Az én történetem...
A Csizmazia Magánalapítvány 2018. évi irodalmi pályázatára írt dolgozatom:
Az én történetem. Miért szeretem a természetet?
Volt egyszer egy lány, aki távol a város zajától nevelkedett. Ködös, szürke délelőtt látványa múlatta az időt, az alkalom kézenfekvőnek látszott, hogy elgondolkodjon miért is szereti a természetet, hangosan elmélkedett…
- Lássuk csak mikorra is nyúljak vissza az emlékeimben?... Igazából amióta létezem a környezetem része és rabja vagyok... Tanyára születtem, itt éltem, élek a kezdetek óta. Ez a megszokott közegem, itt érzem jól magam, a természet eme kis darabjában. -
- Persze ez így nem ilyen egyszerű, hisz nem kevés gyereket láttam, aki tanyán nőtt fel, de a lábát ki sem tette a szobából, legalábbis legtöbbször. Sokszor az lehet az ember végzete ahova születik. -
A szálló köd végtelensége tovább görgette a szavakat, melyeket nem is biztos, hogy ki akart vagy tudott volna mondani. Végzős pszichológus hangja szólalt meg benne.
- Az alapjellemem és lelkületem a természet irányába egyrészt örökölt, mert mindkét szülőm ilyen beállítottságú. Másrészt ők fontosnak tartották, hogy abban teljesedjek ki, ami érdekel, ami a legjobban érdekel. -
Na, ez szuper, ez azért még mindig kevés bármihez, gondolta, van idő tovább elmélkedni, a köd sűrűbb lett, nem engedte kapcsolatba kerülni a természettel. Eszébe jutottak különös gyerekkori emlékei, a szüleiről.
- Hagytak a fűben szöcskézni, bogarazni, növényeket megfigyelni. A tévé csak akkor kötött le, ha természettel kapcsolatos műsort adtak. Így nem meglepő, hogy szinte kizárólag természetismereti csatornákon nőttem fel. Kisgyerekként nem érdekeltek a mesék, ezért szüleim cselesen állatos meséket, könyveket olvastak nekem; majd ilyen könyveket vettek, hogy ezt forgassam. Használtam is sokat, vittem ki a szabadba, hogy meghatározzak egy növényt, vagy állatot. -
Közben az ablakhoz legközelebb álló fáról elkezdett csöpögni a víz, amit a fa a ködnek köszönhetett, mindez eszébe juttatta növényes korszakát.
- Elkezdtem különböző magokat kihajtatni, mindenhonnan gyűjtöttem és próbálkoztam. Elmondhatom, hogy a nyírfa magján kívül mindegyik sikerült! Nagy élmény volt! Kitartóan locsoltam és nevelgettem őket, mindig eredményesen. Sok nyoma van ennek az időszaknak, hisz a kinevelt növényekből most is sok díszíti a tanyát. -
A kinti tájkép semmit nem változott, a lány ült az ágya szélén és egy füzetbe a kinti fát kezdte rajzolni. Habár az udvar állandósult állapotban változott, de emlékezetében változások szelei járták át életét.
- Aztán egyszer csak állatok kezdtek érkezni hozzánk. Először voltak birkák, majd kecskék és idővel nyulak is. Szerintem kitaláljátok, említenem sem kell, hogy hol voltam legtöbbször megtalálható... Mindenhova négykézláb jártam, versengtem a kutyáinkkal. Szüleim hagyták, hogy „kiéljem magam”, bár megküzdöttek a rosszalló véleményekkel. Időnként meg is próbálták, hogy más érdekelne-e, de nem jártak sok sikerrel. Ma már természetesen nem vagyok ennyire egysíkú, sok más dolog is érdekel. Viszont még most is Oroszlánnak hívnak itthon, mert gyerekkoromban csak ezt fogadtam el. -
Rajzolás közben megállt egy pillanatra és hosszasan mosolygott az oroszlán kifejezésen, majd a ceruza grafithegye tovább siklott puhán a papíron, hogy megmutassa mire is képesek így hárman, mint a papír, ceruza és a lány…, közben újabb dolgok villantak be.
- Természetesen én is „tartottam” állatokat. A kutyákon és macskákon kívül foglalkoztam, szöcskékkel, tücskökkel, imádkozó sáskákkal, botsáskákkal, valamint a pókokkal is megpróbálkoztam, mindegy volt, hogy darázs, kaszás vagy keresztes, azokat is megfigyeltem. Egereket fogtam a saját készítésű csapdáimmal. -
Aztán ahogy a tejbe rakott kakaó húz csíkot kavarás közben a kanál után, szinte hipnózisba ejtve a későbbi fogyasztót, változtak a körülményeink…
- A birkákat, kecskéket, nyulakat leváltották a tyúkok, ezen belül is a tojótyúkok. Ekkor fordultam a madarak felé, nemcsak a földön, hanem a fákon, levegőben is, csodálattal néztem a vadon élő madarakat. Megfogott a repülés szabad érzése, ezért elkezdtem a madaras könyveket bújni. Lassan sorban kezdtem megismerni, felismerni a körülöttem élő, repdeső tollas gyönyörűségeket. A fűben élő temérdek élőlény után, a levegő állatait néztem csodálattal és mind nagyobb erővel hajtott azok megismerési vágya. Talán, hogy egy pici maradjon a tyúkérzésből is, de már legyen egy kis vadság is, elkezdtem kínai törpefürjet tartani, amik nagy kedvenceim lettek. -
A lány szerette volna azt mondani, hogy a köd elkezdett felszállni, de sajnos nem, a tanyasi élet nem egyszerű, így rajzolt tovább és közben tovább siklottak gondolatai.
- Sokszor írtam le a megállapításaim és a meglátásaim, valamint rajzoltam róluk. Szüleim lehetővé tették, hogy weblapom legyen, ahol más is láthatja a bejegyzéseim, írásaim, hogy milyen is vagyok, mi az ami érdekel és hasznos információkat is olvashatnak egy adott témakörben, közvetlen megfigyelések alapján. Ide gyűjthettem az általam megismert információkat, tehettem fel a fényképeimet a megfigyelt dolgokról, és teszem ezt a mai napig. Segítettek madárodúkat is készíteni különböző méretű madaraknak, valamint madáretetőt is. Ez sokat segített megfigyelni a madarak viselkedését, főleg amikor szereltünk bele kamerát is. A monitoron keresztül sok addig számomra ismeretlen részlet derült ki az életükről, lenyűgöző volt látni! -
A lány hirtelen felkapta fejét a rajzról, a köd már engedte, hogy más fákat is láthasson, beindult egy kis légmozgás is, a köd elkezdte haláltusáját vívni. A rajz is gyorsan alakult, a fa elkészült, tudta, hogy még hiányoznak róla dolgok. A keze járt tovább, de a gondolatainak nem tudott gátat szabni.
- Természetesen egész életemben, amikor segítségre szoruló állattal találkoztam mindig „kezelésbe vettem” őket. Amiről nem volt információm, gyorsan utánanéztem, ha a netről származott akkor gondosan mérlegeltem az ál és valós leírásokat. A legtöbb állatot sikerült is megmentenem és visszaengednem környezetébe. -
Felállt az ágyról, kiment a konyhába, majd kis idő múlva egy gőzölgő teával tért vissza és rajzolt tovább, elkezdtek érzések kiáramlani a vonalakból…
- Az emberek többsége – legalábbis saját tapasztalatom szerint – nem törődik az állatokkal, a környezettel és elítélik azokat akik ellentétesen vélekednek és viselkednek. Rossz ezt látni és érthetetlen is számomra ez a fajta gondolkodás. Lehet, hogy gyerekként még túl naivan és egyszerűen látom ezeket a dolgokat, bár nem hinném, hogy helytelen lenne a gondolkodásom. Szerintem a természet körforgása akkor működik, ha figyelünk arra, hogy az ne szakadjon meg. Ha egy gyárban a különböző munkafolyamatok közül megszüntetünk akár egyet is, felborul az egyensúly. Megáll és lehet, hogy lesz egy csomó félkész termék, és persze lehet, hogy egyetlen végtermék sem lesz. A természetben is, ha kipusztul egy állatfaj, akkor sok lesz abból amit ő addig elfogyasztott és kevés lesz abból ami őt ette meg. Az élet maga öngyógyító és egyensúlyra törekszik, csak már kevés vagy egyáltalán nincs időnk, hogy mindezt kivárjuk. Ettől függetlenül nem mindig tudom, hogy mit gondoljak. -
Közben felszállt a köd, a nap fénye is néha átszűrődött már. A rajz elkészült, a lány hátradőlt az ágyon és jobbra-balra fordítva a fejét elismerően nyugtázta a lapról felszálló érzéseket. Úgy érezte, hogy szinte kiüresedett a feje…
- Szóval a természet szeretete nálam belülről fakad. -
Közben megérkezett haza a lány családja, kiment megölelték egymást, anya-apa-öcsi és a lány. Elővette a rajzot és megmutatta nekik. A rajzon egy fa állt, amit körbevett a köd, de felülről egy széles fénysugár világította be a fa alját, ahol négyen ültek és szembe néztek a kép szemlélőjével. Lábuknál ott feküdt Bella, a német vizsla aki különösen ragyogott…Mind tudták, hogy azért, mert ő már nem lehet többet köztük…
Feedback awaiting moderation
This post has 1 feedback awaiting moderation...