A rovarokat gyakran betolakodókként címkézik fel – gondoljunk csak a Solenopsis invicta-ra, egy tűzhangyára, mely egy számára új kontinenst népesített be, vagy a harlekinkaticára (Harmonia axyridis), mely könnyen kiszorítja az őshonos fajokat, de az ázsiai lódarázs (Vespa velutina) esete sem ismeretlen, hiszen ez utóbbi az európai méhészetekben terjed. Egy, a Nature Communications-ben 2026 januárjában megjelent tanulmány azonban teljesen átértelmezi ezt a képet: kiderült, hogy a rovarok is az invázió elsődleges áldozatai közé tartoznak.
Egy szem elől tévesztett fenyegetés...
Grace Skinner, az Egyesült Királyság Ökológiai és Hidrológiai Központjának kutatója által vezetett elemzés 52, az összes kontinenst átfogó tanulmányra támaszkodott, és ez volt az első kísérlet az inváziós fajok rovarokra gyakorolt hatásának globális szintű számszerűsítésére. Az inváziós fajok olyan nem őshonos élőlények, amelyeket emberi tevékenység – szándékosan vagy más módon – vezetett be, és amelyek olyan módon telepednek meg és terjednek el, hogy károsíthatják a meglévő ökoszisztémákat. Amint egy idegen faj megtelepedik és elterjed, inváziós fajnak bizonyul. Negatív hatásai akkor jelentkeznek, amikor például parazitálják az őshonos fajokat, versengenek az forrásokért, kórokozókat és betegségeket terjesztenek, vagy hibridizálnak az őshonos fajokkal, mely hosszútávon a bióta homogenizálódásához és globális kihalásokhoz vezet. Mindazonáltal a hatások nem mindig negatívak. Például az inváziós növények pollent és nektárt biztosíthatnak az őshonos beporzóknak, vagy az inváziós halak táplálékforrássá válhatnak az őshonos ragadozó halak számára.
Az inváziós fajokra adott eltérő válaszok mozgatórugói továbbra sem tisztázottak, különösen a rovarok esetében, annak ellenére, hogy létfontosságú szerepet játszanak az ökoszisztémákban. A korábbi kutatási szintézisek az inváziós rovarok őshonos rovarfajokra gyakorolt szélesebb körű hatására összpontosítottak, nem pedig az összes inváziós faj rovarokra gyakorolt hatására. Számos más metaanalízis is szélesebb körben vizsgálta a hatásokat – beleértve, de nem kifejezetten a rovarokra összpontosítva –, gyakran kiemelve a negatív, de igen változókat is. A szintézisek más veszélyek rovardiverzitásra gyakorolt hatását is vizsgálták, beleértve a urbanizációt, az ültetvényeket, a gátakat és a tápanyag-feldúsulást. Egyértelműen szükség van arra, hogy jobban megértsük, hogyan befolyásolják az inváziós fajok a rovarokat, hogy jobban megalapozott természetvédelmi intézkedéseket lehessen tenni, és bővíteni lehessen a rovarokat fenyegető veszélyekkel kapcsolatos fejlődő bizonyítékbázist.
Kép: Lajtár Lili
A taxonómia, a földrajz és a jellegek (trait-ek) mind valószínűsíthetően előrejelzői az inváziós fajok rovarokra gyakorolt hatásának. A taxonómia szempontjából egy inváziós állat súlyosabb és közvetlenebb hatást gyakorolhat, mint egy inváziós növény, mivel nagyobb a valószínűsége a közvetlen kölcsönhatásoknak az őshonos rovarral a versengés és a predáció révén. A földrajzi tényezők szintén valószínűleg jelentős hatással bírnak. Például, mivel gyakran specializáltabbak és így érzékenyebbek a változásokra, a rovarokkal kapcsolatban kimutatták, hogy fogékonyabbak az inváziós fajokra a trópusokon belül, mint azon kívül. Noha az idegen fajok számára nehezebb lehet megtelepedni és hatást kifejteni az őshonos populációkra a trópusi régiókban a magas szintű verseny vagy a zavarás hiánya miatt. A bizonyítékok azt is erősen sugallják, hogy a szigeteken élő rovarokat negatívabban érintik az inváziós fajok, elszigetelt földrajzi elterjedési területük, az ott található telítetlen közösség és a kihalás utáni rekolonizáció (újratelepülés) nehézségei miatt. Az olyan tulajdonságok esetében, mint a repülési képesség, az őshonos rovar mobilitását befolyásolják, lehetővé téve az őshonos rovar számára, hogy elmeneküljön az inváziós fajok által zavart területekről (feltéve, hogy megfelelő élőhely áll rendelkezésre), ezáltal csökkentve az invázió hatását.
A tanulmány eredményei egyértelműek voltak. Az inváziós fajok átlagosan 31%-kal csökkentik a szárazföldi rovarok egyedszámát, és 26%-kal a fajok gazdagságát. Ezek nem lokalizált zavarok. A különböző ökoszisztémákban és földrajzi régiókban folyamatosan jelentek meg az egymással megegyező minták. A rovarpopulációk csökkenése miatti széles körű aggodalom ellenére a biológusok sokkal kevesebb figyelmet fordítottak az inváziós fajok szerepére. Az élőhelyek pusztulása, az éghajlatváltozás és a szennyezés évtizedek óta uralja a kutatási napirendet. Azonban az inváziós rovarokra gyakorolt hatását sokkal kevésbé vizsgálták, mint más tényezőket, mint például az urbanizációt vagy a tápanyag-feldúsulást.
Mely rovarok vannak a legnagyobb veszélyben?
Nem mindegyik járt egyformán. A poloskák (Heteroptera) szenvedték el a legnagyobb veszteségeket, populációik átlagosan 58%-kal csökkentek az érintett ökoszisztémákban. A hártyásszárnyúak (Hymenoptera), azaz a méhek, darazsak és hangyák populációi 37%-kal csökkentek. A szöcskék és tücskök populációi körülbelül 27%-kal. A bogarak (Coleoptera) ellenállóbbnak bizonyultak, bár átlagosan még mindig körülbelül 12%-os veszteséget könyvelnek el.
A különböző „betolakodók” különböző módon okozzák a veszteségeket. Az egyéb inváziós állatok jellemzően közvetlenül rovarokra vadásznak, vagy „túlszárnyalják” azokat a táplálékért folyó versenyben. Az inváziós növények kiszorítják az őshonos növényzetet, amelyre a rovarok táplálkozás, menedék és szaporodás szempontjából támaszkodnak, lassan lebontva az alattuk lévő élőhelyet anélkül, hogy egyetlen drámai esemény is jelezné a veszteséget.
Miért fontos ez a rovarokon túl?
Skinner hangsúlyozta, hogy a rovarokat nem szabad kizárólag betolakodóknak tekinteni, valójában ők az ökológiai zavarok áldozatai is egyben. Ahogy a rovarpopulációk folyamatosan csökkennek, az alapvető ökoszisztéma-szolgáltatások, beleértve a beporzást, a tápanyag-körforgást és a természetes kártevőirtást, egyre nagyobb veszélybe kerülnek. A biológiai sokféleség és az ökoszisztéma-szolgáltatások értékelésével foglalkozó tudományos és szakmapolitikai kormányközi platform (Intergovernmental Science-Policy Platform on Biodiversity and Ecosystem Services, IPBES) világszerte egyértelműen a biológiai sokféleség csökkenésének öt fő okának egyikeként azonosította az inváziós élőlényeket. A globális kereskedelem és a közlekedési hálózatok minden eddiginél könnyebbé tették a nem őshonos fajok számára, hogy új régiókban telepedjenek meg. A növekvő hőmérséklet súlyosbítja a problémát azáltal, hogy olyan feltételeket teremt, amelyek között bizonyos betolakodók túlélnek és könnyebben terjednek.
Mint, ahogy arról már korábban beszámoltam, egy globális tudóscsoport megállapította, hogy a világ kormányai által a természet 2030-ig történő védelmére és helyreállítására elfogadott 23 biodiverzitási cél jól megtervezett, és ha teljesülnek, segíthetnek a rovarok faj- és egyedszámának csökkenésének visszafordításában.
És, amíg a globális természetvédelmi terv valójában minden megfelelő összetevőt tartalmaz ahhoz, hogy ezt a negatív trendet megfordítsa, felmerül egy – kézenfekvő – akadály. Ugyanis a siker mérésére használt mutatók nagyrészt nem képesek kimutatni a rovarok reakcióját, válaszát a változásra, és így lehet, annak ellenére, hogy mindent helyesen teszünk, egyáltalán nem lesz módunkban megtudni, hogy valóban működik-e.