Rohamosan fogynak a rovarok, a 2025-ös év egy újabb negatív rekord világszerte, sőt valószínűleg hazánkban is. Sajnos a rovarok általánosan rövid életciklusát és sérülékenységét tekintve sok fajukat a házunk körül ebben az évben láthattuk és láthatjuk utoljára. Augusztus van, de bármilyen beporzót is találni kész rémálom, mert szinte nincsenek, néha itt-ott egy-két darázs, esetleg egy fadongó repül, de a zengőlegyek és poszméhek fajait is erőteljesen kell keresni. Természetesen a már megszokott legyekről, szúnyogokról és poloskákról egyelőre nem kell lemondanunk és talán a haszonnövényeink néhány kártevőjéről sem, még ha számaik nem is hozzák az elmúlt évtizedek magas átlagait. Azonban a fajgazdagság valószínű a múlté lesz, hiszen a helyzet bolygószinten vált aggasztóvá. Sőt, minden vadon élő madarunk vagy éppen a denevéreink, hüllőink, kétéltűink is bajban vannak. Az egész évben rovart fogyasztók, azaz a rovarevők különösen! És cseppet sem boldogít minket a tudat, hogy mindenhol hasonló problémák vannak jelen. Hiszen manapság már az esőerdők vagy éppen a különféle természetvédelmi területek is kiürülni látszanak. Ahogy Daniel Janzen amerikai ökológus fogalmaz: „Ha a rovarállomány összeomlik, és ez mindenhol megtörténik, akkor nincs maradék populáció." Riasztó felismerni, hogy „ez” most zajlik.
De vajon mi okozhatja ezt az akut helyzetet?
A helyzet aggodalomra okot adó volta miatt érdemes körbejárni a lehetséges okokat és válaszokat keresni az eddig megjelent publikációkban.
A napsütéssel lehet valami?
A Napból érkező energia közel állandó vagyis csak csekély mértékben ingadozik, de a közelmúltban felfedezték, hogy a zöld fény 500 nanométer körüli hullámhosszon kivételesen jól párologtatja el a vizet, hasonlóan annak melegítéséhez a tűzhelyen. Az ok a fény (mint elektromágneses hullám) részben oszcilláló elektromos mezejében keresendő.
Jelen van valami a levegőben, amit nem látunk?
Talán igen. Talán a talajközeli (troposzferikus) ózon a baj, hiszen az ózon egy akut mérgező gáz, egy légköri szennyező anyag. Nem közvetlenül az autómotorok vagy az ipari műveletek bocsátják ki, hanem a napfény reakciója során keletkezik szénhidrogéneket és nitrogén-oxidokat tartalmazó levegőben, amelyek reakcióba lépve ózont képeznek közvetlenül a szennyezés forrásánál. A talajközeli ózon a városi területeken az ózonszennyezés legaggasztóbb típusa, és általában növekszik. A városi hőhullámok idején a talajközeli ózonszennyezés a szokásosnál 20%-kal magasabb lehet. Az elmúlt néhány évtizedben a tudósok tanulmányozták az akut és krónikus ózonexpozíció (az ózonnak való kitettség) emberi egészségre gyakorolt hatásait. Több száz tanulmány azt sugallja, hogy az ózon káros az emberekre nézve a városi területeken jelenleg tapasztalható szinten. Kimutatták, hogy az ózon hatással van a légzőrendszerre, a szív- és érrendszerre és a központi idegrendszerre. A korai halálozás, valamint a reproduktív egészség és fejlődés problémái szintén összefüggésbe hozhatók az ózonexpozícióval. Azaz, ha ránk emberekre nézve is mérgező az ózon, akkor sokkal jobb a rovarokra vagy a tápnövényeikre nézve sem lehet. Bizonyíték áll rendelkezésre a mezőgazdasági hozamok jelentős csökkenésére a megnövekedett talajközeli ózon és a szennyezés miatt, amely megzavarja a fotoszintézist és gátolja egyes növényfajok általános növekedését.
A növények beporzása az ökoszisztéma elengedhetetlen része, ezért az ózon káros hatással lehet a növény-beporzó kölcsönhatásokra. A beporzók pollent szállítanak egyik növényről a másikra, mely egy alapvető ciklus az ökoszisztémán belül. A beporzási helyek körüli bizonyos légköri viszonyok megváltoztatása vagy a xenobiotikumok (emberi tevékenység eredményeként szervezetbe vagy környezetbe kerülő anyagok, mint például gyógyszerek, rovarirtó szerek vagy egyéb kémiai anyagok) ismeretlen változásokat okozhatnak a beporzók és a virágos növények természetes ciklusában. Egy Északnyugat-Európában végzett tanulmány alapján a növényi beporzókat negatívabban érintette, ha az ózonszint magasabb volt.
Egy 2022-es tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy Kelet-Ázsia évente 63 milliárd dollárt veszít a rosszabb terméshozamok miatt, amiért szintén az ózonszennyezés tehető felelőssé, és amely a fosszilis tüzelőanyagok elégetésének mellékterméke. Kína potenciális búzatermelésének körülbelül egyharmadát és rizstermelésének egynegyedét veszíti el. És hogyan hat az ózon a növények és a rovarok közötti kapcsolatra? A növény-rovar kölcsönhatások a biológiai sokféleség megőrzésének alapvető elemei. Feltételezték, hogy a rovarok növény-fogyasztását befolyásolják a növényi levelek ózonra adott fizikai vagy fiziológiai válaszai, ami közvetve megváltoztatja a rovarok életciklusát, különösen melegebb éghajlaton. A növény-rovar biogén illékony szerves vegyületeken (BVOC) keresztüli kommunikációt e megfigyelések lehetséges magyarázatának kell tekinteni. A növények és rovarok közötti kommunikáció megértése változó légköri környezetben segíthet az egészséges erdei ökoszisztémák megőrzésében is.
A BVOC-knak két szerepük van, mert egyrészről légköri, másrészről pedig kémiai jelzők. A kémiai jelátvitel megkönnyíti a környezetben a növények közötti kommunikációt. Ami a légköri szerepüket illeti, a BVOC-k a jelenlegi helyzetben egyensúlytalan módon járulnak hozzá az ózon képződéséhez, mivel az ózon nitrogén-oxidokból keletkezik a BVOC-kkal ultraibolya sugárzás (UV) hatására történő fotokémiai reakciók során. A növények és a növények/rovarok közötti BVOC-kon keresztüli kémiai jelátviteli kölcsönhatások biológiailag fontos szerepet játszanak a természetben. A BVOC-k levelekből vagy virágokból illatként kerülnek a légkörbe. Bár az olyan tényezők, mint a virágok színe és alakja (és azok nyitottsága) hozzájárulnak vonzerejükhöz, az illat több száz méterről vonzza a rovarokat, melyek egyedi illékony vegyületek vagy BVOC-k egyedi keverékének érzékelésével képesek megtalálni gazdanövényeiket. A virágok illata kulcsfontosságú tényező a beporzók, valamint a növényevő rovarok vonzásához az erdei ökoszisztémákban is.
Az ózon hatásai a növények fizikai védekező rendszereire:
Az emelkedett ózonszint elnyomja a fotoszintetikus aktivitást, és a fotoszintézis szorosan összefügg az LMA-val (az egységnyi területre jutó levéltömeggel), ami azt jelenti, hogy az emelkedett ózonszint fiziológiai válaszok révén csökkentheti az LMA-t. Ha az illatjelek vonzó tulajdonságot mutatnak, a rovarok meglátogathatják a növényeket, a lombozat minősége egyébként is csak másodlagosan befolyásolja a leveket fogyasztó rovarokat. Ezzel szemben, ha az ózon megzavarja a növények és a rovarok közötti BVOC-jeleket, vagy a BVOC-k riasztóként működnek, előfordulhat, hogy a rovarok nem jutnak levelekhez, ezért azok kémiai és fizikai védelme már nem játszik szerepet a növény-rovar kölcsönhatásban, függetlenül a tényleges minőségüktől.
A hormetikus modell alapján az alacsony ózonkoncentrációk pozitív hatásokat indukálhatnak, beleértve a fokozott fotoszintézist és a fotorendszer jobb működését, ami nagyobb levélterületeket és/vagy a fák és más növényfajok védekező képességének növekedését eredményezi. Ezek azt sugallják, hogy az ózon hatása a levél minőségére nem egy, hanem kétirányú. Éppen ezért találhatunk ugyanazon területen és ugyanazon fajhoz tartozó növényeken jelentős mértékben eltérő levélnagyságokat. Tehát a láthatatlan ózon igenis jelentős problémaforrás.
De vajon a felhővetés, a felhőmagvasítás is felelőssé tehető a rovarpopulációk összeomlásáért?
A világ számos országában, így hazánkban is használatos módszer a jégkármérséklésre, (máshol esőcsinálásra vagy csapadékprogramozásra, stb.), azáltal, hogy a jég méretét csökkentik egy magvasítóanyag légkörbe juttatásával, ami jellemzően az ezüst-jodid (AgI). Joggal merül fel a kérdés, hogy ez az anyag, hogyan hat az élő szervezetekre, hiszen ismeretes az ezüst és a jód toxikus hatása külön-külön, azonban a tanulmányok azt sugallják, hogy az ezüst-jodid nem okoz egészségügyi problémákat. Ezzel ellentétes állításokat fogalmaz meg a nagyhírű earth. org oldal: „Végül világítsunk rá az emberi expozíció gyakran figyelmen kívül hagyott aspektusára a felhővetési folyamatban. A környezet szennyezetté válik, és hirtelen szembesülünk a jódizmus veszélyével – a bőrkiütések és az emésztési problémák meglehetősen kellemetlen kombinációjával.
„Majd úgy zárják a felhővetés témáját, hogy: „Végül, miközben a kormányok és a magánvállalatok mérlegelik az előnyöket és hátrányokat, a felhővetés körüli vita ugyanolyan dinamikus és kiszámíthatatlan marad, mint az időjárás, amelyet befolyásolni kíván. Nem csak a felhőkkel való játékról van szó, hanem arról is, hogy megtaláljuk a kényes egyensúlyt a fejlődés és a természet meghamisításával járó lehetséges buktatók között.” Az ezüst-jodid kölcsönhatása a légkört alkotó anyagokkal vagy a Földet érő mikrohullámú sugárzással alig ismert, „ezek további kutatások alapját kell, hogy képezzék”, írják a legtöbb publikációban.
És, hogy vannak-e természetes alternatívák a felhővetésre, felhőmagvasításra?
Igen. Az újraerdősítés, a vizes élőhelyek helyreállítása és a fenntartható vízgazdálkodás javíthatja a természetes csapadék-visszatartást és a talajvíz utánpótlását. Ezek a módszerek lassabbak, de elkerülik a mesterséges időjárás-módosításhoz kapcsolódó etikai és környezeti kockázatokat.
Talán a globális felmelegedést és a vízhiányt tehetjük felelőssé a rovarok helyzetéért?
Valójában minden mindennel összefügg, de jelenleg, az, ami az egész bolygón a rovarvilág nagyfokú degradációját okozza, és éppen ezért különösen nagy figyelmet érdemelne valójában a globális felmelegedés, és a vízhiány. Egyik meglétét sem érdemes vitatni, hiszen mindenki érzi a saját bőrén.
Ahogyan David Wagner entomológus fogalmaz: "A gyilkos – az ok, amely meghúzza a ravaszt – valójában a víz" – mondja. A rovarok számára a hidratálás egyedülálló élettani kihívás: a tüdő helyett a testüket kívülről nyílások, belül légcsőrendszerek borítják, amelyek közvetlenül a szövetbe szállítják az oxigént. „A rovarok nem tudják megtartani a vizet.” Még egy rövid, néhány napig tartó aszály is elpusztíthatja a páratartalomtól függő rovarok millióit.
Egy optimális jövő lehetne, ha egyenletes lenne a csapadékeloszlás, kevésbé lenne szükség a felhővetésre, azaz további környezeti átterhelésre, és ha a fosszilis anyagok elégetése világszerte csökkenne, az kevesebb talajközeli ózont eredményezne. A jelen viszont az, hogy éppen most zajlik a rovarpopulációk kihalása, köztük a beporzóink kihalása. Vajon mi lesz így az élelmiszereinkkel? A sok ránk váró feladat között priorizálnunk kell és talán most a legfontosabb, hogy először vizet adjunk a tájainknak, miközben törekedjünk fékezni a globális felmelegedést is.