Megjöttek az őszapók
Bíztam benne, hogy idén is meglátogat minket néhány őszapócsapat (Aegithalos caudatus), és ez most, nyár végén meg is történt nagy örömömre. Azért is vártam őket, mert a többi madárhoz képest közelebb engedik az embert magukhoz. Viselkedésükre jellemző a kíváncsiság. Ugyanakkor igazi kihívás lefotózni őket, mert táplálékszerzés közben nagyon gyorsan és könnyedén reppennek át egyik ágról a másikra.
Megfigyeltem, hogy szinte mindig nyár végén jelennek meg nálunk, ebből arra következtetek, hogy az északabbra fekvő területeken élő őszapók átvonulnak Magyarország egyes területei felett. Tehát átvonuló egyedek vendégeskednek itt is nagy valószínűséggel. Színezetük egészen változatos lehet, ugyanis előfordulnak teljesen fehér fejű egyedek is, a fotókon is ilyenek láthatóak. A fehér fejű egyedek főleg Észak-Európában találhatóak meg, szóval ez is bizonyítja azt, hogy átvonulókról van szó.
Mikor a hidegben felborzolják tollaikat, a kis testük egy pici gömbhöz hasonlít leginkább, és a hosszú farkukkal együtt igen mókás külsejűek. Először a diófán, majd a mogyoróbokron és a bodzabokron keresgéltek táplálék után, ami főleg rovarokból állt. Ezután egy kis tollászkodás következett, ekkor egészen közel tudtam férkőzni hozzájuk.