A holttestek tudományos-oktatási célú felhasználása nagy segítség az egészségügy számára, ám a terület sokszor szürke zónában mozog. Jogi értelemben a testadományozás alatt hagyatékot értünk: egy élő személy halála után „ráhagyja” a testét egy anatómiai intézetre, egy orvosi egyetemre orvostanhallgatók képzése vagy más egészségügyi szakmák és orvosok továbbképzése céljából. Az adományozás másik aspektusa, hogy az USA-ban például az elhunyt ingyenes hamvasztást kap az adományért, azaz a testéért cserébe, így a hozzátartozókat a halál utáni „használat” után nem terheli halottjuk temetési költsége.
Ráadásul további haszna is van a gyakorlatnak, hiszen a tudomány nézőpontjából vizsgálva kijelenthető, hogy az orvosi oktatás nem nélkülözheti az emberi test boncolását és az ezzel kapcsolatos sebészeti képzést, mint a pacemakerek felszerelésének módját, a transzplantációkat vagy más beavatkozásokat. Ugyanakkor fontos, hogy minden testadományozásban érintett fél tiszteletben tartsa az adományozók örökségét, gondosan tájékoztassa őket, és átláthatóvá tegye a dokumentációt.
2017-ben az USA-ban – éppen az adományozás körül joggal elvárható profizmus miatt – tömegeket hökkentett meg a Reuters testközvetítőkről szóló tényfeltáró cikksorozata, alapjaiban rendítve meg a testadományozásba vetett bizalmat. Hiszen altruista (önzetlen) szemlélettől vezérelve minden évben amerikaiak ezrei adományozzák testüket abban a jóhiszeműségben, hogy támogatják az orvostudományt és az oktatást. Még ha akaratlanul is, de ők, mint testdonorok támogatják a testrészek kereskedelmét egy nagyrészt szabályozatlan piacon. Legalábbis erre a következtetésre jutott Brian Grow és John Shiffman szerzők, akiket oknyomozó munkájuk elismeréseként díjban is részesítettek.
Mi történik az eladományozott testtel?
Továbbra sem világos, hogy valójában mekkora a kereslet a „kereskedelmi” szolgáltatások iránt. Alapesetben a testadományokat az egyetemi oktatás anatómiai kurzusaira fordítják, az orvostanhallgatók az úgynevezett boncolási tanfolyamon keresztül vezetve boncolják a testet. Aprólékosan ügyelnek arra, hogy az adományozott holttesthez tartozó összes testrész együtt maradjon. Hamvasztás után aztán eltemetik őket – például annak az egyetemi városnak a temetőjében, amelyhez az adott anatómiai intézet tartozik. Ugyanakkor olyan orvosi egyetemek is léteznek, amelyeket magánszolgáltatók működtetnek, és sok esetben nem tudnak ilyen bonyolult boncolási kurzusokat kínálni hallgatóiknak. Ezek az intézmények megpróbálják másképpen teljesíteni az anatómiai tantervet.
Azonban még mindig nem ők a testközvetítő cégek fő ügyfelei, inkább olyan intézményekről és vállalatokról van szó, amelyek tanfolyamokat szerveznek a sebészeti tárgyak szakembereinek képzésére és továbbképzésére. Más esetek is léteznek, mint a csak az orvosi céllal történő kereskedelem. A horrorisztikusra tetovált testrészek is megjelentek a forgalomban, melyek tovább feszítik a téma morális kereteit, amikor például egy kidíszített fej 3 ezer dollárt is érhet.
Mi a helyzet Európában?
Természetesen Európában – és ez alól hazánk sem kivétel – is ismertek olyan esetek, amikor az elhunytak teste kereskedők áruját képezte. Spanyolországban elvileg az oktatási központokban használt testeket csak az érdekelt fél, hozzátartozóik vagy az adminisztráció adományozhatja a tudomány számára, és mindig ingyenesen. A legtöbb szakértő úgy értelmezi, hogy a holttestek használatát a szervkivonásról és -átültetésről szóló 30/1979. sz. törvény szabályozza, amely garantálja az önzetlenséget a halál utáni adományozás során, ezért minden adományozásnak önkéntesnek és ingyenesnek kell lennie, így illegális az adományozott szervek kereskedelme. A 2024-ben letartóztatásokhoz is vezető valenciai esetben átlagosan 1200 euróért kerültek eladásra a holttestek.
Hazánkban a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény szerint:
(1) Aki emberi gént, sejtet, ivarsejtet, embriót, szervet, szövetet, halott testét vagy annak részét, illetve halott magzatot jogellenesen megszerez, vagyoni haszonszerzés végett forgalomba hoz, vagy azzal kereskedik, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
A téma tovább gördíthető a tudományon túlra is, hiszen összefüggésekre lehet rávilágítani az emberrablások és szervkereskedelem kapcsolatában is. A bizonyított emberrablások száma az EU-ban 10-12 ezer között mozog, de a valós és ugyanakkor óvatos becslések szerint is megközelíti az évi 100 ezer főt, világviszonylatban pedig a 800 ezret. A szervkereskedelem számára leginkább a vese, valamint a májrészek a legkeresettebbek. Amikor komoly fizetéssel kecsegtető nyugat-európai munka során a munkavállalótól elveszik az okmányait és különféle cselekedetek megtételére kényszerítik, akkor megfosztják alapvető emberi jogaitól, mely jogot az ENSZ következőképpen foglal össze:
„Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 1. cikke kinyilvánítja, hogy minden emberi lény szabadon születik, és egyenlő méltósága és joga van. Az emberi méltósághoz való jognak két funkciója van. Egyrészt azt fejezi ki, hogy van egy abszolút határ, amelyen sem az állam, sem más emberek kényszerítő hatalma nem terjedhet túl, vagyis az autonómiának, az egyéni önrendelkezésnek egy mindenki más rendelkezése alól kivont magja, amelynél fogva az ember alany maradhat, és nem válik eszközzé vagy tárggyá. A méltósághoz való jog másik funkciója az egyenlőség biztosítása.”
Az, hogy valójában halott emberek testének vagy testrészeinek kereskedelméről beszélünk vagy szervkereskedelemről, az elkövetők voltát tekintve egy és ugyanaz, hiszen mindkettőt szervezett bűnözői csoportok irányítják. Amíg a világban sok helyen tapasztalható „szürke” jogi szabályozás kifehérítése és a jobb nyomon követhetőség, ellenőrizhetőség jelentős módon javíthat az adományozott testrészek megfelelő helyre juttatásában, addig a szervkereskedelemnek, mint bűncselekménynek még pusztán a felismerése is kihívásokat jelenthet.
Forrás: National Geographic Magyarország