Kedvenc versem
Szeretném megosztani kedvenc versem, amit édesanyám írt az őszről...
Az ősz két oldalán
Hát eljött újra a hűvös szél,
az ősz és a hideg dér.
Érezni már a tél fuvallatát,
nyári muzsikát felejt a világ.
Az állatok estére bevackolnak,
hisz érzik zsigereikben a holnap
sem hoz meleget, csak a rideg,
nyirkos valóság ami jelzi a telet.
Köd, pára, fagy – jellemzi szívem is
látom, érzem és belélegzem...
Az elmúlás sosem szép, vagy mégis?
Talán a másik oldal igen...
Egyre laposabban süt a nap
de jelzi szememet vakítva,
hogy van még és nem megy el
nincs elmúlás, ne adjam fel!
Gyűjti a napfényt a természet
és vissza is tükrözi ezt!
Hisz ott van minden fa koronáján,
melyet izzó vörösre fest a fa ágán.
A tűz nem lángol ilyen intenzíven,
mint megannyi levél szélfúváskor.
A vörös minden színe melengeti lelkem,
átjár a melegség, megborzongok.
Sárga, piros, vörös, bordó majd barna
most éppen... ahogy csak akarja.
De minden nappal más és más,
egy ránk zúduló örömforrás.
Bármerre nézek csak a meleget látom
egész addig, míg lehull az utolsó levél is a fákról.
De addig is szívom magamba a jókedvet,
mely télire feltölti bensőmet.
Mert aztán ideér a hó és jég,
ránk tüsszenti teljes erejét.
Átalussza aki tudja, pedig ez is szép,
gyönyörű, tiszta és hófehér.
2011.10.