Lajtár Lili - Life Finds A Way

Category: "Írások - Writings"

Liget - más nézőpontból

Posted by on Jul 23, 2024 in Írások - Writings, Rovarászás - Introducing insects

Sziasztok!

Szeretném megosztani veletek egy biológus ismerősöm és egyben lelkes követőm élményeit a július 21-ei Ligetben tartott éjszakai rovarászásról, ezzel bemutatva az eseményeket az ő nézőpontjából és saját képeivel. Fogadjátok szeretettel Bencze Dávid gondolatait. 🙂

                   

 

"A ligetben látom, valaki mintha árnyjátékot játszana. A nagy alakok érdeklődve foglalkoznak a több száz apró árnnyal. Megyek a fény felé, hogy megörökítsem az eseményt. Emberek vizsgálják kivilágított lepedőkön, hálókon a náluknál sokkal kisebb, ugyanakkor, éppen annyira fontos világot, a rovarok világát.

Rovarok, akiket mi sokszor csak eltaposnivaló kártevőknek látunk, akik nélkül megrekedne az élet tápláléklánca és, akik számos fantasztikus képességgel rendelkeznek: átutazzák a földet, táplálékot tenyésztenek maguknak, szorgos társadalmat hoznak létre és még lehetne sorolni, hogy mennyire hasonlítanak ránk, bizonyos dolgokban túl is szárnyalnak bennünket. Ahogy nekik is, úgy minden élőlénynek megvan a szerepe az élet összetett rendszerében, a legapróbbaktól a legnagyobbakig, akárcsak a kevésbé intelligensektől a legintelligensebbekig.

Ahogy a rovarokat és az eseményen résztvevőket fotózom, arra gondolok, hogy jó úton járunk egy jobb világ felé, ahol tiszteljük az emberek és más élőlények létezésükhöz való jogát, valamint fenntartható módon használjuk az ökoszisztéma szolgáltatásokat és a Föld erőforrásait. Ezért is olyan fontos Lili munkája, hogy átadjuk tapasztalatainkat a jelen és a jövő generációinak, hogy milyen szép és, hogy milyen törékeny Földünk, beleértve korunk alábecsült páncéloslovagjait, a rovarokat."

                   

                   

                   

                   

                   

                   

                   

                   

Front Page

Tanítás

Posted by on Jul 14, 2024 in Írások - Writings

Sziasztok!

Amíg várjuk a július 21-i éjszakai rovarászást, gondoltam, megosztok Veletek egy tanító jellegű novellát, melyből bármilyen tanulságot le lehet szűrni, ugyanis minden csak nézőpont kérdése. Noha az oldalam fő témája a természet megfigyelése és az emberek inspirációja, ebbe akár az ember természetének ábrázolásai is beletartozhatnak, mert valahol Mindannyian a természet részei vagyunk! 🙂 Jó olvasást kívánok, lehetőleg hűvös helyen ebben a nagy melegben! (a kép forrása: internet)

 

Tanítás

Hogy mi az élet értelme? Nos, ez az a kérdés, ami mindenkiben megfogalmazódik legalább egyszer élete során. Feltettem ezt a kérdést a manapság egyre divatosabb mesterséges intelligenciának is és semmi olyat nem tudtam meg, amit ne tudtam volna már.
Az MI többek között azt mondta, hogy: „Mindazonáltal fontos megjegyezni, hogy az élet értelme egyéni és szubjektív tapasztalatokon alapul. Az emberi lét értelmére vonatkozó kérdés értéke a végső valósággal, az önazonossággal vagy a szenteltség érzésével egyeztethető össze. A válaszok sokfélesége és a viták széles köre teszi ezt a kérdést izgalmas és örök érvényű témává.”
Szóval itt van az ember huszonévesen – és most mindegy is, hogy férfi-e vagy éppen nő – és máris tudja, merre mennyi, csak végig kell csinálni, nem kell rájönnie semmire. Nőként mit is mondhatnék, mint, hogy a jövőt ekképpen leíró szavak mindenféle súly nélkül festik unalmassá az életről szóló vásznat. Ez egy lélektelen valami, de nem válasz. A válasz, az, hogy mindannyian üzenetet hagyni jöttünk.

Na, nem baj, most úgyis tekerek biciklivel a barátnőmhöz. Neki a legjobb. Amikor ezt mondom, mindig lázad, mert legbelül érzi, hogy a lelkében nincs nyugalom.
– Szia, aranyanyám! – szólok oda neki az ódon, téglaíves bejárat alatt, közben a falnak támasztom a fehér és rózsaszínben pompázó kiegészítőmet.
– Jaj, ne már. Teljesen levered a festéket. Már szóltak, hogy fessem le, mert ez már nem mehet így tovább. – mondja Iza aggodalmaskodva
– Hagyjad már. Mindig felülsz ennek a hájpolásnak, ez csak egy dolog.
– Persze, aztán még a végén kiraknak innen… – morog, miközben megöleljük egymást
– Dehogy. Egyébként meg én így szeretlek, ahogy vagy. Van pasid, meg munkád, meg tűrhető albérleted. – sorolom neki, amit egyszerre tud is, meg nem is
– Ja, albérlet, nem sokáig. – csak nem akarja elengedni a témát
– Aztán van még neked így ránézésre egy elviselhető egészséged, meg ugye, jó, ha tudod, hogy nem divat egészségesen meghalni, erre való a betegség például. – szépen lassan kezdek oktató fejszerkezetre váltani
– Meg körülvesz még egész évben az élhető időjárás, meg a tévécsatornák és közösségi média posztjainak százai, csak görgetned kell, a szemeid közben meg úgy mozognak, mintha álmodnál… – magyarázok neki folyamatosan
– Már megint kezded. Tudod, hogy milyen az életem? A képmutatás, a műmosolyok, az előítéleteket mellőző udvariasság hármasában élek. A tabukból épített hegyek völgyeiben már csak ritkán sejlik fel a nap szívet melengető fénye. Az a fény, amit fel lehetne úgyis címkézni, hogy az „egyetemes szeretet”. – osztása közben lépcsőzünk, én meg csak bólogatok
– Van kávéd? – kérdezek rá, ahogy éppen belépünk a lakásba
– Szinte tudtam, hogy megint azért jöttél át, hogy kiakassz. – mondja egy kis nevetésre hajló ívvel a szája szélén
– Címke, akkor csinálsz is egy kávét nekem? Te is ihatnál, úgy le vagy lassulva. – közben ujjal belefúrok az oldalába, amire hirtelen arrébb pattan, majd nekiáll lefőzni két adagot
– Na, mi az? Az okos kávégéped merre van? – érdeklődök
– Szervízben. Valami kattogott benne.
– A te agyad kattog. Itt nálatok mindenhol a divat és az ódivat keveredik. – húzom az agyát tovább
– Fogadjunk, hogy igaz burkoltan, de már megint az Istivel jössz? Nem tudod elengedni azt a témát, hogy a párom 20 évvel idősebb. És akkor mi van? – vonogatja a vállát, közben meg talán csak magának magyarázkodik
– Most tutira te hoztad fel. Na, mindegy. Akkor este megyünk abba a buliba, amit még két hete megbeszéltünk, igaz? – érdeklődök
– Hát nem is tudom. Engem zavar az a sok huszonéves óvodás, ami a mai viszonyokat illeti.
– Nem kell viszonyba bonyolódni. Nem baj, majd mi leszünk az óvónénik. – szellemeskedek
– Te meg a szóvicceid… – kortyolunk bele az éppen elkészült kávéba
– Köszi a kávét! Hú, lépnem kell. Ma is tanítottuk egymást, igaz!? – mosolyogva pörgetek a mobilomban, majd gyors léptekkel lépek ki a lépcsőházba, hogy hamarosan egy másik barátnőt is helyzetbe hozhassak.

Front Page