Nagy utat tettek meg a fejlesztők az elmúlt évtizedekben, ahogyan egyre jobban tökéletesítették a mesterséges intelligenciát (MI). 2026-ban az MI már nem csak fejlesztés alatt áll, hanem – többek között az automatizált tanulás révén – részben saját magát is fejleszti.

A múlt század végén nemcsak a mesterséges intelligenciában, hanem általánosságban a számítástechnikában rejlő lehetőségek körül is sok volt a szkepticizmus – nem is csoda, hogy a kezdeteknek állított görbe tükör az Éretlenek című 1980-as francia film „tanító” kabinja szinte nevetség tárgyává tette a korai eredményeket. Azonban az MI jelenléte ma már nem valami lázálmos utópia, hiszen az élet minden területén találkozhatunk vele, és például az egészségügyben szó szerint az életünk is múlhat rajta.

Miként hasznosulhat az MI a rákdiagnosztikában?

A nők körében a mellrák az egyik leggyakoribb rákos megbetegedés, és a felismeréséhez a rendszeres mammográfiai vizsgálatok egyszerűen nélkülözhetetlenek. A mammográfiák olvasása ugyanakkor bonyolult – a kis daganatok megbújhatnak a sűrű szövetekben, ráadásul a radiológusok sem mindig értenek egyet abban, hogy mit is tekintsenek gyanúsnak. De a mesterséges intelligencia már a segítségünkre tud sietni.

Kép: ailis.com

A The Lancet Digital Health folyóiratban megjelent egyik tanulmány a ScreenPoint Medical által gyártott Transpara v.1.7.0 mesterséges intelligencia „második olvasóként” történő használatát vizsgálta a mellrák szűrésére. Amikor az MI gyanúsnak jelölt meg egy vizsgálatot, gyakran olyan finom mintákat is észrevett, melyeket az orvosok figyelmen kívül hagytak.

Említésre méltó az AILIS is, egy MI által vezérelt rendszer, amely mindössze négy perc alatt végzi el az alternatív mellvizsgálatot, majd körülbelül tíz perc alatt ki is adja az eredményeket – és, ami különösen vonzóvá teszi, hogy mindezt ionizáló sugárzás kibocsátása nélkül. Az ilyen technológiák nem helyettesíthetik teljesen az orvosokat, de együttműködnek velük, így téve pontosabbá a szűréseket.

Alkalmazások a cukorbetegségtől a látásvizsgálatig

Korunk egyik sokakat érintő betegsége a cukorbetegség. Ismert, hogy károsíthatja a szemet jóval azelőtt, hogy a beteg tüneteket észlelne az úgynevezett diabéteszes retinopátia állapotában. A korai kezelés hatalmas különbséget jelent a látás és így az élet minőségében is, de sokan mégis kihagyják az évente ajánlott szemvizsgálatokat. Azonban a mesterséges intelligencia által vezérelt eszközök segíthetnek, mégpedig úgy, hogy elemzik a retina képeit az apró változások után kutatva, amelyek a korai szembetegség jelei lehetnek. Egyes klinikák ma már MI-t használnak a betegek szűrésére közvetlenül a vizsgálóban, így a veszélyeztetett embereket hamarabb szakorvoshoz tudják irányítani.

Például egy, a JAMA Network Open folyóiratban megjelent tanulmány kimutatta, hogy egy mélytanuláson alapuló mesterséges intelligencia modell rendkívül hatékony volt a rövidlátás, a strabismus (kancsalság) és a ptosis (szemhéjcsüngés) kimutatásában mindössze egy mobiltelefonnal készült fénykép alapján. Az MI technológia ezirányú fejlődése azt jelenti, hogy a gyermekkori szembetegségek korai felismerése a nem is olyan távoli jövőben már mindenki számára elérhetővé válhat. A forgalmas klinikákon ez azt is jelenthetné, hogy több beteget vizsgálhatnának meg a helyszínen, mely gyorsabb beutaláshoz és nagyobb esélyhez vezetne a látás megmentésére.

Egyre ügyesebbé válik a mesterséges intelligencia

Amíg az érzékszerveink fontosak, addig levegő nélkül egyszerűen nem élhetünk, ezért is gyakran halálos a tüdőrák, mert általában túl későn fedezik fel. A clevelandi University Hospitalsban a kutatók ugyanakkor a mesterséges intelligenciához fordulnak, hogy javítsanak ezeken az esélyeken.

Jelenleg azt tanulmányozzák, hogy ezek a hihetetlen technológiák hogyan tudják elemezni a CT-vizsgálatokat és a betegek adatait, hogy hamarabb felismerjék a tüdőrákot, és nyomon kövessék, kinek van szüksége további utókövetésre. „Első tapasztalataim szerint megtalálhat néhány olyan csomót, amelyek rendkívül rejtve vannak, és amelyek felett egy forgalmas napon még egy képzett radiológus is elsiklik” – magyarázza Dr. Samir Shah, a Qure.ai vezető orvosa a Cleveland 19 News-nak adott interjújában. Mivel nagy valószínűséggel észlel olyan finom elváltozásokat, amelyek elkerülik az ember figyelmét, a mesterséges intelligencia segíthet az orvosoknak a korábbi beavatkozásban, ezáltal sokkal nagyobb esélyt adva a betegeknek a sikeres kezelésre.

Kép: ailis.com

Hagyományosan egy MI betanítása az orvosi képek olvasására több ezer különböző példát igényel. A Kaliforniai Egyetemen (UC San Diego) azonban a tudósok kifejlesztettek egy GenSeg nevű új eszközt, amely sokkal kevesebb adatból is képes „tanulni”.

A mesterséges intelligencia mindössze néhány jegyzetelt szkennelés áttanulmányozása után elkezdi felismerni a kulcsfontosságú jellemzőket – hasonlóan ahhoz, ahogy egy orvostanhallgató néhány tankönyvi esetből tanul, mielőtt valódi betegeket látna el. Ez a technológia hatékony MI eszközöket tehet elérhetővé a kisebb klinikákon vagy például korlátozott erőforrásokkal rendelkező országokban is. „Segíthet az orvosoknak a gyorsabb és pontosabb diagnózis felállításában” – erősíti meg Li Zhang, a San Diegó-i Kaliforniai Egyetem villamosmérnöki és számítástechnikai tanszékének PhD-hallgatója a UC San Diego Today-nek adott interjújában.

A betegségek megelőzése, mielőtt még kialakulnának

Nemcsak a betegségek korai felismeréséről van szó, hanem arról is, hogy az emberek egészségesek maradjanak. Az Everlab nevű ausztrál startup átszámítva több mint 2,2 milliárd forintot gyűjtött össze egy mesterséges intelligencia által vezérelt megelőző egészségügyi platform létrehozására. Rendszerük kimondottan a beteg orvosi teszteredményeit, életmódját és családi kórtörténetét vizsgálja, és személyre szabott lépéseket javasol a jövőbeli betegségeik elkerülésére. Azaz ez már proaktív gyógyászat, melynek célja, hogy teljesen távol tartsa az embereket az orvosi rendelőtől.

A Dél-Kaliforniai Egyetemen a tudósok létrehoztak egy mesterséges intelligencia modellt – úgynevezett háromdimenziós konvolúciós neurális hálózatot, más szóval egy 3D-CNN-t – amely képes mérni az agy állapotát, majd kezelni olyan betegségeket, mint például a demencia. Az MRI-vizsgálatok fejlett elemzésével és az idő múlásával az eszköz követheti az agy szerkezetének változásait, így korai figyelmeztetést adva a kognitív hanyatlásra.

A korábbi, pillanatfelvételeket kínáló modellekhez hasonlóan ez az új mesterséges intelligencia modell már meghatározza, hogy mely agyi régiók fejlődnek gyorsabban, és összehasonlítja ezeket a változásokat a valós memória és gondolkodási készségekkel. „Ez egy újszerű mérés, amely megváltoztathatja az agy egészségének nyomon követési módját mind a kutatólaboratóriumban, mind a klinikán” – mondta Andrei Irimia, gerontológia, kvantitatív és számítógépes biológia és idegtudományi munkatárs az USC Leonard Davis Gerontológiai Iskolájában. A szakértők abban bíznak, hogy egy napon ezt az eszközt használhatják a kockázat korai felismerésére, lehetővé téve, hogy beavatkozzanak, mielőtt betegeik tüneteket észlelnének.

Megannyi lehetőség rejlik még a területben

Néhány kóros sejtburjánzást, például a hasnyálmirigyrákot ugyanakkor köztudottan nehéz elég korán felismerni ahhoz, hogy biztosítsák a hatékony kezelést. Várhatóan 2030-ra a hasnyálmirigyrák lesz a második vezető rákos halálozási ok. A betegség biológiájáról alkotott ismereteink viszont gyorsan javulnak, és innovatív kezelési stratégiákat eredményeznek. Az EU által finanszírozott PANCAIM projekt a meglévő genomikai és klinikai adatokat alkalmazza a hasnyálmirigyrák személyre szabott orvoslásának fejlesztésére.

Kép: ailis.com

Az innovatív projekt integrálja a genomika teljes spektrumát a radiomikával és a patomikával, amelyek a jövőbeli személyre szabott orvoslás három pillére. A PANCAIM egy adat-hatékony, kétfázisú MI-módszert alkalmaz, amely négy központi MI-fogalomra támaszkodik az egészségügyben:

• az adatszolgáltatókra;
• a klinikai szakértelemre;
• a fejlesztőkre;
• valamint MedTech cégekre,

hogy kapcsolódjanak az adatokhoz és bevezessék az MI-t az egészségügybe.

A prosztatarák kutatói is kifejlesztettek már mesterséges intelligencia alapú tesztet, ez megjósolja, hogy mely betegek fognak ténylegesen hasznot húzni az Abirateronból, egy hatékony, de drága kezelésből. Ez kevesebb mellékhatást jelent azoknál a betegeknél, akik valószínűleg nem reagálnak a kezelésre, és jobb eredményeket azoknál, akik igen.

Sokan a mesterséges intelligenciában továbbra sem látják az orvoslás Szent Grálját, ám egyre többen hiszik, hogy figyelemre méltóan közel áll ehhez. Azáltal, hogy hatalmas mennyiségű orvosi adatot hasznosítható információkká alakítanak, ezek a rendszerek segítik az egészségügyi szolgáltatókat abban, hogy korábban felfedezzék a betegségeket, a betegeket pedig a megfelelő kezelésekhez igazítsák, sőt, abban is, hogy az emberek egyáltalán elkerüljék a megbetegedést. A tünetek esetleges megjelenése miatti aggodalmakkal teli várakozás kora érhet véget – és ez nemcsak jó hír mindenkinek, hanem egy hosszabb és egészségesebb életet is vizionál.

Forrás: National Geographic Magyarország

Egy a közelmúltban, A rovarok tudatának vizsgálata címmel megjelent tanulmány új megvilágításba helyezi általánosságban véve a tudattal és különösképpen a rovarok tudatával kapcsolatos hipotéziseket. „A rovarvilágot érő szelekciós nyomások és életmódok sokfélesége tökéletes és természetes laboratóriumot kínál annak további elemzésére, hogy milyen feltételek mellett fejlődhet ki a tudat” – világít rá a vizsgálat alapjaira a leginkább méhkutatásairól ismert Lars Chittka német zoológus, etológus, a publikáció vezető szerzője. A tudat számos egymással összefüggő jelenséget foglal magában, például az érzés, a tapasztalás és a gondolkodás képességét. A kutatások megkezdésekor, vagyis a 20. század elején, a rovarokat az állatok tudatvizsgálatának korai tesztalanyainak is tekintették.

Kép: Lajtár Lili

Figyelemre méltó példa erre Auguste Forel svájci pszichiáter (a neuronelmélet egyik alapító atyja) 1902-es német nyelvű esszéje, melynek címe A hangyák és néhány más rovar pszichológiai képességei. Forel elutasította a test és az elme dualizmusát, és rámutatott arra, hogy a tudat és más pszichológiai folyamatok nem érthetők meg az alapul szolgáló idegi folyamatok feltárása nélkül.

„Agyi életünk jelenségei között, bármennyire is csodálatosak, semmi sincs, mely ellentétes lenne a természet törvényeivel, vagy amely egy misztikus, természetfeletti »psziché« segítségül hívását tenné szükségessé” – írta. Forel úgy vélte, hogy az igazi tudatosság az introspekció képessége (amely megfelel a magasabb rendű tudatosság kortárs definíciójának), és azt sugallta, hogy ez a képesség az emberre jellemző. Úgy gondolta, hogy az elme egy alapvetőbb formája magában foglalja azokat a folyamatokat, amelyekhez az emberben az introspekció (önmegfigyelés) révén lehet hozzáférni.

A figyelem tárgyaiként írta le ezeket: érzékelési képek, akarati impulzusok, érzések vagy absztrakt gondolkodás. Forel kiemelte, hogy a tudatos tapasztalatokhoz való közvetlen hozzáférés csak önmagunkban lehetséges, és amennyiben következetes érveket tudunk felhozni embertársaink tudatával kapcsolatban, logikusan extrapolálhatjuk (ismeretlen dolgokra következtetés a meglévő ismeretek alapján) azokat más állatokra nézve is. „Ebben a megközelítésben érdemes Forel számos »figyelem tárgyát« megvizsgálni.” – vetette fel a témát a viselkedéskutató.

Százéves vita került ismét felszínre

Forel bizonyítékokat szolgáltatott arra vonatkozóan, hogy a hártyásszárnyúak (pl. méhek és hangyák) szintén több érzékszervi emléket integrálnak az érzékelésükbe, és azt sugallta, hogy ez valószínűleg filogenetikailag ősi, és így sok állatra jellemző. Kísérleti bizonyítékokat sorolt fel az emlékezet létezésére számos rovarnál, és gyanította, hogy mindegyikben jelen van. Bethe-vel ellentétben – aki tagadta az emlékezet létezését a rovaroknál, de kíváncsi módon úgy gondolta, hogy az ilyen emlékezet bizonyíték lenne a tudatosságra, ha létezne – Forel (valamint Buttel-Reepen és Wasmann) arra figyelmeztetett, hogy az asszociatív emlékezet nem elegendő bizonyíték a tudatosságra. Ez a százéves vita a közelmúltban újra felszínre került, amikor azt feltételezték, hogy a tudat az asszociatív tanulásból ered, és funkcionálisan ahhoz kapcsolódik.

„Egyetértünk Forellel és kortársaival abban, hogy legalábbis az alapvető formájában az asszociatív tanulás jelentősen elmarad a tudat diagnosztizálásához szükséges kritériumoktól” – támogat egy vélhetően helyes megközelítést Lars Chittka a tudattal kapcsolatos és változatos 20. századi tudományos állásfoglalások közül. Forel volt az, aki megvitatta az akarat jelenlétét a hangyákban, melyeket órákon át figyelt az akadályokon való átküzdésük során, miközben ismerték az elérhetetlen tárgy értékét (hasonlóan érdekes a csótányok akaratának vizsgálata). Leírta a győztes-vesztes hatások érzelemszerű komponenseit a hangyákban.

Kép: Lajtár Lili

Egy versenyképes hangyakolóniával vívott csata után a vesztes fél a „reménytelen elhagyatottság” állapotába esik – főleg, ha több csatát is elveszített – így kevésbé valószínű, hogy további csatákba bocsátkozik vagy megnyeri azokat, és „gyáva visszavonuláshoz”, saját utódai elfogyasztásához és a munka elhanyagolásához vezet. Ezzel szemben a csata megnyerése Forel megfigyelései szerint bátorságot és kitartást ad, akár fizikailag is erősebb ellenségek megtámadásában is sikerrel járhatnak. Tudomásunk szerint ez nemcsak a győztes-vesztes hatások első leírása bármely állatnál, hanem az érzelemszerű állapotok előremutató feltárása is ebben a kontextusban. Forel kiemeli, hogy az ilyen állapotok számos más viselkedésre is hatással lehetnek egy kiemelkedő esemény után.

Nem feltétlenül vezet előre a csimpánzok vizsgálata

A tudat egyik kulcsfontosságú összetevője az affektív állapotok csoportja, többek között az érzelmek és a hangulatok képessége. Az a kérdés, hogy a rovaroknak van-e érzelmi életük, nem kevésbé (és nem nehezebben) megválaszolható, mint más nem emberi állatoknál. Ez azért van, mert a rovarok, más állatokhoz hasonlóan nem tudják szóban kifejezni érzelmeiket, ha vannak egyáltalán.

Az a felfogás, hogy az érzelmeket könnyebben tanulmányozhatjuk az emberekhez közelebbi filogenetikai távolsággal rendelkező vagy hasonlóbb agyszerkezetű állatokban, néha félrevezető lehet. Egyszerűen lehetetlen a működésre következtetni a makroszkópos neuroanatómiából még a közeli rokon fajoknál sem: a csimpánzoknak például úgynevezett Broca és Wernicke agyterületei vannak (amelyeket az embereknél a beszédképzéshez és a megértéshez társítunk), de náluk bizonyíthatóan hiányzik a beszélt nyelv. Hasonlóképpen csábító az a nézet, hogy az emberek emlős rokonainak arckifejezései közvetlenebb ablakot nyitnak érzelmi világukra, de gyakran antropomorf félreértelmezésnek van kitéve. Mindazonáltal a rovarkutatók gyakran aránytalanul magas szintű szkepticizmussal szembesülnek, amikor érzelemszerű állapotokat vizsgálnak.

Kép: Lajtár Lili

Gondoljuk végig a következő példákat különböző rovarfajok esetében. A párzási lehetőségektől megfosztott hím gyümölcslegyek alkoholt keresnek. Vagy az elhunyt fajtársak észlelése megváltoztatja az érzékszervi érzékelést és az agy fiziológiáját, valamint a hatások olyan mélyrehatóak, hogy csökkentik az élettartamot. De a gyümölcslegyeknél felfedezték azt is, hogy a fájdalmas ingerek fokozott éberséget és a korábban nem fájdalmas ingerekkel szembeni túlérzékenységet is kiválthatnak, hasonlóan ahhoz, amit krónikus fájdalommal küzdő embereknél figyelnek meg.

Önfelismerés és tükrök

A tudatosság egyik fontos aspektusa az önfelismerés, amely lényegében megköveteli az egyéntől, hogy képes legyen önmagát egy másik élőlénytől eltérőként felismerni. A 20. század elején Margaret Washburn azt állította, hogy a motoros (mozgási) viselkedés áll a tudatosság középpontjában: ahelyett, hogy pusztán a bejövő ingerekre reagálnának, az állatok folyamatosan vizsgálják környezetüket, és különbséget kell tenniük az önmaguk és a mások által generált érzékszervi bemenetek között. Az evolúció korai szakaszában az ülő életmódról a mozgásra való áttérés már megkövetelte az állatoktól, hogy megkülönböztessék ezeket. Az állatok létrehozzák az önmaguk által generált jel belső másolatát, az úgynevezett „efferens másolatot”, hogy kioltsák a saját mozgásukból származó visszacsatolást.

Vegyük azt a forgatókönyvet, amikor egy ököl hirtelen megjelenik valakinek a látóterében. Ez nem ok az aggodalomra, ha az illető éppen önként felemelte a kezét, hogy megvizsgálja az ujjperceit – de ha nem tette ezt, és az valaki más ökle, akkor támadás alatt állhat. A vizuális inger hasonló, de a szándékos mozgás efferens másolatának megléte vagy hiánya teszi lehetővé a személy számára, hogy különbséget tegyen a kettő között, majd ennek megfelelően reagáljon.

Gerinceseknél egy népszerű önfelismerési teszt az úgynevezett „tükör-jelölés teszt”. A teszt során egy jelet helyeznek az állat testére egy olyan helyre, amely csak a tükörből látható. A tükör előtti kísérleteket a jellel való érintkezésre és a testről való eltávolítást úgy értelmezik, hogy az egyed felismeri, hogy saját egyéni megjelenése megváltozott, így egyfajta öntudatot mutat. Ha a tükör-önfelismerés valóban az egyéni vizuális felismerés kiterjesztése egy társadalmi rendszerben, akkor fontos figyelembe venni, hogy a természetes környezet nem tartalmaz tükröket. Egyetlen állattól sem várható el, hogy spontán módon megértse annak működését, ezért elegendő lehetőséget kell adni számukra a tükrökkel való interakcióra, hogy megismerkedhessenek saját megjelenésükkel, mielőtt a tesztek megkezdődhetnének.

Ennek során valószínűleg rájönnek, hogy saját cselekedeteik a tükörképük teljesen kiszámítható „cselekvéseit” eredményezik – ami az észlelés speciális esete. Ebben az értelemben nem világos, miért van szükség jelölésre: az az állat, amelyik egy ilyen felfedező fázis után elveszíti érdeklődését a tükör iránt – és amelyik már nem kezeli tükörképét egy másik fajtársaként –, már mutathatott egyfajta önfelismerést.

Mi az a metakogníció?

Fontos az önfelismerést (és tágabb értelemben az öntudatot) a vizsgált állat természetes ökológiájához relevánsabb paradigmákban vizsgálni. Egyes állatoknál érdemes lehet különböző érzékszervi modalitásokat feltárni az önfelismerési tesztekhez. Néhány hangya például szaglási jelzéseket használ az egyedfelismeréshez, ilyen fajoknál a kemoszenzoros önfelismerési tesztek megfelelőbbek lehetnek. A metakogníció, amelyet „a saját tudásról való tudásként” definiálnak, az önfelismerés egy másik összetevője. Gyakran a magasabb rendű tudatosság mutatójának tekintik.

Kép: Lajtár Lili

Perry és Barron megpróbálták megvizsgálni, hogy a házi méhek (Apis mellifera) rendelkeznek-e alapvető metakognícióval. A méheknek változó nehézségű vizuális megkülönböztetési feladatokat adtak, és a helyes választásért szacharózt kaptak jutalmul, a hibákért pedig keserű kininnel büntették őket. Ezenkívül lehetőségük volt otthagyni a feladatot. Perry és Barron azt találták, hogy az egyedek gyakrabban hagyták ott a feladatot, amikor az nehéz volt, és ezzel javították a sikerességi arányukat. Ezt a „kizárási” szabályt egy új feladatra is át tudták vinni. Ezek az eredmények arra utalnak, hogy a méhek képesek voltak felmérni a bizonyosságukat egy adott próbában, és ennek megfelelően döntéseket hozni, amely valamiféle metakognitív feldolgozás lehetőségére utal. Azonban az is lehetséges, hogy választásaik tanult asszociációk sorozatán alapultak.

Egy kritikus olvasó megfigyelheti, hogy a fent leírt viselkedések és az idegi folyamatok mindegyike beprogramozható egy nem tudatos robotba is, mivel a robotok úgy is gyárthatók, hogy hasonló jelenségeket mutassanak vagyis – ahogy a szerzők érvelnek – a robotokat is elő lehet készíteni hasonló jelenségek megjelenítésére. Például az, hogy megoldható technikailag algoritmusokat és gépeket építeni az emberi arcok felismerésére, azonban az semmit sem árul el az emberi arcfelismerés idegi mechanizmusairól vagy evolúciós útvonalairól. Az pedig végképp nem világos, hogy miért kellene ennek az érvnek aránytalanul nagyobb mértékben vonatkoznia az egyik taxonra, mint a másikra.

„Tágabb értelemben azt állítjuk, hogy a természetben nincs helye az ilyen pazarlásnak, az olyan lények létrehozásának, amelyek csak úgy tesznek, mintha csak »pipálnák ki a négyzeteket« az állatok tudatosságának vizsgálatára tervezett különböző paradigmákban” – szemléltet a kutató.

Ösztön vagy valami egészen más?

Az analógiát követve eljutunk az ösztön kérdéséig, ugyanis a rovaroknál megfigyelt érzelemszerű állapotokra adott gyakori válasz az, hogy ezek az „ösztön” megnyilvánulásai lehetnek. Ez minden bizonnyal így is lehet, bár nem egy alternatív magyarázat, hanem egy további. Az emberi viselkedés idegen megfigyelője arra a következtetésre juthatna, hogy a szülői szeretet, a düh, a szexuális vágy, a gyász stb. csupán ösztön – és igaza is lenne. Bár mindezek kulturális variációk és egyéni tapasztalatok tárgyát képezhetik, az alapértelmezett érzelmi eszköztárunk részét képezik.

Arra például, ahol az érzelmek végső funkciót töltenek be, így a tanulás fokozása, a szülő-utód gondoskodás és kötődés elősegítése, valamint a veszélyes helyzetek elkerülése. Mindezek az alkalmassággal kapcsolatosak, és legalább részben ösztönösek az embereknél, és bizonyos valószínűséggel a nem emberi állatoknál is. Így, még ha az érzelmek veleszületettek is, mindazonáltal fontos összetevői az állat szubjektív tapasztalatainak.

A rovarok tudatosságának vizsgálata tehát funkcionális ugródeszkákat sugall a szubjektív tapasztalat, a kapcsolódó kognitív funkciók és azok agyi megvalósításának fejlődéséhez. „Ahogy egyre jobban megértjük a kognitív funkciók és az agyi konnektivitás specifikus összefüggését, mely szubjektív élményt hoz létre az emberekben, közelebb kerülünk ahhoz is, hogy meghúzzuk a határvonalat ott, ahol a tudat először megjelenik” – vonja le a végső következtetést a tanulmány vezetője.

Forrás: National Geographic Magyarország