A nyár folyamán gyakran találkozhatunk ezzel az óriási méretű szépséggel, a zöld lombszöcskével (Tettigonia viridissima). Mint, ahogy a neve is mutatja, általában zöld színű, de sikerült fotóznom egy sárgás színű egyedet is. Nem tudom pontosan, hogy mi okozhatja. Rovarokra jellemző, hogy vedlés után rövid ideig bőrszínűek maradnak és kitinvázuk puha lesz, ez idő alatt igyekeznek a ragadozóktól védett helyen elbújni. Ilyenkor mozdulatlanul várják, hogy megszilárduljon a vázuk és végső színüket is megkapják. Nem hiszem, hogy ennél a sárgás egyednél erről lenne szó, mert nagyon aktív volt és épp vadászott. Prédája legtöbbször a fátyolka (Chrysopidae). Gyakori hiba, hogy összetévesztik a zöld lombszöcskét a repülőszöcskével (Phaneroptera sp.), nagy különbség a méretükben van.

          

Ha valaki fogott már kézben lombszöcskét, megtapasztalhatta, hogy milyen fájdalmas a harapása. Bizony, ragadozó életmódúak, noha ránézésre nem tűnhet úgy. Este a lepkék fotózása közben gyakran láttam vadászni. Megfigyeltem, hogy kedvence a fátyolka. Egy pillanat alatt eltűnik az áldozat a szájában, mindenestül megeszi, még a szárnyait is. Pedig a ragadozó ízeltlábúakra jellemző, hogy a kis energiatartalmú szárnyakat nem eszik meg. Sőt! Ha láttunk már fekete rigót (Turdus merula) butabogarat (Pentodon idiota) enni, láthattuk, hogy a rigó a talajnak csapkodja, hogy a bogár kemény szárnyaitól megszabaduljon.

         

Kanyarodjunk vissza a lombszöcskéhez. Tehát, azért fáj a harapása, mert igen nagy méretű rágókkal van felszerelve, amit védekezésre is használ. Nagyon jó a látása, már messziről észreveszi az embert, de remek álcázóképességében bízva, mozdulatlan marad sokáig. Ha szépen lassan felé mozdítjuk az ujjunkat, azon nyomban abba az irányba fogja mozdítani a hosszú csápjait, amerről közelítünk felé. Ha úgy érzi, hogy már túl közel vagyunk, ugrik egy hatalmasat az ugrólábaival és ugrás közben kibontva szárnyait, elrepül messzire. Sőt! Még a hallása is kiváló. A két hallószerve (tympanal organ) a két elülső lábán található.

         

Lárvakorban is apró rovarokat fogyaszt. A lárva majdnem ugyanúgy néz ki, mint a kifejlett egyed, csak annyi a különbség, hogy a kifejlett egyednek a szárnyai jóval nagyobbak. Az egyedfejlődésük nem véletlenül a kifejlés. Erre a fejlődésre jellemző, hogy a lárvák és az imágók kinézete és életmódja nagyon hasonló. Megfigyeltem, hogy éjszaka a megvilágított hálón nem mutatkozik együtt a lombszöcske és a mostanában gyakorivá váló fogólábú, a Hierodula tenuidentata. Mindkét faj ragadozó és a méretük is szinte azonos. Nem szoktak együtt vadászni, mindig csak az egyik faj van aktuálisan a hálón. A zöld lombszöcskék nyár elején-közepén vadásznak este, nyár végén pedig átveszik a helyüket a fogólábúak. Az egyedfejlődésükkel lehet összefüggésben ez az eloszlás. A fogólábúak később válnak kifejletté, mint a lombszöcskék.

Csodálatos, hogy ebből az apróságból milyen nagy kifejlett egyed válik majd. Valószínűleg a pontozott repülőszöcske (Phaneroptera nana) lárvája lehet. Onnan lehet egészen jól meghatározni azt, hogy szöcskéről van szó, hogy megnézzük a csápok hosszát. Ha a csáp nagyon hosszú, szinte biztosak lehetünk benne, hogy szöcskével találkoztunk. Ha rövidebbek, akkor az a sáskák jellemzője.

                    

Ezt a kis jószágot találtam a fűben, csak a levedlett kültakarója miatt tudtam észrevenni, ugyanis a zöld alapszínével könnyen elrejtőzik észrevehetetlenül. Nemrég vedlett le, még ott maradt a "bőre" mellett és a közeledésemre az mögé bújt el. Ilyenkor nagyon sérülékenyek, mert még nem szilárdult meg teljesen a kitinvázuk. Íme, ő itt a kis kúpfejűszöcske (Conocephalus fuscus).

               

Általában éjszaka történik ez, mert ekkor nem leselkedik rá annyi ragadozó és van ideje megszáradni. Számomra lenyűgözőek azok a hosszú csápok, olyan sérülékenynek tűnnek. A rovar életében nagyon fontos érzékszervek, főleg ezekkel érzékeli környezetét.