Az utóbbi 1 évben rendkívül megkedveltem a matematikát, valószínűleg ennek is köszönhető, hogy elkezdtem érdeklődni a Marko Rodin -féle vortex alapú számmisztikához. Szüleim elméleti szinten kutatásokat folytatnak újfajta kommunikációs megoldások kidolgozásában amelyben mostantól én is részt vállalok és beszámolok az általam elért eredményekről. Mindenekelőtt háttérinformációkat osztanék meg magyar és angol nyelven (igyekszem a fordításokkal). Következzen akkor egy leírás, melyek kb. 1/7 -ével készültem el. Ahogyan ma tudjuk a matematika az egyetlen eszköz a mennyiségek szimbolizálására. A Vortex-Based-Mathematics (vortex-alapú-matematika) teljesen más, mert ez egy dinamikus matematika, azért, hogy megmutassa a kapcsolatokat és inkább a számok minőségeivel, mint a mennyiségeivel foglalkozik.
Marko Rodin járatos a világ nagy vallásaiban, ezért úgy döntött, hogy fogja a legtöbb nagy nevét Bahaullah-nak (a Bahai Faith vallás egyik prófétája) ez az Abha és átalakítja számokká. Ezt azért tette, hogy megismerhesse Isten legtöbb nagy nevének pontos hanglejtését.
Mivel a Bahai szentírását eredetileg perzsa és arab nyelven írták, ezért Marko az Abjad numerikus jelölési rendszert használta a levél számokba fordítására. Amit Marko felfedezett, hogy (A=1, b=2, h=5, a=1)= 9.
Az a tény, hogy a 9-es szám megegyezett Isten legtöbb nagy nevével Marko számára fontos információ volt, mint minden amit olvasott, hiszen mindkettőben a Bahai írásokban és más vallási szövegekben is beszéltek a 9-ről , mint a mindenható létező számáról.
Ezért rajzolt egy kört a tetején a 9-el és felszámozta 1-től 8-ig az óramutató járásával megegyezően. Felfedezett egy nagyon érdekes számrendszert a körön belül, Marko tudta, hogy belebotlott valami nagyon mély dologba. Ez a kör a rejtett számsorozatával volt a „Felvilágosodás szimbóluma”, ez az Isten matematikai ujjlenyomata.
Kövessük végig, hogy hogyan lepleződnek le ennek a szimbólumnak az elképesztő tulajdonságai. Tedd a ceruzádat az 1-es számra és anélkül, hogy felemelnéd húzz egy egyenes vonalat a 2-es számhoz aztán a 4-eshez majd át keresztben a 8-ashoz.
A lényeg, hogy duplázz. Így a következő legyen a 16 azaz 1+6=7, ezért mozgasd a ceruzádat a 7-es számhoz. Aztán a 16 duplája a 32 azaz 3+2=5 így menj az 5-ös számhoz.
Aztán a 32 duplája a 64 azaz 6+4=10 azaz 1+0=1 , mozgasd a ceruzádat keresztül a közepén vissza az 1-eshez. A 64-es szám jelentése már a maják naptárában is benne van, hiszen ott is és itt is a 64 az egy teljes végtelen ciklust eredményez. A 64 duplája a 128 azaz 1+2+8= 11 azaz 1+1=2 és így tovább. Soha nem szállsz ki a pályáról amíg duplázol.
A lényeg, hogy egy végtelen szimbólum alakul ki a ceruzád alatt létrehozva egy örökké ismétlődő mintázatát az 1,2,4,8,7,5-nek. Meglepő de ez a számsorozat akkor is sértetlen marad ha felezzük a számokat.
Kezdjük újra az 1-nél , de most menjünk visszafelé a végtelen szimbólumon. Az 1 fele a 0.5 ezért menj a ceruzáddal az 5-ös számhoz. A 0.5 fele a 0.25 azaz 2+5=7 ezért menj a hetes számhoz.
A 0.25 fele a 0.125 azaz 1+2+5=8 ezért menj a 8-ra. A következő fél a 0.125 -nél a 0.0625 azaz 6+2+5=13 azaz 1+3=4 ezért menj keresztbe a 4-hez. A 0.0625 fele a 0.03125 ami 3+1+2+5=11 azaz 1+1=2 így menj a 2-es számhoz.
Örökké az 1,2,4,8,7,5 útján maradsz akkor is ha visszafelé haladsz.