azonban összehozták őket.
"Egy másik új felfedezés, hogy a nappali ragadozómadarak, mint a sasok és az ölyvek, valóban a baglyok testvérvonalát, az éjszaka ragadozómadarait alkotják" – mondta Martin. Bár ez a legújabb munka az eddigi legrészletesebb madárevolúciós fát hozta létre, ez nem jelenti azt, hogy nem fog újra megváltozni. A B10K projekt célja, hogy minden egyes madárfaj genomja szekvenálásra kerüljön, mert nem lehet tudni, hogy ez hogyan tárhat fel még több meglepetést a madarak evolúciójában.
Sziasztok!
Nyitott szemmel járva a természetet, felfedezhetjük, hogy minden élőlény lételeme a kommunikáció. Amerre csak nézünk, mindenhol információk áramlanak a legkülönfélébb módokon, hiszen a verbális kommunikáción kívül rengeteg mással is találkozhatunk. Gondoljunk csak a fák kémiai úton történő jelzéseire, a darazsakat utánzó ártalmatlan zengőlegyekre vagy a madarak díszes tollruhájára, csak, hogy néhány példát említsek a sok közül. Most viszont az emberi kommunikációt vettem górcső alá, hogy ne csak az elvakult rovarászt lássátok bennem, hanem az emberi mivoltomat is. 
Ez egy teljes egészében kitalált történet és rábízom Mindenkire, hogy ki milyen tanulságokat szűr le belőle. Jó olvasgatást kívánok!
Párbeszéd
Csilla, csak úgy, lényegtelen testtartással ült a kanapén. Az ujjait morzsolgatta, ideges volt. Lacit várta. Percekkel később, – melyek mindegyike neki inkább óráknak tűnt –, meg is érkezett. Úgy érezte beszélniük kell, mert szerinte a kapcsolatuk közelít valamihez, mely nem egy zátony, hanem inkább maga a sziklás part. A jó hír, hogy fiatalok voltak, mindketten huszonhat évesek, és ez azért egy elég fontos részlet, hiszen közös szavakkal írták a napjaikat, közös szlenggel, közös érdeklődési körökben élve. Szerették egymást, de hogy szerelmesek voltak-e még egymásba, nem tudni. Két éve voltak együtt. Mondjuk árnyalt a kapcsolatukon, hogy teljesen máshonnan jöttek, más világokból, más mintákkal, más előítéletekkel, és lehet, hogy ez okozta, hogy a köztük lévő beszéd lett a félreértéseik melegágya.
– Szia. – sétált be Laci, Csillát üdvözölve a nappaliban
– Szia. – viszonozta halkan a köszönést Csilla, közben tekintetét Lacira emelte
Pár pillanat dermedt csend után Laci leült Csilla mellé és átölelte. A nő azonban meg sem mozdult, a testi kapcsolódás viszonzatlan maradt. Erre Laci felállt és a kanapéval szemben lévő fotelbe huppant majd kérdően nézett Csillára.
– Laci, ez így nem mehet tovább! Két éve vagyunk együtt, de a kapcsolatunknak nincs jövője. Nézd meg, vasárnap délután van és megint most jössz haza. Egész héten nem láttalak. Neked sem lehet így jó. Olyan jó volt régen minden. Elromlott ez az egész. El sem hiszem. – kezdtek feltörni Csillából a hónapok óta elfojtott sérelmek
– Na, ez szuper. Sosem mondasz semmit, azt hittem, hogy minden rendben van. – válaszolt Laci értetlenül
– Arra várok minden nap, hogy mondj valamit, hogy beszélgessünk és most azt mondod, hogy én nem beszélek?
– Gondoltam, ha van valami, amiről beszélni akarsz, akkor csak előhozakodsz vele. Én honnan tudjam, hogy mi zajlik benned, nem vagyok gondolatolvasó.
– Aha, szóval az én hibám, hogy nem beszélgetünk?
– Nem ezt mondtam. Csak azt, hogy ha van igényed beszélgetni, akkor beszélj hozzám és én válaszolni fogok. – válaszolt Laci
– Az nem lehetne, hogy időnként neked is legyen igényed, hogy csak úgy beszélgetést kezdeményezz, úgy, mint a kapcsolatunk elején? – kérdezett vissza Csilla
– Én azt hittem, hogy minden rendben, hogy minden meg van beszélve köztünk.
– Ilyenek vagytok ti, férfiak, azt hiszitek, hogy tökéletesek vagytok.
– Hát ez jó, hogy mi, férfiak… Mondd el végre, hogy mi a bajod! Mert tudod, aki nem tudja elmondani, mit gondol, az hogyan gondolhatja azt, amit elmond. – kezdte Laci felemelni a hangját
– Jaj, ne gyere nekem ezekkel a filozofikus sületlenségekkel. Gyereket akarok, kertes házat kutyával, macskával, zöld gyepet az udvaron. Ez a bajom. A két év, mióta együtt vagyunk, egy szempillantás alatt telt el. Nincs időm kivárni, hogy mikor teszed le ezeket az asztalra. – sorolta bajait Csilla
– Mondanám, hogy értem, de valójában nem. Szavaidat fegyverként használod ellenem, miközben azt sem tudom, hogy mikor váltam az ellenségeddé. Azt sem értem, hogy miként várod el tőlem, hogy előhúzzak milliókat, hiszen szegény családból érkeztem ebbe a kapcsolatba. Ettől függetlenül éjjel-nappal dolgozok, hogy a lehető legtöbb pénzt megkeressem, és amint sikerül összeraknom az összeget, elhiheted, hogy megvesszük, ami kell. – próbált nyugodt maradni Laci
– Csak az időt húzod! – vágta rá azonnal Csilla, majd kiviharzott a konyhába
Lacinak fogalma sem volt, mi történik éppen. A legkönnyebb lett volna lemennie a kocsmába és leinnia magát, de ő nem ilyen ember volt. Inkább bekapcsolta a tévét és keresett magának valami akciófilmet. Ott, ha más nem is, de a végére legalább megoldódnak a dolgok.
Egyikük a tévét nézte, másikuk a konyhában sírdogált a pultot támasztva. Hát igen, fiatalok voltak még, nem értették az életet, nem tudták, hogy hogyan beszéljenek építően. Mert nem tudták, hogy a beszédhez kell gondolkodás is, a gondolkodáshoz tudat, a tudathoz felismerés, a felismeréshez meg észlelés. Egyikük sem tudta, hogy a minőségi párbeszéd nem a nemiségtől függ, hogy ki hogyan tudja magát kifejezni, hanem attól, miként tanult meg érezni, gondolkodni, beszélni, kifejezni saját magát. Ezek adják magát az embert, és végül ez maga az adott jellem. Habár egy mindennel kompatibilis jellem lenne a legjobb, de manapság már a rossz jellemek sem túl eredetiek. Hát igen. Bezzeg az „ő” idejükben, mondják az idősebbek, minden jobb volt, állítólag. Abban a nagy boldog korszakban lehetett, amikor nem tanították beszélni a gyerekeiket, pedig pontosan tudták, hogy az emberek közötti híd a kommunikáció. Csillára és Lacira nézve talán efféléket is gondolhatott volna a mindenható, vagy persze ki tudja azt. Mindenesetre mindketten próbálták visszaszerezni az irányítást.
Teltek a percek. Majd Laci felállt és elindult a konyha felé, útközben belebotlott Csillába, aki éppen hozzá igyekezett. Megtorpantak, de aztán sietősen és vágyakozva ölelkeztek össze, majd megcsókolták egymást.
– Ne haragudj! – suttogta Csilla
– Te se haragudj! – válaszolt halkan Laci
– Gyere, együnk valamit! – mondta Csilla, majd a konyha irányába húzta.
Laci egy kis szálkával a szívében ugyan, de mégis boldogan követte a nőt. Ilyen az élet. És jól tudta, hogy azt a bizonyos szálkát, melyet Csilla szavai okoztak, sosem lehet majd kihúzni, az már örökre vele marad. Mert három dolog nem tér vissza soha: a kilőtt nyíl, az elvesztegetett nap, na és persze a kimondott szó!
