Üdv Mindenkinek!

Minden évszaknak megvan a maga szépsége, ugye? A tél a zord, csendes és kietlen tájával, a nyár a megannyi élőlény nyüzsgésével varázsol el bennünket. Nem is vesszük észre, hogy milyen nagy hatással is van a természet a hangulatunkra, egészségünkre, mindennapi lendületünkre. Csak menj ki a szabadba és állj meg egy pillanatra! Csak ennyi kell, hogy eléd táruljon a világ.

Látod? A lepkéket, a darazsakat, a madarakat, a növényeket? Mind, egy számunkra ismeretlen célt követnek. Egyszer talán mindannyian képet kaphatunk az élet működéséről, ha máskor nem is, akkor majd a végső, nagy fényesség felé vezető út végén.

Na, de most miről is írjak? Annyi téma van, lehetetlennek tűnő feladat egyet is kiválasztani. Ha már szóba hoztam a lepkéket, akkor legyenek ők a kiválasztottak ebben a bejegyzésben! Biztosan láttunk már egészen nagy méretű példányokat, melyek szárnymintája repülés közben is jól megfigyelhető. Ilyen például a kardoslepke (Iphiclides podalirius), a fecskefarkú lepke (Papilio machaon), atalantalepke (Vanessa atalanta) vagy éppen a közönséges gyöngyházlepke (Issoria lathonia). A fotózásuk se okoz túl nagy fejtörést.

De mi a helyzet az apróbb jószágokkal? Szállnak virágról virágra, de közeledtünkre olyan gyorsan eltűnnek a távolban, csak hűlt helyüket találjuk a virágon… Ilyenek például a boglárkalepkék. Nem elég, hogy gyorsan odébb reppennek, de a fajhatározásuk sem túl könnyű feladat nyugodt körülmények között sem. Jellemző rájuk, hogy nemcsak virágokon lelhetünk rájuk, hanem állati ürülékeken is! Jól hallottátok, ürüléken, mert bizony abból szívogatnak! Kész őrület a természet, igaz? A bengeboglárka (Celastrina argiolus) tipikusan ilyen faj és elég gyakorinak is mondható, tehát nem nehéz vele összefutni.

Ott vannak az éjjel aktív lepkék is, például a szenderek. Nyilván sok másik egyéb éjjel aktív élőlény is létezik, de akkor ez a bejegyzés átváltozna egy regénnyé . Annak elolvasására pedig kinek lenne ideje? Tehát, szenderek… Tudtátok, hogy ők is nagy szerepet játszanak a virágok beporzásában? Felmerülhet a kérdés, hogy mégis mit poroznak be éjszaka… Bizony vannak éjjel nyíló/illatozó virágok. Vannak köztük igen nagy méretű fajok is, mint ez a sávos szender (Hyles livornica), ami az egyik képen szerepel. Ha elég bátrak vagyunk, óvatosan alájuk is nyúlhatunk és kis szerencsével valószínűleg át is fognak majd mászni a kezünkre.

Ha még bátrabbak szeretnénk lenni, akkor barátkozzunk meg egy kicsit az óriás tőrösdarázzsal (Megascolia maculata)! Egyébként védett, és korábbi bejegyzéseimben is szerepeltek már ilyen fajok, de ezt sosem tüntetem fel. Miért? Egész egyszerű. Ha kijelenteném, hogy az az adott faj védett, akkor minden figyelem erre összpontosulna és hajlamosak lennénk nem is figyelni a ‘nem védett’ kategóriában szereplő élőlényekre. A bejegyzéseim egyik nagy célja a szemléletformálás, hogy minden élőlény ugyanakkora figyelmet és csodálatot kapjon az emberektől, és ne legyen háttérbe szorítva senki. A szemléletformálás az út a ‘nem védett’ kategóriában szereplő élőlények védelméhez, mely azonnal kedvező hatással lesz a védett fajokra is. Hiszen csak ismételni tudom magam, minden kihatással van mindenre.

Az óriás tőrösdarázs nem is rémisztő annyira a nevével és a kinézetével ellentétben. Nem bántanak, nem kell félni tőlük. Ha volt már valakinek lehetősége testközelből megfigyelni őket, láthatta, hogy inkább barátságosak, eszük ágában sincs támadni. Ha legyőzzük a félelmet és higgadtak maradunk, sokáig elidőzhet a kezünkön egy példány, mint ahogy látható az egyik képen is.

Sok is a szóból. Irány a természet!

Nem is lehetne időszerűbb a lepkékről írnom így tél közepén… Ebben a szokatlanul meleg időben ébredezik a természet, pedig még nem kellene. A hóvirág már előbújt a levelek alól, az orgonán megjelentek a bimbók, a rovarvilág is felébredt. Annyira jó az idő, hogy az atalantalepke (Vanessa atalanta) és a kék fadongó (Xylocopa violacea) is szálldos a levegőben. Sőt! A fadongók már párt is találtak maguknak. A madarak közül a széncinegék (Parus major) hím egyedei kezdték el harciasan védeni a területüket, gyakran láttam az összecsapásaikat az utóbbi napokban. Közben pedig a tavaszt idéző csodálatos éneküket hallatták.

Tehát, ott tartottam, hogy lepkék… Nagyon változatos megjelenésűek, viszont, ami szinte mindegyikükben közös, az a csodálatos szervük, a pödörnyelv. A megnyúlt jobb és a bal oldali külső állkapcsi karéjokból áll. Mik ezek a karéjok? Ahogy a nevük is mutatja, az állkapocs részei, viszont az ősibb lepkéknél megmaradt a rágó szájszerv, így a karéjok sem alkotnak pödörnyelvet. Ez a szájszervet érintő változás meghatározza a táplálékszerzés módját. Folyékony táplálék, például növényi nedvek felszívására alkalmas és ez a nedv a karéjok által formázott üregben kerül a lepke tápcsatornájába. A pödörnyelv lehet olykor egészen hosszú is. A kacsafarkú szender (Macroglossum stellatarum) a hosszú pödörnyelvének köszönheti a ragadozóktól való megmenekülést, hiszen nem kell leszállnia a virágra, ahol könnyen zsákmányul eshetne karolópókoknak. Egész egyszerűen a virág előtt repül egy helyben és gond nélkül kiszívhatja a virág ellenálhatatlan édes tartalmát. Ahhoz, hogy ennyire hatékonyan tudja irányítani a repülését, a szárnyai alakjának meg kell felelnie erre a célra. Ha megfigyeljük a szárnyai alakját és méretét, láthatjuk, hogy hosszúkásak és inkább kis méretűek. Ez a két jellemző elengedhetetlen a gyors szárnycsapkodáshoz.

A lepkék szárnya egy zseniális szerv. Kitinpikkelyek borítják a szárnyak felszínét úgy, mint a cserepek a házak tetejét. A repülésben nagyon fontos szerepet tölt be, ráadásul a kitin hidrofób, azaz víztaszító tulajdonságú, ebből adódóan a szárny vízhatlanná válik, a víz lepereg róla. Színezetük pedig lélegzetelállító, minden faj más és más. Az atalantalepke a sötét színei által gyorsabban felmelegszik napozás közben a talajon vagy faágon. Így januárban ez előnyére válik. Szóval nem lehet tudni, hogy meddig tart a fagymentes időszak, de ha ez így folytatódik, minden növény ki fog virágozni.

Egy csalános terület mindig tartogat meglepetéseket. Észrevettem, hogy néhány csalánlevél össze lett tapasztva, ezáltal egy kis búvóhelyet biztosítva valaminek. Mint kiderült, egy igen nagy méretű hernyó rejtőzött benne. Teste fekete színű és tüskéket viselt, melyek a ragadozó távoltartásában játszhatnak szerepet. Ez a hernyó bizony az atalantalepkéé (Vanessa atalanta). Fő tápnövénye a csalán és a bogáncs, tehát legnagyobb eséllyel ezen növényeken találhatjuk meg a példányait.

Íme a kacsafarkú szender (Macroglossum stellatarum)! Olyan akár egy kolibri. Feltűnően gyorsan repül és gond nélkül kicselezi a tereptárgyakat és talán az a legcsodálatosabb, hogy képes egy helyben lebegni. Pödörnyelve igen hosszú, így a virágtól távolabb is gond nélkül képes táplálkozni anélkül, hogy leszállna. Még a mai szeles nap se okozott neki gondot, hiszen látható a felvételemen, hogy nagyon jól irányítja a reptét.