Mókus
A vörös mókus (Sciurus vulgaris) látogatást tett nálunk és ráadásul többször is. Épp növényeket ültettem és gondolataimba voltam merülve, mikor egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy rengeteg veréb csiripelt egyszerre, de nem úgy általánosan, hanem érződött egy kis zaklatottság a csiripelésükben. Arra gondoltam, hogy esetleg macska lopódzik valahol és azt akarják elijeszteni, de nem így volt. Felnéztem a verebekre, melyek mellesleg mezei verebek (Passer montanus) voltak, láttam, hogy körülbelül húsz egyed ült egy ágon és mondták a magukét.
Tőlük nem olyan messze lapult az ághoz a mókus, tehát ő okozhatta a nagy riadalmat a madarak körében. Okuk is volt félni, mivel a mókus az odúkat járta végig táplálékszerzés reményében, mert ilyenkor még tart a verebek költése. Az érdekesség az egészben az az, hogy körülöttünk szántók találhatóak, tehát a mókusnak egy darabig a földön kellett közlekednie. Viszont csak a fák lombjai között érzi magát biztonságban, nyílt terepre nemigen szokott kimerészkedni. Lehet, most kivételt tett.