Pozitivitás
Képzeld el, hogy egy függőágyban heverészel egy napsütötte tengerparton, pálmafák ringatóznak a szellőben, a tenger ragyogó türkizét alig tompítja el a napszemüveged. Fel-alá pillantva a parton láthatod, hogy egyetlen lélek sincs a láthatáron. Ez a nyaralásod első napja, és az egész tested olyan ellazult, hogy szinte feloldódhatna a homokban, majd a partot érő hullámmal együtt kiúszhatna a tengerbe. Aztán lustán kortyolsz egyet a koktélodból, majd újra hátrahajtod a fejed és egy következő lélegzetvétellel együtt beszívod az összes egyéb érzést is. Majd a semmiből egy hang a füledbe súgja: „Ezt most elhiheted.”
Ez a belső hang egy egyszerű, de gyakran figyelmen kívül hagyott gondolat visszhangja, ugyanis még a jó tapasztalatok sem maradnak mindig meg, hacsak nem teszünk erőfeszítéseket értük. Ez az előfeltétele Rick Hanson pszichológus könyvének, melynek címe Hardwiring Happiness, és amely azt vizsgálja, hogy a pozitív pillanatokon való tudatos időtöltés hogyan segíthet ellensúlyozni az agy beépített negativitás-elfogultságát. Azt az elfogultságot, amely valószínű, hogy hasznos evolúciós célt szolgálhatott amikor még a túlélésünk gyakrabban forgott kockán, de egy viszonylag stabil 21. századi környezetben sűrűn csapdába ejt minket a rágódás ciklusaiban.
Hanson megközelítése nem az erőltetett optimizmusról szól, hanem a neuroplaszticitás gondolatáról, az agy azon képességéről, hogy az, az ismétlődő tapasztalatok révén idővel megváltozik. A pszichológiai elméletre és a korai kutatásokra támaszkodva, amelyek azt sugallják, hogy a „jó szándékos elfogadása” segíthet a rugalmasság és az érzelmi jólét kialakításában, Hanson kifejlesztette a HEAL módszert. Azonban Hanson HEAL módszere a kialakult idegtudományi koncepciókra támaszkodik és továbbra is klinikai és kontemplatív (szemlélődő) megközelítésű marad, semmint szigorúan validált (hitelesített) tudományos beavatkozás. Egy kisméretű, feltáró jellegű tanulmányban Hanson és munkatársai 21 egészséges alanyon értékelték ennek a beavatkozásnak a hatásait, és statisztikailag szignifikáns (jelentős) javulást találtak az olyan mérések terén, mint az ízlelés és az önegyüttérzés, bár a minta kis mérete és a kontrollcsoport hiánya korlátozza a következtetések erejét. A résztvevők statisztikailag határ menti javulást mutattak be az önbecsülés, a pozitív rágódás (önfókusz), a büszkeség, a boldogság és az élettel való elégedettség terén is. Ezen hatások közül sok két hónap után is megmaradt.
Valóban át tudod formálni az agyadat egyszerűen úgy, hogy az érzéseiddel kapcsolatban meggondolod magad?
Ez az ötlet a neuroplaszticitás mögött, az agy azon képessége mögött, hogy alkalmazkodni tud és átrendeződik a tapasztalatok hatására, melyet a kutatók elsősorban agyi képalkotás és viselkedési értékelések kombinációjával vizsgálnak. De az ok-okozati összefüggés részletei korántsem egyszerűek, a kutatási módszerek pedig távolról sem tökéletesek. Noha jelentős bizonyítékok állnak rendelkezésre a neuroplaszticitásra, mint az egészséggel és a jóléttel kapcsolatos jelenségre, azonban a téma kapcsán a szkeptikusok „tartalom nélküli szenzációra” figyelmeztetnek, mivel emberek esetében idegtudományilag magát a pozitív neuroplaszticitást nem erősítették meg.
Hanson szerint azonban hosszú utat tettünk meg az elme és az agy kapcsolatának megértésében. Egyre több kutatás mutatja, hogy a meditáció és más kontemplatív gyakorlatok elősegíthetik a neuroplaszticitást, ösztönözve az agyat, hogy új kapcsolatokat alakítson ki és idővel alkalmazkodjon. A 2000-es évek közepén, amikor Hanson és kollégái elkezdték átfésülni a kutatási szakirodalmat, azon töprengtek, hogy vajon meg tudják-e fordítani a dolgokat, és hasznosítani tudják-e az összegyűjtött tudást a kontemplatív és klinikai gyakorlatban való felhasználásra. Ez a vizsgálódás lett végül a HEAL alapja.
Tudják-e szándékosan aktiválni az agyat bizonyos mentális tevékenységek előidézésére, amelyek tartós változásokhoz vezetnének az agyban, és végső soron támogatnák az olyan optimális tulajdonságok kialakulását, mint a pozitívabb életszemlélet? Ahogy a könyvében Hanson fogalmaz: „Használhatjuk-e az elménket arra, hogy stimuláljuk és megváltoztassuk az agyunkat, hogy az, az elménk javára váljon?” Ha igen, az agytudomány hasznosítása elméletileg motiválhatná azokat az embereket, akik egyébként nem gondolnának arra, hogy olyan „mentálhigiénés” rendszert vegyenek fel, mint például a meditáció.
A világ állapotán való töprengés talán nem segít, de „amikor lelassítasz, szánj egy percet arra, hogy közel érezd magad barátodhoz vagy partneredhez, és hagyd, hogy ez valóban megtörténjen benned, hiszen ez jobbra változtatja az agyadat.” – emlékeztet könyvében a pszichológus. Míg a pontos mechanizmusok továbbra is bizonytalanok, Hanson rámutat az autonóm idegrendszer szerepére – különösen arra, hogy a szociális kapcsolatok és a biztonsági jelzések hogyan csökkenthetik a stresszreakciókat –, mint az egyik útra, amelyen keresztül a pozitív tapasztalatok hosszú távon alakíthatnak ki jólétet. "Ha meg akarom nyugtatni magam, fontos, hogy megérintsem a partneremet vagy a kutyámat, mert ez a társadalmi szerepvállalás felborítja, ugyanakkor meg is nyugtatja a szívemet" – teszi hangsúlyossá a kívánt cselekvést a kutató.
A jó élmények – akár társas kötődésen keresztül, akár két pálmafa között gyengéden ringatózva vagy meditálva történnek meg – ugyanúgy megvilágítják az agy jutalomközpontját. Hanson szerint azonban az igazi előnyök akkor jelentkeznek, amikor tudatosítjuk a jót, és ragaszkodunk hozzá. Lehet, hogy ez már kontemplatív gyakorlatból vagy egyszerűen a józan észből nyert betekintés, de az idegtudomány segíthet abban, hogy tovább helyezzük a prioritásokat. Több évtizedes klinikusként és meditálóként eltöltött évtizede során Hanson azt állítja, hogy az agytudomány és a szemlélődő gyakorlat ötvözése – például a jó magába helyezése – segített neki úgy érezni, hogy nagyobb erővel javíthatja saját és mások mindennapi életét. A neurális korrelációkat (idegi kapcsolatokat) leszámítva az igazi bizonyíték az, hogyan érzi magát napi szinten. És, ha már egy kicsit boldogabb, bölcsebb és szeretetteljesebb vagy lefekvéskor, mint amikor felébredtél, akkor jó ha tudod, hogy efelett Te rendelkeztél.