Most pedig következzen egy elmélkedésre inspiráló bejegyzés csak úgy a változatosság kedvéért.
Utazás
Egy szürke porszem vagyok. Az energia egy apró megtestesülése. Nekem is van hangom és gondolatom, csak kicsi és halk. Sokan vagyunk, talán végtelenül sokan is. Egész nap utazok, szállok a levegőben, ahol találkozok fehér társaimmal is. Főleg, amikor egy mészkőhegység közelében repülök. Meg ott vannak a fekete testvéreim is, habár ők talán könnyebbek. Őket koromnak hívják. Mindannyian jól elvagyunk. Szállunk, amíg meg nem állapodunk, közben segítjük a baktériumokat, a gombákat is, hogy világot lássanak, hogy tapasztaljanak. Mert hisszük a tapasztalás erejét, mert a Teremtőnk ezzel a céllal hozott létre mindannyiunkat. Szürke porszemként egy e világi Istenben hiszek, a fehérek a kőzetlemezek Istenében, a feketék az emberi Istenségben, a baktériumok, a vírusok, a gombák meg állítólag a bolygóközi Istenben. Nem könnyű a létezés, valamikor nagyon nehezen hagyunk el egy helyet. De a déli szelekben, no meg a fránya északi szélben mindig bízunk. Hmm, hát igen. Szóval mind jövünk valahonnan és tartunk ki tudja hova. A sorsunk a csillagainkban van megírva, mert legtöbbünk ott hal meg, ahol születik.
De vajon szembe lehet menni a sorssal? Vajon el lehet érni bármit is rövid életünk során? Szerintem igen, de szerintem az élet is éppúgy egyensúlyra törekszik, mint minden más. Ha valamiben eredményes leszel, másban éppen az ellentéte. Ahogy éppen elhaladok egy gát felett, látom azt a temérdek apró társamat összeállva egy hatalmas betonszörnnyé, hogy sikerrel visszatartsanak egy irdatlan víztömeget, mely több, mint lenyűgöző. Lassan egy városhoz közeledek, majd kicsivel később egy mezőn landolok. A honfitársaimon. Ők már összeálltak rögökké, hogy táplálják a növényeket, meg az embereket, meg minden létezőt, akinek szüksége van a törődésre. És, majd aztán, amikor kimerülnek, talán odébb viszi őket valamelyik szél. Aztán lehet, hogy éppen egy játszótér homokjába kerülnek, hogy időnként új formákat kapjanak, például egy bálnát, egy kastélyt, egy autót, vagy éppen, hogy nagy örömmel belepiszkítsanak a macskák, és hát nem is tudom. Én egyelőre repülök tovább, majd lesz, ami lesz. Csak a bizonytalan biztos, ebbe mindannyian kapaszkodhatunk.