Nagy Ingriddel, a Budakeszi Vadaspark sajtóreferensével beszélgettem a parkjuk által végzett munkáról, miközben mindig szakítottunk időt felidézni valamely állatuk érdekes pillanatát. De szó esett a hozzájuk látogatók reakciójáról is, ahogyan megélik az élményeket, és nem maradhatott ki Szilveszter, a vadmacska sem, hiszen a faj különös figyelmet kapott néhány éve. De, hogy miért is, kiderül az interjúból, mint, ahogy az is, hogy ki is az a Muci.
Szilveszter, a vadmacska (képet készítette: Nagy Ingrid)
Lajtár Lili (LL): Üdvözlöm és köszönöm, hogy szakított időt erre a beszélgetésre és akkor jöjjön is az első kérdés, mégpedig, hogy a Budakeszi Vadaspark több, mint négy évtizedes fennállása alatt voltak-e a parkban szokatlan, vicces, veszélyes szituációk az állataik, a látogatóik vagy akár a munkatársaik részéről? Egy nem várt helyzetből is lehet tanulni, mi az, amit a történtek után másképp kellett csinálniuk?
Nagy Ingrid (NI): Üdvözlöm és, hogy könnyedebb legyen a beszélgetés, szerintem tegeződjünk. Szóval, szerencsére egy olyan közegben dolgozhatunk, melynek emberi oldala nagyon baráti, családias, ezért vicces szituációk gyakran kialakulnak az itteni jó munkakörnyezetben. Habár a munkánk legnagyobb részét komolyan végezzük, de egy kis plusz jókedvet mindig viszünk a hétköznapjainkba, így még egy szürke, esős hétköznap is szórakoztatóan tud telni. Mindemellett, mindig jelent meghökkentő, mosolygásra okot adó, szokatlan vagy éppen veszélyes pillanatot, ha állatokkal dolgozik az ember. Akinek van otthon kiskedvence, az biztos tudja, hogy mekkora „bohócok” tudnak lenni az állatok, ez a vadállatoknál sincs másképp. Például, amikor az általunk hímnek gondolt kacagógerle meglep minket két tojással. Vagy amikor a szarka „gyerével” invitál minket, ha bemegyünk a röpdéjébe és „sziával” köszön el, amikor megyünk el. Vagy éppen, amikor ugyanez a madár a mellette lévő röpdében látja, ahogy állatorvosi vizsgálat miatt be kell, hogy fogjuk a fácánkakast, erre „gyere, madár, gyere” szavakkal biztatja a fácánt. Majd miután sikerül megfognunk, hatalmas nevetésben tör ki a szarkánk, aki egyébként a „Titi” névre hallgat.
Természetesen, ha veszélyes állatokkal dolgozik az ember, mindig benne van a pakliban, hogy nem várt módon történik valami, vagy sérülés is történik, akár az ember, akár az állat részéről. Éppen ezért, az ilyen esetekre dolgoztunk ki egy cselekvési tervet, melyet szerencsére ez idáig nem kellett alkalmaznunk. Igyekszünk minden óvintézkedést megtenni, mely segít elkerülni veszélyes helyzeteket, mind az állatgondozók, mind a látogatók vagy éppen az állataink részéről. Kellemetlenségek sajnos így is néha előfordulnak, de ezek mindig a szabályokat be nem tartó látogatók viselkedése miatt következnek be. Például, amikor valaki megpróbál benyúlni egy olyan állathoz, mely egyébként kordonnal van elkerítve és figyelmeztető tábla is jelzi, hogy kerülje vele a fizikai kontaktust.
A csapat (képet készítette: Surányi Linda)
Persze mi is tudjuk, hogy a látogatóinknak fontos az állatokkal való fizikális kapcsolat, hiszen így tudják végső soron igazán közel érezni magukhoz a természetet, ezért van külön erre a célra kialakított kecske, dámszarvas és muflon simogatónk. Itt az állatok etetése is engedélyezett, igaz csak zoo csemegével, hogy védjük állataink egészségét. Emellett vannak kézszelíd, bemutatós állataink is, melyek sérülten vagy elárvulva kerültek hozzánk és különböző oknál fogva szabadon engedni nem lehet őket. Ilyen például Lily, a vörös mókus, Pelus és Milo, a nagy pele, vagy a tenyésztőtől vásárolt állataink, mint Arthur, a holland törpenyúl, Pille, a kacagó gerle és Grafit, a gabonasikló. Ezek az állataink felügyelet mellett nagyon kedvesek és biztonságosan meg lehet őket érinteni a velük kapcsolatos programok alkalmával. Így, ezekkel a lehetőségeinkkel szeretnénk kimondottan segíteni a látogatóinknak, hogy közelebb kerüljenek a természethez és lehetőséget biztosítsunk számukra, hogy olyan állatokat is megérinthessenek, melyeket általában nem tudnak.
LL: Rendben, örülök, tegeződjünk. Jó hallani, hogy sok minden, sok emlékezetes dolog történik, mely elmesélve, mindig élővé varázsolja a múltat. Nos, akkor jöjjön egy olyan kérdés, melyet minden olyan helyen felteszek, ahol kiemelt téma az élővilág és az emberek kapcsolata. Hogyan értékeled a jelenkor emberét, akik felkeresik a vadasparkotokat, mennyire befogadóak a természet, az állatok és különösképpen a „nemszeretem” típusú állatok irányába?
NI: Minden alkalommal újra és újra elcsodálkozunk azon, hogy a látogatóink nagy többsége mennyire fogékony az új információk befogadására. Főleg az új generáció tagjai nagyon nyitottak és sokszor szemrebbenés nélkül ismerkednek meg a „nemszeretem” állatokkal az ezzel kapcsolatos programjaink során. Ezektől az állatoktól a legtöbb embernek zsigeri félelme van. Mely teljesen érthető, hiszen evolúciósan belénk van kódolva az ismeretlentől való félelem, és mivel ezek az állatok számunkra ismeretlenek, veszélyesek lehetnek ránk nézve. Sőt, akár fajunk túlélése múlhat a kíváncsiságunktól, a nyitottságunktól, ezért vigyáznunk kell velük. Ami igaz is, például a medvére, hiszen a medvéről biztosan kijelenthető, hogy érdemes félnünk tőle, hiszen nem játék, és ebben az esetben az sem igaz, hogy, ami nem öl meg, az megerősít, mert a medve valószínű megöl! Na, de a viccet félretéve, a szeretem és a nemszeretem állatok között az ismeretmennyiségük a különbség, hogy vannak állatok, melyekről többet hallunk, tudunk, mert például gyerekkorunk kedvenc mesefilmjeiben szerepeltek, ezért megszerettük őket.
Grafit, a gabonasikló (képet készítette: Surányi Linda)
A „nemszeretem” állatokról azonban nagyon keveset tudunk, általában nem is találkozunk velük. Így nagyon sokat tud segíteni, ha meg tudjuk közelebbről is ismerni őket, úgymond megláthatjuk a valódi arcukat ezeknek a sok esetben félreismert állatoknak. Grafit, a gabonasikló is többek között a hazai siklók és kígyók megóvása érdekében került hozzánk. A célunk az volt vele, hogy azokkal is megismertessük közelről a kígyókat, akik esetleg félnek, undorodnak tőlük. Nagyon sokat tud segíteni egy olyan állat, akit a nevén lehet szólítani és biztonságosan testközelből megnézhető. Rengeteg olyan látogatóval találkoztunk, akik az interakció elején féltek a kígyóktól, majd egy rövid előadást követően megkedvelték azokat. Sőt, volt olyan gyerek, aki később meggyőzte a szüleit, hogy szerezzenek be otthonra is egy gabonasiklót. Nyilván most kicsit előre mentem, hogy mire is képes a zoopedagógia és a nyitott hozzáállás, de már azt is sikernek könyveljük el, ha az elhangzottak után nem tapossák el a pókokat, vagy bántják a kertekbe tévedt ártalmatlan vízisiklókat.
LL: Mennyire és hogyan tudjátok megtartani állataitokban a vadságot, az ösztöneiket, hiszen attól valósághű egy állat, ha természetesen viselkedik. Vannak-e praktikáitok, melyekkel például elő tudjátok hozni egy ragadozó vadászösztönét, például, hogy a látogatóitok is megláthassák az adott állat valós viselkedését stb…?
NI: Az állatkerti állatok napjainkban már mind fogságban született állatok leszármazottai. Az igaz, hogy fontosnak tartjuk, hogy természetes viselkedésüket, ösztöneiket megtartsák és mentálisan is egészségesek legyenek, azonban az is fontos, hogy valamelyest szelídebben viselkedjenek, mint vadon élő társaik. No, de hogyan tudjuk ezt a két, látszólag ellentmondásos dolgot mind kivitelezni, merülhet fel a kérdés! Nagyon egyszerű a válasz: állattréninggel és környezetgazdagítással. Elsősorban, itt a Budakeszi Vadasparkban nekünk az is nagyon sokat segít abban, hogy állataink természetesen viselkedjenek, hogy mi kizárólag a Kárpát-medencében őshonos valamint betelepített állatokat mutatunk be. Ami egyben azt is jelenti, hogy ezek az állatok a természetes élőhelyükön, természetes környezetben vannak bemutatva. Ilyen a gímszarvas, vaddisznó, róka, muflon, dámszarvas, stb. Ha valaki kimegy túrázni a Vadaspark körüli erdőkbe, az kisebb szerencsével ugyanezeket az állatfajokat ott, szabadon is megtekintheti. Ez is azt mutatja, hogy ezek az állatok itt élnek a közvetlen környezetünkben, így számukra nem idegen a táj vagy éppen a klíma.
Állatorvosi tréning (képet készítette: Surányi Linda)
Azért, hogy az állatainkból elő tudjuk hozni a természetes viselkedésüket, és mentálisan/fizikálisan is frissen tartsuk őket, de közben bizalmi viszonyt is kialakíthassunk velük, mely megkönnyíti a mindennapi ellátásukat és az állatorvosi vizsgálatokat is, tréningezni szoktunk velük. Ennek a tréningnek több funkciója is van. Ha valaki ellátogat hozzánk, akkor vajon melyik az az állat, ahova azonnal odarohannak? Amelyiknél meglátják, hogy eteti a gondozó, vagy éppen valamilyen feladatot hajtanak végre együtt, vagy épp közösen vonyítanak vele. Tehát a tréning egyik funkciója a látogatók szórakoztatása, hogy aktívan láthassák az amúgy napjának nagy részét pihenéssel töltő állatot. A tréning másik funkciója, hogy egy bizalmi viszony alakuljon ki a gondozó és az állat között, ezzel megkönnyítve a mindennapi ellátását. Például, ha ki kell takarítani Muci nevű aranysakálunk kifutóját. Mucihoz közvetlenül nem megyünk be, csakis, ha elzártuk őt, ugye, a már említett óvintézkedés részeként, így elkerülve a lehetséges baleseteket. De sokkal egyszerűbb, ha Muci hívásra befárad a belső helyére, így be tudjuk zárni egy rövid időre, amíg a takarítás megtörténik, ellenben, ha esetleg bekergetni vagy becsalni kellene, a tréning hiányában. Muci így már nem érez nyugtalanságot, örömmel teljesíti kérésünket, főleg egy kis simogatásért vagy finom falatért cserébe és türelmesen kivárja a takarítást. Ez számára semmilyen stresszt nem jelent, nem kényszerből teszi meg a feladatot, hanem teljesen önszántából.
Harmadik funkciója a tréningeknek az állatorvosi vizsgálatok megkönnyítése. Mind tudjuk, hogy még egy kutyát vagy cicát sem egyszerű az állatorvosnak megvizsgálnia, sokszor velük is meggyűlik az állatorvosok feladata. Itt nálunk azonban, hogy megelőzzük vagy éppen minimalizáljuk a vizsgálattal járó stresszt, kifejezetten állatorvosi tréninget is alkalmazunk. Ez azt jelenti, hogy például megtanítottuk Mucinak, az aranysakálnak, hogy dőljön a kerítéshez és mutassa meg nekünk az oldalát. Így megtapogathatjuk, vagy, ha sérülése van, lekezelhetjük. Hasonlóan Csabi nevű hiúzunk is megtanulta a kerítéshez dőlést. Nála például hatalmas előrelépés volt, hogy már két egymást követő évben kézből be tudta oltani az állatorvos. Gondoljunk csak bele, hogy a háziállatként tartott cicáinkat milyen nehéz lefogni egy oltás miatt…és akkor itt van Csabi, aki kérésre a kerítéshez dől és türelmesen kivárja, míg megkapja az oltást.
Állatorvosi tréning (képet készítette: Surányi Linda)
Végül pedig negyedik funkciója a tréningeknek, és akkor e mellé ide venném a környezetgazdagítást is, az az állatok természetes viselkedésének és mentálhigiénéjének frissen tartása. A tréningek során az állatoknak gondolkodniuk kell, használniuk kell a kognitív képességeiket, hogy rájöjjenek, mit akarunk tőlük, hogy megtanulják, memorizálják a feladatokat. A környezetgazdagítás címszó alatt pedig rengeteg játékot, gondolkodtató feladatot alkalmazunk. Legyen szó a hiúzról, mosómedvéről, rókáról, hollóról vagy éppen a gímszarvasokról. Már az is környezetgazdagítás, ha az adott állat nem egy tálban kapja a napi élelmét, hanem mondjuk elrejtjük a kifutó különböző pontjain. Így meg kell keresnie, és rá kell jönnie, hogyan tudja megszerezni a finom falatokat. De sokszor alkalmazunk kutyáknak és cicáknak gyártott logikai játékokat, mint a „jutilabda”, melyen egy lyuk található, ami megtölthető jutalomfalattal és, ahogyan ezt a labdát az állat görgeti, kiesnek belőle a falatok. Van azonban, hogy nem mindig ételhez kötjük a környezetgazdagítást. Lehet az egy átlagos labda, vagy egy tollakból összekötözött játék, alagutak, mászókák, bármi, ami az állatot mentálisan leköti és természetes viselkedési formákat hoz elő belőle, ilyen lehet például a mászás, bújás vagy a vadászat.
LL: A Budakeszi Vadaspark kommunikációjából világosan látszik, hogy különösen nagy hangsúlyt fektettek a vadmacskákra. Miért éppen a vadmacska? Milyen veszélyek fenyegetik őket a vadonban és mit tehet a lakosság, ha összetalálkozik egy-egy példánnyal, mit tegyen és mit ne?
NI: A vadmacskákra 2020 óta fektetünk nagy hangsúlyt, itt a Budakeszi Vadasparkban, mivel egy modern vadaspark, mint amilyenek mi is vagyunk, nem csak a szórakoztatásra vagy az állatok bemutatására összpontosít, hanem az oktatásra és a fajmegőrzésre is. Az elmúlt években rengeteg figyelmet fordítottunk oktatásra, hogy a hozzánk ellátogató - vagy a közösségi médiában minket követő - érdeklődők is plusz információval gazdagodjanak a körülöttük lévő élővilágról. Hiszen ahhoz, hogy mi, emberek létezhessünk és még sokáig a Földet tudhassuk otthonunknak, óvnunk kell a természetet. Ezért is tartottuk és továbbra is tartjuk fontosnak az emberek oktatását, hiszen, ha többet tudnak a természetről, egyre inkább kapcsolódni fognak hozzá, megértik azt a bonyolult rendszert, amiben élünk, hogy minden mindennel összefügg és nagyobb eséllyel tesznek majd azért, hogy megóvják legelőször is a közvetlen környezetüket, vagy a tágabbat, hogy végül mindannyian egyensúlyban élhessünk a természettel ezen a bolygón.
A fajmegőrzésben a 2020-as év volt a fordulópont, azt megelőzően csak „kicsiben” tevékenykedtünk, mint például az állatmentés, hogy majd a mentett és felnevelt állatokat újra a szabadba engedhessük, vagy a veszélyeztetett fajok bemutatása. Azonban 2020-ban a Duna-Ipoly Nemzeti Parkkal és a Pilisi Parkerdővel együttműködési szerződést kötöttünk és elindítottuk a vadmacskák kutatására és fajmegőrzésére irányuló programunkat. Mindenképpen szerettünk volna jobban elmerülni a magyarországi élővilág fajmegőrzés általi megsegítésében, de ki kellett elemeznünk, hogy van-e tudományosan kevésbé kutatott állat, melyről így alapvetően kevés információ is áll rendelkezésre, és mindezek mellett szüksége lehet a segítségünkre. Persze nem utolsósorban azt is figyelembe kellett vennünk, hogy az adott állattal kapcsolatos tudományos munkára vadasparkunk infrastrukturális felszereltsége alkalmas tud-e lenni.
Környezetgazdagításként fagyizás Gordon, a mosómedve nagy örömére (képet készítette: Surányi Linda)
Nos, megszületett a döntés, a vadmacska lett a kiválasztott faj. Egyébként, Szilveszter, az európai vadmacskánk által már hosszú évek óta volt lehetőségünk megismertetni magát a fajt a látogatóinkkal. Természetesen tisztában voltunk vele, hogy élnek vadmacskák Magyarországon, de egy nem csak kevésbé kutatott, hanem mivel az átlagosnál sokkal nehezebben kutatható fajról beszélünk, így körvonalazódni látszott, hogy komoly kihívások elé nézünk. Arról már nem is beszélve, hogy relevánsnak gondoltuk magunkat, hiszen itt a Pilis erdeiben - ahol mi is elhelyezkedünk -, már bizonyítottan láttak és fotóztak vadmacskát. Mindig tisztában kell lenni egy adott megmentésre szoruló faj körülményeivel, mert csak így lehet elindítani egy sikeres fajmegőrző programot, ezért ebben az esetben a következőket kellett tudnunk. A vadmacska egy fokozottan védett faj Magyarországon, ennek oka az élőhelyeik megszűnése, feldarabolódása, a közúti gépjármű forgalomból adódó véletlen gázolások valamint a genetikai állományuk felhígulása, keveredése. Mint említettem egy nehezen kutatható faj, mert sűrű, zavartalan erdők mélyén lakik, zseniális rejtőzködő, leginkább éjszakai életmódot folytató állat. Tehát eleve megpillantani is nehéz, még a speciális vadkamerák is ritkán kapják lencsevégre. Emellett, ami még inkább megnehezíti a kutatását, hogy küllemileg és genetikailag is nagyon közel áll a házi macskához.
Amikor úgy gondoljuk, hogy sikerült egy vadmacskát lefotóznunk, még akkor is csak a szakemberek - és ők sem minden kétséget kizáróan - képesek meghatározni, hogy a képeken szereplő állat egy házi vagy egy vadmacska. A nagy küllemi hasonlóság oka, hogy genetikailag annyira közeli rokonságban állnak, hogy szaporodóképes utódokat is képesek a világra hozni. Amikor a házi macskák és a vadmacskák interakciója többször is megtörténik, nagy valószínűséggel bekövetkezik a párzás, melynek során a vadmacskák genetikai egyensúlya felborul, hiszen nem védi őket genetikai izoláció. A szabadon kóborló házi macskák, nagy távolságokat is képesek bejárni, és minél jobban elérik azt a még közel érintetlen vadont, ami kis, földrajzilag osztott ország lévén még maradt, felborítják a vadon élő állatok közötti szerveződéseket. Csökkentik a biológiai sokféleséget, mint, ahogy teszik ezt mindenhol a világon, ahol megjelennek. Ezért is fontos a beavatkozásunk, hogy megmaradjon a vadmacska magyarországi populációja és annak eredeti vérvonala. Ennek első lépéseként elkezdtük a környező erdőkben élő vadmacskák populációjának feltérképezését.
Emellett részt veszünk a faj mentésében is, így került hozzánk egy hím vadmacska, akinek a Félix nevet adtuk, és, akit a nemzeti park őrei találtak elárvultan, betegen az erdőben. A kölyköt felneveltük, azonban elengedni sajnos már nem tudtuk, mivel nagyon korán került emberek közé, ezért a természetben túlélni már nem lett volna képes. A jövőben azonban szeretnénk minél több mentésre szoruló kölykön segíteni és visszajuttatni a természetbe. Nagyratörő álmaink között pedig az is szerepel, hogy egy szaporodó tenyészpárt tudjunk tartani, akik genetikailag tiszta egyedekkel segítenék a faj fennmaradását. Majd, az egyébként életerős kölyköket egy visszavadítási folyamat végeztével, a természetbe telepítenénk vissza. Azonban a „hétköznapi” emberek is rengeteget tudnak nekünk segíteni. A házi macskák tulajdonosai a felelős állattartással, azzal, hogy rendszeresen féregtelenítik, beoltatják a kedvenceiket macskabetegségek ellen, és az ivartalanítással, feltéve, ha nem tudják az ingatlanuk területén belül tartani őket. És itt meg is ragadnám a lehetőséget, hogy, ha valaki összetalálkozna egy vadmacskával, próbáljon meg róla képet vagy videót készíteni. A Budakeszi Vadasparknak ezek az észlelések hatalmas segítséget jelentenek, ezért a budakeszi.vadaspark@bkvp.hu e-mail címünkre várunk képeket/videókat lehetőség szerint GPS koordinátákkal, helyszínnel együtt.
LL: Ez a kérdés sokakat foglalkoztathat, hiszen a fiatal korosztályból sokan állattal élőben, testközelből csak állatkertekben találkoznak. Szóval, a fiatalok, mint például a gyerekek, mennyire szeretnek megérinteni egy olyan állatot, melyet addig mondjuk csak a tévében vagy a neten láttak? Mi az a félelem vagy gátlás, amit ilyen helyzetekben a leginkább szükséges leküzdeniük?
NI: Tapasztalataink alapján, az idelátogató gyerekekben az állatokkal kapcsolatban alig van gátlás vagy félelem, azt a keveset, ami pedig időnként a felszínre bukkan, viszonylag gyorsan képesek vagyunk feloldani. Való igaz, hogy a „nemszeretem” állatoknál, mint például a kígyónál, a rovaroknál, a pókoknál, a patkánynál vagy éppen az egérnél, szokott lenni tartózkodás bennük. Ezért aztán érthető, hogy sokkal inkább várják és örülnek annak a lehetőségnek, ha megérinthetnek egy „cuki” állatot, megtapasztalhatják milyen a tapintása egy süninek, egy madárnak, egy mókusnak. Nagyon nyitottak és nagyon élvezik, hogyha lehetőségük nyílik egy olyan állatot megérinteni, amit hétköznapi körülmények között nem gyakran szoktak. Ha áttérünk a „cuki” állatokról a „nemszeretem” állatokra, akkor csak részben hasonló a helyzet, mert van olyan, aki rettentően élvezi, ha kézbe vehet egy kígyót, csótányt, vagy hozzáérhet egy patkányhoz. Azoknak a gyerekeknek, akik már az elején félnek, mesélni szoktunk az adott állatról, a vicces történetektől kezdve, a személyiségükön keresztül át akár a tudományosan alátámasztott viselkedésükig, hogy eloszlassuk az állattal kapcsolatos negatív beidegződéseket és egyben valós tudással is felvértezzük őket, ez az egyik motiváció, ami a segítségünkre van.
Ismerkedés Grafittal, a gabonasiklóval (képet készítette: Surányi Linda)
A másik motiváció egy gyereknél, éppen a többi gyerek, azaz más emberek jelenléte, akiket látnak, hogy éppen megfogják, megsimogatják az állatot. Megtapasztalják, hogy másokkal se történt semmi baj attól, hogy hozzáértek és, akkor úgy döntenek, hogy ők sem szeretnének kimaradni az élményből. Természetesen soha, semmilyen körülmény között nem erőltetjük egy gyereknek, de felnőttnek sem, hogy hozzáérjen egy állathoz, ha fél tőle, mert egy erőltetett szituáció csak nagyobb traumát válthat ki. Jellemzően elmondhatjuk, hogy az emberekben egy adott állat iránt kialakult gátlás és félelem, vagy az adott állatfajjal kapcsolatos információ hiányára vagy akár egy velük megélt korábbi traumára vezethető vissza. A célunk az, hogy legalább annyira megismertessük az emberekkel a nálunk élő állatokat, hogy a későbbiekben ne bántsák azokat, így közelebb kerülnek ahhoz, hogy megtanulják azt, hogy minden élőlény érez, és hogy a bolygón velük együtt alkotunk közösséget.
Grafit, a gabonasikló (képet készítette: Surányi Linda)
LL: Szerinted, mitől válik egy ember természetkedvelővé vagy természetvédővé?
NI: Szerintünk, ha minél többet tud meg a természet, az élővilág fontosságáról, ha meglátja az összefüggéseket, hogy minden apró változás számít és a természettől a Föld jólététől függünk mi is. Attól, hogyha személyes kapcsolatot tud kialakítani a természettel. Értjük ezalatt, hogy mesélünk nekik az állatainkról, így megismerik őket, akár név alapján is, majd megszeretik az adott egyedet, mondjuk Csabit, a hiúzt, Félixet, a vadmacskát, Lilyt, a mókust, stb. Aztán, ha ezen az analógián tovább haladunk, akkor az adott egyed segítségével nemcsak a névről ismert állatot szeretik meg, hanem magát az állatfajt is. Szívügyüké válik, hogy az az állat a természetben is jól élhessen, ne tűnjön el a természetes élőhelyéről. Nyitottabban kezdi látni a természet többi komponensét is, több állathoz, növényhez kezd kötődni. Szerintünk attól tud egy ember valódi természetkedvelővé válni, ha megtapasztalhatja a természet csodáit, értékeit és úgy helyezheti el magát ebben a bioszférában, hogy ő maga is egyenértékűként vesz részt a többi szereplővel együtt ebben az „élet” nevű „játékban”.
LL: Hogyan látjátok/látod a hazai növényvilág, különösen az erdők helyzetét, ebben a mában, ahol egyre erősebbek a szélsőséges időjárási körülmények? Várhatóan milyen változásokkal leszünk kénytelenek szembenézni itt Magyarországon?
NI: Sajnos a jövőbe egyikünk se lát, de ahhoz nem is kell prófétának lennünk, hogy kijelenthessük, az utóbbi évek magyarországi időjárása cseppet sem megszokott, látszik ez abból is, hogy az időjárási kilátások, a prognózisok egyre rövidebb távon modellezhetők. Nagy mennyiségű esők, melyek rövid idő alatt esnek le, rekord mértékű szárazságok, óriási szélviharok, a valódi téli időjárás hiánya és még sorolhatnánk. Ezek természetesen mind kárt okoznak az erdőkben és az élővilágban. A nagy szárazságok miatt még az életerős fák is kiszáradnak, a nagy esőzések miatt akár áradások is kialakulnak, vagy a növényzettől megfosztott domboldalakon a földcsuszamlások jelentenek problémákat. Az ilyen nagy esőzések alkalmával, amikor nagy mennyiségű csapadék hullik le rövid időn belül, a föld és a növényzet nem tudja hasznosítani azt, ezért a víz nagy része elfolyik. Így szárazság akár akkor is kialakulhat és növények száradhatnak ki, ha sok csapadék esett. Ezért nem szerencsés, ha túl gyakoriak az ilyen típusú esőzések. Az erdőket alkotó fafajok kicserélődésére, eltűnésére lehet számítani, a tűlevelű erdők esetében a legkritikusabb a helyzet, melyre különösen káros hatást gyakorolnak a magas és tartós nyári hőmérsékletek és az ultraibolya sugárzás.
LL: Milyen terveitek vannak a jövőt illetően? Például tervezitek-e, hogy nagyobb hangsúlyt fektettek a technológiákra, a mesterséges intelligenciára, a közösségi médiára, vagy tervezitek-e bővíteni az esti programjaitokat csillagászattal, esetleg éjjellátóval meglesni az állatokat, stb…?
NI: Terveink mindig vannak, hogy hogyan tudnánk szebbé, jobbá, fejlettebbé, korszerűbbé tenni a Vadasparkot. Azonban a célunk, hogy úgy fejlődjünk, hogy a Vadaspark arculata alapjaiban ne változzon. Ez alatt értem, hogy nem fognak a látogatóink nálunk valószínűleg oroszlánokat, krokodilokat, zsiráfokat látni, mert célunk, hogy továbbra is a Kárpát-medence élővilágát ismertessük meg az emberekkel. A hazánkban megtalálható állatokat szeretnénk bemutatni saját, természetes környezetükben. Ráadásul mivel természetvédelmi oltalom alatt álló területen működünk, ezt az infrastruktúránkban is szeretnénk tükrözni. Nálunk nem beton ösvényeken sétálnak körbe a látogatók, hanem murvával körbeszórt talajon, ami nem káros a természetre, kifutóink a természetbe illeszkedve épülnek fel. Így a fejlődésünket mindig az arculatba építve, a célkitűzéseinknek megfelelően szeretnénk megvalósítani.
Az állataink kifutóit folyamatosan fejlesztjük, hogy mindig jobb és szebb helyen lehessenek, igyekszünk mindig újabb és újabb fajokat bemutatni, újabb látványosságokkal bővülni, olyan elemekkel, amellyel egy család akár egy egész napos, kellemes hétvégéjét tudjuk biztosítani, akik ezek után is elmondhatják, hogy miközben kikapcsolódtak, új tudáshoz is hozzájutottak. Látjuk, tapasztaljuk, hogy a technológia már hatalmas teret hódit. Sajnos egyre több tizenéves gyereken látjuk, hogy a telefonból szinte fel se néznek (szelfi, fotók, videók, gyorsan-gyorsan azonnal meg kell osztaniuk a látottakat a közösségi médiában, vagy éppen két állat kifutója között még végigpörgetik a tiktokot, stb.). Mi azonban pont azt szeretnénk elérni, hogy minden korosztálynak valami olyan impulzust, élményt adjunk, ami miatt úgy érzik, hogy érdemes ránk figyelni, érdemes felnézni a telefonokból. Ilyen lehet akár egy játszótér. A gyerekek elmennek játszani, sokszor a szülő is beszáll a játékba, és ez jó, mert addig se a telefonnal foglalkoznak, hanem egymással. Vagy ilyen attrakció egy állatbemutató is, ahol élő állatokat láthatnak, izgalmas, oktató, de szórakoztató szöveggel fűszerezve, ami akár egy órán keresztül is leköti a figyelmüket. Ilyen az, amikor kiviszünk egy állatot sétálni. Amint meglátják, hogy sétáltatjuk a mókust, vagy a nyuszit, a kacagó gerlét, vagy a görényt, a telefon rögtön sokadrangúvá válik. Lőnek 1-2 képet emlékbe, de látjuk, hogy itt vannak a jelenben. Megélik a pillanatot. Elszakadnak a már szinte népbetegségnek számító mobil és netfüggőségtől. Ez az egyik célunk itt a Vadasparkban, hogy az ember itt valóban ki tudjon kapcsolódni.
Milo, a nagy pele (képet készítette: Surányi Linda)
Mivel sok emberhez célunk eljutni, mi is dolgozunk különféle kommunikációs platformokkal, honlapunk mellett van Facebookunk, Instagramunk és már Tiktokunk is, nyilván más-más médium az általa megcélzott bázisnak megfelelően más és más korosztályt és érdeklődési kört tud megfogni. Viszont azt tapasztaltuk, hogy a könnyed, oktató jellegű videók minden platformon, minden korosztályhoz eljutnak hatalmas sikerrel. Ahol éppen arról beszélünk, hogy mi az a pele, vagy mi történik az aganccsal, amikor lehullik, vagy hogyan ismerjük fel a vadmacskát. Szeretnénk akkor is oktatni az embereket a természetről, ha éppen nem nálunk „vendégeskednek”. Ezért is látjuk fontosnak, hogy az interneten is találhassanak az emberek releváns, oktató videókat. Ha már mindenképpen ezt a világot éljük és mindenképpen például a tiktokot görgeti egy fiatal, akkor mindenképpen valami hasznos infó is eljuthasson hozzá.
Köszönöm Nagy Ingridnek a válaszokat, és remélem, sok olvasó kapott most kedvet egy élményekben gazdag sétára egy vadállatokhoz méltó környezetben.
