Néhány történet az évből
Üdv Mindenkinek!
Hoztam néhány pillanatfelvételt az év néhány időszakából, melyek mindenkiben más-más gondolatokat és érzéseket ébresztenek majd. Ráadásul nemcsak képekkel készültem, hanem a hozzájuk tartozó rövid történetekkel is.
Nemcsak az élőlények megörökítése, de a táj hangulatának megragadása sem egyszerű feladat, hiszen sokszor nem lehet átadni érzéseket fotók által, de törekedni attól persze még lehet rá. Nos, én is így tettem. Az első kép egy nyári délutánon készült és az aranyló vízfelszín magával ragadó csillogását, nyugodtságát ábrázolja. A következő képen a háborgó égbolt látható egy őszi napon, ugyanis alkalmam nyílt megfigyelni egy vihart, anélkül, hogy engem elért volna, hiszen a napsütéses, szélcsendes távolból figyelhettem az eseményeket. A képről már csak egy felhőből alá ereszkedő tornádó hiányzik…
A következő kép egy nagyon jó példa arra az örök érvényű igazságra, hogy az élet valóban utat tör magának. Ez a cipzár sok évet töltött kint a természetben, míg végül a zuzmó és moha megvetette a “lábát” rajta, minden repedésben megtalálták az életben maradáshoz szükséges feltételeket, a jövőbeni céljuk pedig az, hogy teljesen befedjék azt és újabb területeket hódítsanak meg.
A következő három kép a nyári időszakból való. Az első kettő az egész nyáron át tartó éjszakai rovarászásom két szereplőjét mutatja be a sok egyéb rovar közül. Az éjszakai fényforrások kedvenc táplálkozóhelyéül szolgálnak a zöld lombszöcskének (Tettigonia viridissima), mely egyik alkalommal a szemem láttára vadászott le egy nagyméretű molyt, a nádrontólepkét (Phragmataecia castaneae). Így érthető, hogy miért menekülnek a lepkék, ha meglátják közeledni a lombszöcskét… A piros szender (Deilephila porcellus) viszonylag állandó vendég nyáron, ráadásul jó hír, hogy egész könnyen kézbe vehető, mely amúgy is jellemző a szenderekre általánosságban. Inkább megválni nehéz tőlük, nem igazán szándékoznak lemászni az ember kezéről.
Viszont a napközben történő rovarászás olykor sokkoló hatással is bírhat. Ugyanis a képen látható légyfajt (Conops vesicularis) a lábfejemen pillantottam meg és a nagy mérete, valamint a darázsutánzó mintázata egy pillanatra elhitette velem, hogy ő tényleg darázs. De, amint lehajoltam hozzá, már láttam, hogy ártalmatlan légy. Hogy lehet ilyen gyorsan megállapítani? Egyrészt a legyek egy pár szárnnyal rendelkeznek, a második pár csökevényes, míg a hártyásszárnyúak, ahová a darázs is tartozik, két pár szárnnyal rendelkeznek. Másrészt szembetűnő, hogy a legyek nem rendelkeznek rágó szájszervvel, mint a darazsak, helyette előrenyújtható nyaló-szívó szájszerv jellemző rájuk. Ezek csak a főbb különbségek, melyek segítséget nyújthatnak a megkülönböztetésben.
Az utolsó képen pedig egy ékfoltos zengőlégy (Episyrphus balteatus) látható a kezemen egy melegebb decemberi napon. Az ő története csak annyi, hogy jó napozó helyet keresett és én éppen megfeleltem neki. Megvártam, hogy átmelegedjen és pár perc után el is repült. Csodálatos érzés részese lenni egy olyan teremtmény életének, melynek viszonylag rövid az élethossza, de még ennek ellenére is áldoz egy kis időt ránk, emberekre.
Ezzel a bejegyzésemmel kívánok Mindenkinek boldog, kalandokban és természeti megfigyelésekben gazdag új évet! Az üzenetem változatlan: minden fontos, minden számít!