A közönséges kullancs (Ixodes ricinus) nagyon gyakori fajnak számít a kullancsok világában. Ahogy a fotókon is észrevehető, szeret a fűszálak végén várakozni, hogy rákapaszkodhasson egy gyanútlan, arra haladó élőlényre, mely lehet akár az ember is. Nagyon okosak, ugyanis nem a nagy, sűrű növényzetben bújnak meg, ott, ahol ember sem jár, hanem az ösvények szélén sorban a fűszálakon. Nem szabad őket alábecsülni, ugyanis nagyon rafináltak tudnak lenni. Érdemes minél hamarabb átnézni magunkat, ruházatunkat, hogy nem-e lapult meg valahol kullancs, szokásuk sokáig keresgélni a megfelelő vérszívóhelyet. Ha már megcsípett, akkor feltétlenül figyeljük a csípés helyét és környékét, ha bármit tapasztalunk, ajánlott orvoshoz menni.

    

Megfigyeltem, hogy ha egy élve elkapott éhes egyedet lerakok a földre, akkor az összevissza fordulgat, egyik irányt sem tartja megfelelőnek, hogy elinduljon. Sokat tétovázik. Viszont, ha 5 cm-re lerakom az ujjam hegyét mellé a földre, akkor mint az őrült, megiramodik az ujjam felé, szinte fut, hogy rám mászhasson. Valószínűleg a hőérzékelő képességét veti be ilyenkor. Csalódnia kell, mert a véremet nem adom.

Gyászfarkaspók (Pardosa lugubris) nőstény egyede.

                              

                    

Nem gondoltam volna, hogy találkozok szongáriai cselőpókkal (Lycosa singoriensis) is, mert ő főként a szikes talajokat kedveli. Nálunk nincs szikes talaj, viszont a tanyától pár kilométerre van egy szikes tó, lehet, hogy onnan kóborolt ide.

    

Testmérete nagyon nagy a többi hazai pókfajhoz képest és meglepően szőrös. Esetenként nem véletlenül hívják madárpóknak, de természetesen jócskán kisebb a madárpóknál. Csípése nem halálos, de okozhat ijesztő tüneteket, például émelygést, heves szívdobogást.

               

Testközelből megtapasztalhattam nagy csáprágójának látványát, ugyanis amikor egy rövid időre meg akartam állítani egy kicsi bottal, hogy lefotózhassam, hihetetlen gyorsan rávetette magát a botra és belemélyesztette csáprágóit. Földbe fúrt lyukban várakozik prédájára, fogóhálót nem sző, áldozatát lerohanja. Ezek jellemzőek a farkaspókfélék családjára, ahová ő is tartozik.

    

Mikor füves területen sétálok, mindig odafigyelek, hogy hová lépek, ugyanis sohasem tudhatom, hogy mit rejtenek a fűszálak. Észrevettem egy fűszálcsomót a növények legvégén, és ekkor eszembe jutott egy korábbi tapasztalásom egy pókkal, gyanítottam, hogy egy dajkapókról van szó. Sejtésem beigazolódott, mikor egy kicsit megbontottam a csomót, merthogy ő egy hím mérges dajkapók (Cheiracanthium punctorium). Azért tudtam ilyen jól a fajt, mert megfigyeltem, hogy a dajkapók szinte minden esetben a fűszálak legvégén alakít ki kuckót magának, olyan módon, hogy a szálakat pókfonallal összekötözi. Ezt nevezzük lakóhálónak.

               

Ritkán kerül szem elé, ugyanis éjszakai életmódú pókfaj, a nappalokat ezekben a lakóhálókban tölti, amit én is találtam. Hím példánynak azonosítottam, mert aránytalanul nagy csáprágói vannak, melyek a másik hím megfélemlítésében játszanak szerepet. Óvatos voltam vele, ugyanis Magyarországon neki van a legkellemetlenebb csípése kimondottan erős mérge miatt. Legsúlyosabb esetben is csak időleges és a csípés helyén kialakuló bénulást okoz.

                              

Találtam egy érdekes színezetű nádi állaspókot (Tetragnatha striata), gyönyörű, ahogy ezüstösen csillogott. Meghökkentő volt számomra az, hogy ilyen nagy termetű ez az egyed. A szokatlanul nagy potroha és testmérete miatt következtetek arra, hogy egy nőstény állaspókkal találkoztam. Ebből kifolyólag nehézkesen és lassan mozgott a tavi növények levelein, de mikor észrevette közeledésemet, kihúzta magát és rásimult az egyik levélre. Sajnos nem tudtam levélnek gondolni, hát, nem vált be az álcája... :) Összehasonlításképpen betettem ide az egyik régebbi bejegyzésem képeit is, melyeken feltehetőleg hím egyedek láthatóak.