Íme a széncinege (Parus major), gyakori vendégnek számít, kis csapatokban bandáznak a bokrok alatt táplálékot keresve. Megfigyeltem, hogy az ilyen csapatokban lényegesen nagyobb arányban fordulnak elő a hím egyedek, viszonylag kevés tojóval találkoztam ezen a télen. Az ivar meghatározása az ivari dimorfizmus által lehetséges, ugyanis a hím és a tojó egyed tollazata különbözik, lehet az nagyobb és kisebb eltérés is.

          

Észrevettem, hogy amikor egy széncinege és egy mezei veréb (Passer montanus) összetalálkozik, akkor általában a cinege az erősebb és gyorsan elijeszti a verebet. Viszont más a helyzet, ha egy cinege és egy kisebb csapat veréb találkozik, ugyanis ekkor a verebek győznek, ők esznek előbb az etetőnél. Ez csak egy példa volt arra, hogyan változhatnak az erőviszonyok két faj egyedei között.

          

Már nagyon vártam a fenyőpintyek (Fringilla montifringilla) érkezését, hát nem is kevés jött. Ez a madárfaj vonuló, téli vendég Magyarországon, költőhelye fenn, északon található. Minden napnyugtakor a legnagyobb fáink tetején gyülekeznek, ezután általában a levegőben kavarog a nagy csapat nyolcasokat írva a tanya felett.

               

Ha a nap korongja már eltűnik a horizonton, a levegőben szárnyaló csapat hirtelen irányváltással a bambuszerdőnkbe csapódik. Ugyanis ők is itt éjszakáznak. Ilyenkor nagy csipogás szokott lenni, mert a mezei verebek megijednek a fenyőpintyektől, de viszonylag gyorsan megnyugodnak. Bőven van hely mindkét fajnak. Természetesen nemcsak ez a két faj éjszakázik a bambuszban, megfigyeltem, hogy a fekete rigók (Turdus merula) is rendszeres látogatók.

          

Alváshoz készülődő mezei verebek (Passer montanus), és egy széncinege tojó (Parus major) még a napnyugta előtt meglátogatta az etetőket.

               

A fácánjaink (Phasianus colchicus) a fenyőfákon éjszakáznak, általában a tojók egy fán ülnek, a kakas egyedül egy másik fán.

               

Ez a balkáni gerle (Streptopelia decaocto) sajnos nem tudott kimenekülni a karvaly (Accipiter nisus) karmai közül. Egy tollkupac sok mindent elárul, csak olvasni kell e jelekben. Először is a tollak típusából következtetni lehet az áldozat fajára, ebben az esetben egy balkáni gerle volt.

          

Másodszor... ha közelebbről is szemügyre vesszük a tollakat, látni lehet, hogy nem nyálasak, és ép csévéjük van. A ragadozóemlősök általában elharapják a tollak tövét és nem kihúzgálják azokat. Ilyenkor a cséve nagyon megrongálódik.

          

Tehát szinte biztos, hogy egy ragadozó madár volt a tettes. A pontos fajmeghatározás ebben az esetben azért is sikerült, mert láttam a karvalyt egy gerlét zsákmányolni. A vadász és az áldozat szinte megegyező testméretű volt, ebből következtetek arra, hogy egy hím példányt figyeltem meg. A hímek kisebbek a tojóknál.

Ezt a tojást, jobban mondva tojáshéjat a földön találtam a szabad ég alatt. Nem volt felette odú vagy fészek. Rögtön arra gondoltam, hogy esetleg a széncinegék takarították fészküket és a már hasztalan tojáshéjat távolabb a fészektől eldobták.

               

Mikor felvettem a földről, meglepődtem, ugyanis egy kisebb lyuk tátongott rajta, amin keresztül aligha fért ki fióka. Szóval arra tudok gondolni, hogy esetleg egy ragadozó, lehet az madár is, elfogyasztotta a tojás tartalmát. Egy apró tojáshéjból mennyi következtetést lehet levonni, hát nem izgalmas?

               

Alapvetően a széncinegék (Parus major) nagyon sok fiókát képesek felnevelni, akár tíz fióka feletti is lehet ez a szám. Ennek ellenére ebben az évben elég kevés széncinege fordult meg nálunk, legalábbis nem annyi, mint tavaly. Most ősszel viszont nagyobb csapatokban járják végig a fákat és bokrokat eleség után kutatva, ami bizakodásra adhat okot. Sajnos kék cinegét (Cyanistes caeruleus) egy-két éve nem láttam már itt a tanyán, de reménykedek benne, hogy a téli etetéskor megjelenik néhány példány. Szokták mondani: a remény hal meg utoljára.