Nem is lehetne időszerűbb a lepkékről írnom így tél közepén… Ebben a szokatlanul meleg időben ébredezik a természet, pedig még nem kellene. A hóvirág már előbújt a levelek alól, az orgonán megjelentek a bimbók, a rovarvilág is felébredt. Annyira jó az idő, hogy az atalantalepke (Vanessa atalanta) és a kék fadongó (Xylocopa violacea) is szálldos a levegőben. Sőt! A fadongók már párt is találtak maguknak. A madarak közül a széncinegék (Parus major) hím egyedei kezdték el harciasan védeni a területüket, gyakran láttam az összecsapásaikat az utóbbi napokban. Közben pedig a tavaszt idéző csodálatos éneküket hallatták.

Tehát, ott tartottam, hogy lepkék… Nagyon változatos megjelenésűek, viszont, ami szinte mindegyikükben közös, az a csodálatos szervük, a pödörnyelv. A megnyúlt jobb és a bal oldali külső állkapcsi karéjokból áll. Mik ezek a karéjok? Ahogy a nevük is mutatja, az állkapocs részei, viszont az ősibb lepkéknél megmaradt a rágó szájszerv, így a karéjok sem alkotnak pödörnyelvet. Ez a szájszervet érintő változás meghatározza a táplálékszerzés módját. Folyékony táplálék, például növényi nedvek felszívására alkalmas és ez a nedv a karéjok által formázott üregben kerül a lepke tápcsatornájába. A pödörnyelv lehet olykor egészen hosszú is. A kacsafarkú szender (Macroglossum stellatarum) a hosszú pödörnyelvének köszönheti a ragadozóktól való megmenekülést, hiszen nem kell leszállnia a virágra, ahol könnyen zsákmányul eshetne karolópókoknak. Egész egyszerűen a virág előtt repül egy helyben és gond nélkül kiszívhatja a virág ellenálhatatlan édes tartalmát. Ahhoz, hogy ennyire hatékonyan tudja irányítani a repülését, a szárnyai alakjának meg kell felelnie erre a célra. Ha megfigyeljük a szárnyai alakját és méretét, láthatjuk, hogy hosszúkásak és inkább kis méretűek. Ez a két jellemző elengedhetetlen a gyors szárnycsapkodáshoz.

A lepkék szárnya egy zseniális szerv. Kitinpikkelyek borítják a szárnyak felszínét úgy, mint a cserepek a házak tetejét. A repülésben nagyon fontos szerepet tölt be, ráadásul a kitin hidrofób, azaz víztaszító tulajdonságú, ebből adódóan a szárny vízhatlanná válik, a víz lepereg róla. Színezetük pedig lélegzetelállító, minden faj más és más. Az atalantalepke a sötét színei által gyorsabban felmelegszik napozás közben a talajon vagy faágon. Így januárban ez előnyére válik. Szóval nem lehet tudni, hogy meddig tart a fagymentes időszak, de ha ez így folytatódik, minden növény ki fog virágozni.

Egy csalános terület mindig tartogat meglepetéseket. Észrevettem, hogy néhány csalánlevél össze lett tapasztva, ezáltal egy kis búvóhelyet biztosítva valaminek. Mint kiderült, egy igen nagy méretű hernyó rejtőzött benne. Teste fekete színű és tüskéket viselt, melyek a ragadozó távoltartásában játszhatnak szerepet. Ez a hernyó bizony az atalantalepkéé (Vanessa atalanta). Fő tápnövénye a csalán és a bogáncs, tehát legnagyobb eséllyel ezen növényeken találhatjuk meg a példányait.

Íme a kacsafarkú szender (Macroglossum stellatarum)! Olyan akár egy kolibri. Feltűnően gyorsan repül és gond nélkül kicselezi a tereptárgyakat és talán az a legcsodálatosabb, hogy képes egy helyben lebegni. Pödörnyelve igen hosszú, így a virágtól távolabb is gond nélkül képes táplálkozni anélkül, hogy leszállna. Még a mai szeles nap se okozott neki gondot, hiszen látható a felvételemen, hogy nagyon jól irányítja a reptét.

A közönséges boglárkák (Polyommatus icarus) előszeretettel húzódnak be a fűszálak közé a forró nyári napok késő délutánján, valószínűleg ott tölthetik az egész éjszakát. De erre nem csak én jöttem rá, hanem a ragadozó életmódú imádkozósáskák (Mantis religiosa) is, melyek csak erre a lehetőségre várnak. Nem kellett sok időnek eltelnie és a lepkéből máris vacsora lett...

Mindig rá kell jönnöm arra, hogy rengeteg mindent lehet tanulni a természetet megfigyelve. Sorra jelennek meg körülöttem a számomra ismeretlen fajok, melyek csak arra várnak, hogy valaki felfigyeljen rájuk. Nyáron például szinte állandó vendégnek mondható a tanyán a szalagos szerecsenboglárka (Aricia agestis), mely mindig elvarázsol a törékenységével és szépségével. Megfigyeltem, hogy a lepkék kimondottan szeretik, ha a száraz talajra locsolunk egy kis vizet, mert az nem szívódik be gyorsan. A boglárkák kedvenc elfoglaltsága ezeket a kicsi vízfoltokat felkeresni és pödörnyelvükkel szívogatni azt. Hernyójának fő tápnövénye a bürökgémorr (Erodium cicutarium), mely nagy számban fordul elő itt, tehát, ha az időjárás is kedvező lesz, akkor évről évre meg fog jelenni.