Odúlakó
Üdv Mindenkinek!
Szeretnék megosztani veletek egy számomra meglepő történetet a madarak világából. Miközben figyeltem a fűszálakon mászkáló bogarakat és hártyásszárnyúakat, egy hangra lettem figyelmes. Ezzel a hanggal már találkoztam, de nem itt a tanyán, hanem a városban. Azt gondoltam, hogy biztosan egy szajkó (Garrulus glandarius) tréfált meg engem, mondjuk nem ez lenne az első alkalom, mikor ez történik. Olyan előfordult többször is, hogy egész közel merészkedtek hozzám egyik faágról ugorva a másikra és elkezdték a macska nyávogását utánozni, majd abbahagyva figyelték, hogy elértek-e vele valamilyen hatást. Ha azt látták, hogy meg sem mozdulok, akkor egy újabb hangot adtak elő, az egerészölyvét (Buteo buteo) és kíváncsian vizsgálgattak, hogy vajon reagálok-e valamit rá. Ha nem teszek semmit, fel is szokták adni és recsegő hangot hallatva tovább állnak. Mintha arra akarnának rájönni, hogy macska vagy egerészölyv vagyok-e.
Kicsit elkanyarodtam az eredeti témától, de éppen az a szép a történetmesélésben, hogy magával ragad a gondolatmenet és a cselekvés… Szóval ez a rejtélyes hang a csókától (Coloeus monedula) származott. Hogy mi ebben az olyan meglepő? Hát az, hogy egy szép pár kiszemelte magának a D-típusú odút, mely eredetileg zöld küllőnek (Picus viridis) lett tervezve, de már elég sok madárfaj nézegette/használta. Kezdve a nagy fakopánccsal (Dendrocopos major), a búbos bankával (Upupa epops), a mezei verébbel (Passer montanus), a seregéllyel (Sturnus vulgaris), de “célfaj”, a zöld küllő is használta téli alvóhelyként, de mire jött volna a tavasz, egy karvaly (Accipiter nisus) elkaphatta, mert a küllő tollai ott hevertek a földön az odútól nem messze. Egy ragadozónak is megtetszett a hely, egy vörös vércse párnak (Falco tinnunculus), a hímet majdnem mindig az odú tetején láttam pózolni, a tojó pedig az odú bejáratát és belsejét vizsgálgatta. Nem kimondottan a nekik megfelelő költőhely ez, hiszen ennek az odúnak küllőtestméretű kerek nyílása van. Valószínűleg emiatt mondtak le róla végül a kis méretű énekesmadarak örömére…
Tehát most egy csókapár nézi meg, hogy mit tud kihozni ebből a lehetőségből. Már nem csak nézegetik az odút, hanem megállás nélkül a fészekanyagnak valót hordják bele, főleg apró gallyacskákat. Ők nem olyan fészket építenek majd, mint a verebek, hogy se a tojást, se a fiókákat nem lehet majd látni a fűszálakkal teleszőtt odúban. Ha minden igaz, bepillantást nyerhetek ezen csodás varjúféle mindennapjaiba, de a bejegyzéseim által ti sem maradtok le semmiről. Viszont ne rohanjunk ennyire előre az eseményekben, én már annak örülök, hogy itt terveznek maradni az odúban, minden más pedig majd alakul.
A varjúfélékre jellemző a kíváncsiság. Ha egy számukra ismeretlen tárggyal találkoznak, nem bírják ki, hogy meg ne vizsgálják, sokszor meg is ragadják a csőrükkel. Feltűnt, hogy az odúkamera kissé elmozdult és nem hinném, hogy ez magától történt volna. Szerintem alaposan megnézték, valószínűleg még a csőrüket is bevetették. Ha elfogadták az odút új otthonukként, akkor rájöhettek, hogy nem jelent veszélyt rájuk a kamera. A tojó szinte folyamatosan bent ül és igazítja a fészket, míg a hím a fészekanyagot gyűjti és adja át párjának a bejáraton keresztül. Lenyűgözőnek találom ezt a munkamegosztást, a pár egyik tagja se tétlen.
Elnézést kérek a nem túl jó felvételekért, szerencsére a lényeg látszódik rajtuk. Remélhetőleg lesznek majd jobbak is.