Verseny
Itt a bizonyíték arra, hogy vannak olyan ragadozók, melyek szívesen fogyasztják a poloskákat. Olykor nem is olyan nagy probléma az, ha a szobában vannak pókok is, hiszen sok rovart elkapnak. Ez abból látszódhat, hogy a pók alatt sok kitinváz gyűlik össze. Mivel általában az elfogyasztott rovarok külső váza megmarad, be lehet azonosítani őket.
Ez egy érdekes helyzet, amit lencsevégre kaptam... Először is, ez a háromszöges faggyúpók (Steatoda triangulosa - triangulate cobweb spider) eléggé kis méretű egy poloskához képest, de mégsem okozott gondot neki a hálóba tekerés. A másik érdekesség, hogy a pókháló mozgása miatt egy másik pók, egy nagy álkaszáspók (Pholcus phalangioides - long-bodied cellar spider) is észrevette a táplálékszerzési lehetőséget. Volt, mikor a két pók együtt tekerte a hálóba a zsákmányt. Ezidáig ilyet még nem tapasztaltam.
Nemrég megfigyeltem egy olyan esetet, mikor egy álkaszáspók éppen egy poloskát evett, majd mikor jóllakott, kissé félrevonult. Ezután azt tapasztaltam, hogy egy másik pók is odaszaladt és lakmározott ugyanabból poloskából. Ahhoz lehetne hasonlítani, mint mikor a jóllakott oroszlánok hátrahagyják a tetemet és megjelennek a hiénák, hogy eltakarítsák a maradékot.