Rovarászás lesz 2025.05.09-én Szeged-Szőregen a Budzsáki erdőben!
Sziasztok!
Egy remélhetőleg sokak számára jó hírrel kapcsolatban írok most bejegyzést! Idén előreláthatólag eddig három helyszínen van tervbe véve éjszakai rovarászós bemutató! Az egyikre májusban kerül sor a Tömörkény István Művelődési Ház keretein belül a Budzsáki erdőben a ’Madarak és fák napja’ alkalmából, melynek információit az alábbi plakáton találjátok, valamint az ott található elérhetőségen tudtok regisztrálni az eseményre, amennyiben az felkeltette az érdeklődéseteket.
Ajánlom a lelkes természetkedvelők figyelmébe ezt az izgalmas programot, ugyanis a májusi éjszakákon rengeteg rovart csodálhatunk meg a fénynél gyülekezni, többek között temérdek lepkét és bogarat, melyeket testközelből is meg lehet figyelni! A legfontosabb pedig, hogy egyetlen élőlénynek sem esik baja, tehát a rovarok saját akaratuk szerint jöhetnek a fényre vagy szállhatnak odébb!
A másik két helyszínen, azaz a Szegedi Vadasparkban, valamint az újszegedi Ligetben megrendezésre kerülők a nyári hónapokra tehetők. Pontosítás majd később.