Tegyünk egy bepillantást a hüllők világába. Vannak, akik úgy gondolják, hogy ezek az élőlények undorítóak, nyálkásak és gyakran félelem önti el azokat, akik találkoznak velük. Miért kell ennek így lennie? Nem veszélyesek az emberre és inkább menekülnek a közeledtünkre, mintsem, hogy támadóan lépjenek fel. Tévhit, hogy nyálkásak lennének. Ez a tulajdonság a kétéltűekre vonatkozik, nekik van szükségük a nedves bőrre, hiszen elengedhetetlen a tüdővel légzés mellett a bőrlégzés képessége, és ez száraz bőrfelület esetén nem lenne lehetséges, nem tudnának a bőrön át a vérkeringésbe jutni az oxigén és szén-dioxid molekulák. A hüllők bőre nem nyálkás, még akkor sem, ha a vízben tartózkodnak, legtöbb esetben pikkelyek borítják testüket.

Hazánkban gyakran előfordul a fürge gyík (Lacerta agilis), még a tudományos nevében az ‘agilis’ is a fürgeségére utal, noha mégsem tartozik a leggyorsabb gyíkfajok közé. Teljesen nyilvánvaló, hogy az a legfőbb különbség a gyíkok és a kígyók között, hogy a gyíkok lábakkal rendelkeznek a kígyókkal ellentétben. Na, de mi a helyzet akkor, ha mégsincs lába a gyíknak? Léteznek olyan fajok, melyek a lábatlangyíkfélék (Anguidae) családjába tartoznak és bizony nincsen lábuk. Akik elbizonytalanodnak abban, hogy most egy lábatlangyíkkal vagy egy kígyóval találkoznak-e, van egy nagyon jó megkülönböztetési módszer. Csak bele kell nézni a szemébe. Ha pislog, akkor gyík, ha nem, akkor kígyó. A gyíkoknak van szemhéjuk, a kígyók esetében az alsó és a felső szemhéj összenőtt átlátszó hártyát képezve, így képtelenek a pislogásra.

         

Ha megfigyelünk például egy fürge gyíkot és egy vízisiklót (Natrix natrix) táplálkozás közben, hasonlóságot fedezhetünk fel. Ugyanis közös jellemzőjük, hogy egészben nyelik le áldozatukat, mert fogaik rágásra alkalmatlanok, csak a zsákmány megragadására szolgálnak. A zsákmányejtési stratégiájuk viszont más. A vízisikló testével fojtja meg a prédát, a gyíkok viszont a talajhoz csapkodják azt. A fürge gyík nem válogatós, bármilyen rovart elfogyaszt, amit le tud nyelni. Egyszer szemtanúja voltam annak, amint az egyik példány egy ázsiai márványospoloskára (Halyomorpha halys) vetődött rá, szegény még nem tudta, hogy ez nem volt jó ötlet. Néhány harapás után otthagyta a poloskát, és folyamatosan a fűbe kenegette a száját, próbált megszabadulni a borzalmas íztől. Nem voltam túl messze tőle, én is éreztem a poloska jellegzetes szagát, ami a gyík felől jött. A poloska meg sértetlenül elmászott. Nagyon hatékony védekezési módszere van, mert az erős szag miatt kevés ragadozó eszi meg. Viszont a sárgagyűrűs fadarazsak (Tremex fuscicornis) tömeges előbújása a nyírfák (Betula pendula) törzséből igazi lakoma a gyíkok számára.

         

A hüllőknek nincs állandó testhőmérsékletük, a környezet hatással van rájuk. Hűvös időben előszeretettel napoznak, meleg időben pedig inkább elbújnak egy árnyékos területen. Tényleg… most jut eszembe… Látott már valaki hüllőköldököt? Mert bizony a hüllőknek is van az emlősökhöz hasonlóan. Az emlősök esetében a magzat köldökzsinórral kapcsolódik a méhlepényhez és ezen keresztül jut tápanyaghoz. A hüllőknek nincs méhlepényük, tojást raknak és a tojás tapanyagtartalmát élik fel az utódok, de ehhez is szükség van köldökzsinórra, hiszen valamilyen módon fel kell tudniuk venni a körülöttük lévő anyagokat a tojáson belül. Az egyik képen jól látható a fürge gyík hasán az a kicsi folt, ahol nagyon vékony a bőr, ott van a köldöke. Még nagyon fiatal egyed, a kifejletteknél viszont már nehezen észrevehető.

Ebben a napsütéses tavaszi időben a mocsári teknősök (Emys orbicularis) előszeretettel napoznak a nádas szélén és ez a példány nem volt elég gyors.  Természetesen a fotózás után visszaengedtem az élőhelyére. Lenyűgöző, hogy milyen könnyen ki tudnak szabadulni az ember kezei közül a hegyes karmaik és erős lábaiknak köszönhetően. Ez egy hím egyed. Hogy honnan tudom? Onnan, hogy a hímek haspáncélja homorú, a nőstényeké pedig lapos. Továbbá a szivárványhártyája vörösesbarna, ami szintén a hímekre jellemző.