Üdv Mindenkinek,

Biztosan láthattátok előző bejegyzéseim kapcsán, hogy ügyelek a lehető legpontosabb fajmeghatározásokra. Joggal felmerülhet bárkiben a kérdés, hogy ez most miért olyan fontos… Ha megcsíp egy rovar, nem nagyszerű érzés nyugodtnak maradni a faj ismeretének köszönhetően? Így elkerülhető lenne a pánikolás és találgatás, hogy vajon milyen élőlény volt az elkövető. Ha nem is ismerjük faji szinten, de legalább be tudjuk sorolni nagyobb rendszertani kategóriákba, az már segítséget nyújthat a nyugodtság felé vezető úton.

De ne csak mindig az állatokkal jöjjek, hiszen ott van az a rengeteg növény is. Ha kimegyünk a természetbe, láthatjuk, hogy megannyi növény vesz minket körül, de vajon fel is ismerjük őket?Vannak köztük mérgezőek is, melyek első ránézésre nagyon hasonlítanak a többi növényhez, a lágyszárúak közül megemlíteném a selyemkórót (Asclepias syriaca), a fekete csucsort (Solanum nigrum) (1. kép) vagy éppen a csattanó maszlagot (Datura stramonium) (2. kép), a fás szárúak közül pedig a fagyalt (Ligustrum vulgare) vagy éppen a tiszafát (Taxus baccata) (3. kép).

         

Még lehetne a sort folytatni megannyi növénnyel, de most nem a felsorolás a célom, hanem az, hogy ráeszméljünk, hogy milyen hasznos tud lenni az ismeretterjesztés, az emberek megismertetése az élőlényekkel, hiszen az élőlények többsége ismeri az embert, de fordítva ez már nem annyira igaz. Itt élünk ezen a bolygón velük együtt, hát nem lenne csodálatos felfedezni a bennük rejlő szépségeket? Az ismeretterjesztés mindenki számára kedvező hatásokkal bír. Az emberek megismerik a környezetüket, de az élőlények számára is kedvező, hiszen nagy figyelem fogja őket övezni, és nem az elpusztításuk lesz a cél, hanem a megóvásuk, mert rájövünk, hogy minden fontos és számít, minden élőlény hatással van a másikra.

         

Tarka darázslégy (Sphaerophoria scripta) egy veronika virágon...           Ehhez hasonló helyeken lehet sok rovarral találkozni…

 

Itt a tavasz, éled a természet, még akkor is, ha olykor-olykor hűvösre vagy hidegre vált az időjárás. Nyílnak a virágok mindenfele, még az útszéli gyepsávok is gyönyörű színekben pompáznak. Mondhatnánk rájuk, hogy ezek csak gyomok és mi hasznuk van… Pedig egy-egy kis növényzetfolt az életet jelenti a rovarok számára, közvetve vagy közvetlenül pedig a hüllők, kétéltűek, madarak számára. Elérkeztünk a nézőpontok sokféleségének jelentőségéhez, tehát csak képzeljük magunkat például egy házi méh (Apis mellifera) helyébe… Vajon hol találnánk virágokat, ha mindenhol lenyírnák a füvet a rendezettségre hivatkozva?

Pedig az az igazán szép terület, ahol minél több növényfaj megtalálható és nyüzsögnek rajtuk a rovarok. De az emberek inkább a rendezett hatású, rövidre nyírt füvű területeket részesítik előnyben, ami viszont nem kedvez az élővilágnak, és lényegesen kisebb lesz ott a biodiverzitás. Azok, akik nem szeretik a rovarokat, esetleg undorodnak tőlük, nekik jó hírnek minősül ez. És itt van a nagy baj a rendszerben… Újra az ismeretterjesztésnél és annak hiányánál kötöttünk ki. Kevesebb ember félne vagy tartaná undorítónak őket, ha rendlkeznének kellő ismerettel a körülöttük lévő élővilág kapcsán...

Üdv Mindenkinek!

Gondoltátok volna, hogy egy földön heverő deszka alatt is nyüzsöghet az élet? Most meg is mutatom, hogy mennyi mindennel találkozhatsz, ha türelmesen szemléled az apró életközösséget. Először a legnagyobb és leggyorsabb élőlény vonja magára a figyelmet, ilyenek például a százlábúak és az ikerszelvényesek. Ez a két osztály elég hasonlónak tűnik, pedig sok különbséget mutatnak, ha közelebbről megvizsgáljuk őket. A százlábúak ragadozók, méregmirigyes állkapcsi lábpárjukkal (testük elülső részén) és uszálylábaikkal (testük legvégén található) kitűnően vadásznak. Megakadályozzák a zsákmányállataik túlszaporodását. Az ikerszelvényesek inkább korhadékevők, ezzel elősegítik a szerves anyagok lebontását, mely a növények számára elengedhetetlen, hiszen a növények többsége szervetlen anyagokból “dolgozik”.

        

Miután elfutottak a soklábúak, jó eséllyel találkozhatunk néhány hangyával vagy jobb esetben sok hangyával. Van mindenféle méretben és színben, lehetnek kicsik vagy nagyok, feketék vagy vörösek, barátságosak vagy harapósak. Ha szerencsénk van, megpillanthatunk a hangyák között egy oda nem illőnek tűnő élőlényt, egy tücsköt. Láttatok már hangyásztücsköt (Myrmecophilus)? Ahogy a neve is mutatja, a hangyák fészkében él és azt nem hagyja el. Lenyűgözőnek találom, hogy a hangyák látszólag nem is vesznek tudomást arról, hogy egy “idegen” van a fészkükben. Sőt! Egy bolyban már találtam több tücsköt is. Nagyon gyorsan szaladnak, igyekeznek a hangyák között elvegyülni. Az pontosan nem tisztázott, hogy miért élnek együtt, mindenesetre a tücsöknek megéri, hiszen a ragadozók kevésbé vadásszák le őket a hangyák jelenlétének köszönhetően. Látható, hogy alkalmazkodott a fénymentes, rejtett életmódhoz, hiszen szárnyai nincsenek, teste és szeme nagyon kicsi. Érdekes, hogy a hangyafajok között nemigazán válogat, de a vérvörös rablóhangyák (Formica sanguinea) fészkét nagyon szeretik, eddig itt találtam a legtöbb hangyásztücsköt.

        

Aztán mit találunk még? Ahol páradús a környezet, ott elkerülhetetlen, hogy találkozzunk csigákkal. Nincs is annál “szebb” pillanat, mikor véletlen ráfogsz egy meztelencsigára…. A meztelencsigák is csodás lények a maguk módján, félni tőlük se kell, nem bántanak. Őszintén, nem is tudok mondani olyan Magyarországon előforduló élőlényt, amitől félni kellene. Ha megadod neki a kellő tiszteletet és elengeded a félelem érzését iránta, nem fog bántani. Ha csigákról van szó, sokunknak a szabad szemmel is jól látható, nagy méretű fajok jutnak az eszünkbe, mint például az éticsiga (Helix pomatia). De mi a helyzet a porszem méretű csigákkal? Pár hete találtam hengeres oszlopcsigácskát (Truncatellina cylindrica), alig éri el a 2 mm-t! Nagyon nehéz rábukkanni, de ha kitartóak vagyunk és gyanúsnak ítélünk meg egy bogárürüléket, érdemes alaposabban szemügyre venni, lehet, hogy egy csigaház. A fotózást milliméterpapíron végeztem, a művelet végén épségben visszaengedtem oda, ahol találtam. Mert bizony egy élő példány akadt a kezeim közé, nem csupán a háza.

A rengeteg ugróvillás (Collembola) ás atka (Acari) között, melyek ellepik az ilyen élőhelyeket, találhatunk álskorpiókat (Pseudoscorpiones) is. Nem is kell kiemelnem, hogy ők is eszméletlen kis méretűek. Hogy mi a különbség a skorpiók és az álskorpiók között? A legszembetűnőbb bélyeg, hogy az álskorpióknak nincsen farokszerűen elkeskenyedő utótestük és ezen nincs méregtövis. Nemcsak korhadt fa alatt lelhetünk rájuk, a lakásban is szem elé kerülhetnek, főleg a könyvek környékén. Ragadozó életmódú, atkákra vadászik, melyek a könyvek között vagy a farepedésekben bújkálnak. Szóval semmi ok az aggodalomra, jó jel, ha látunk álskorpiókat, jelenlétük elárulja, hogy egyensúlyban van-e az adott életközösség.

Annyi megismerésre váró élőlény vár ránk kint a természetben. Még egy deszka alatt is táplálékláncok bonyolult hálózatát fedezhetjük fel. Menj ki, amikor csak teheted és, ha van legalább egyetlen egy olyan élőlény, melyet megcsodálsz egy séta vagy egy túra során, akkor már megérte megírnom ezt a posztot!

Hogy mi történt mostanság? Megosztok három érdekes történetet a természet világából, melyek jól bizonyítják, hogy minden szinten körülvesznek minket a csodás teremtések és történetek!

         

Az első két képen egy pók és egy hangya látható. A pók (Pardosa) épp mozdulatlanul pihent, élvezte a napos időt és még az is lehet, hogy várt egy számára megfelelő zsákmányra. Szerintem még ő se számított arra, hogy valami meg fogja zavarni nyugodt perceit. Nem kellett sokat várnom és megjelent egy hangya, méghozzá egy gyűrűs kéreghangya (Temnothorax unifasciatus). Ez azért érdekes, mert ez a faj eléggé kis méretű a többi, szemmel jól megfigyelhető hangyafajjal szemben. Valószínűleg jóval több időbe telt volna észrevenni őt, ha a pók nem lett volna ott. A két élőlény között jól megfigyelhető a méretkülönbség, de ez nem igazán zavarta a hangyát, ugyanis odament a pók egyik lábához és a rágójával megragadta azt. Erre a pók csak annyit csinált, hogy rázott egy kicsit a lábán és odébb helyezte. A hangya viszont nem adta fel, még három lábára próbált ráfogni, de ekkor a póknak már elege lett és elfutott. Elképesztő, hogy kis termete ellenére képes volt elzavarni egy nálánál nagyobb ragadozót.

         

A következő két képen első ránézésre valami katyvasz látható… Ezeket a képeket egy szikes területen készítettem, miután észrevettem, hogy valamilyen apró élőlények úszkálnak a víz felszínén. A kis szürke lények bizony ugróvillások (Collembola). Először én se értettem, hogy pontosan mi is történik itt, végül rájöttem, hogy azok, amelyek az apró úszó szigeteket alkotják, atkák (Acari) lehetnek. Testük szürkés, de lábaik piros színűek és nagyon úgy tűnik, hogy ragadozó életmódúak. Az ugróvillások az áldozatok, ha egészen ráközelítünk a képekre, láthatjuk, hogy néhány atka éppen ugróvillásokat “ölelget”. Azt, hogy miért alkotnak úszó szigeteket, az még nem teljesen egyértelmű… Mintha a Waterworld – Vízivilág című filmet látnám

Miközben a szemeim a vízfelszínre voltak tapadva, meghallottam egy érdekes madárhangot, rögtön tudtam, hogy pityerről van szó, de azt, hogy melyikről pontosan, azt nem tudtam, ahhoz látnom is kellett a madarat. De ez nem volt ám olyan könnyű! A talajon keresgéltek táplálék után, de a fű takarta őket, így csak az éppen felröppenő egyedeket láthattam. Viszont hiába követtem őket a tekintetemmel, a nádasban elvesztettem őket, ezért csak úgy nagyjából lefotóztam a nádas azon foltját, ahol úgy gondoltam, hogy ott lehetnek. Visszanézve a fotókat, sikerrel jártam! Egy réti pityer (Anthus pratensis) csapathoz volt szerencsém. Az utolsó képen az egyik egyed látható.

Hogyan tudsz Te is ilyen apró részleteket megfigyelni? Csak ülj le a fűbe, vagy állj meg egy pillanatra és figyelj, ki fog tágulni előtted a világ, hidd el….

Van egy ember, aki a forró sivatagi homokban állva esetleg egy sebes sodrású gleccserpatak vizében gázolva vagy akár egy végtelennek tűnő motorozás közben megpihenve is képes élményekről beszélni a kamerába. Ő Ryan Pyle. A kalandor, aki nem csak megéli helyszínei nehézségekbe csomagolt gyönyörűségét, de képes át is adni azt a nézőinek. Egyszerre utazó, filmes, fotós, túlélőember és az adott témában mindig felkészült szakember, akinek filmjeit nézve vele együtt járhatunk be egy kulturális és spirituális utazást. Magyarországon a Vadregényes túrák (Extreme Treks) című ismeretterjesztő sorozatban találkozhatunk vele, ahol részről-részre és évadról-évadra barangolhatunk be vele számunkra ismeretlen tájakat. Megtisztelve érzem magam, hogy interjút készíthettem vele és a remélhetőleg érdekes kérdéseimre szerintem mindenki számára lenyűgöző válaszokat kaphattam.

Lajtár Lili (LL): Kinek vagy minek a hatására választotta ezt a kalandokkal teli életutat?

Ryan Pyle (RP): Nem igazán tudom. Amikor 22 éves voltam és a kanadai Torontóból, ahol születtem, Kínába költöztem, senki nem befolyásolt igazán, hogy meghozzam ezt a döntést. Nem ismertem senkit, aki korábban Kínába költözött volna. A kétezres évek elején volt ez. Nem voltam kifejezetten lelkes kaland tévénéző és senki sem volt a környezetemben, aki korábban ilyen utazásokat tett volna, vagy a világ egy teljesen más részére költözött volna. Azt hiszem, bármi is történt a karrieremben ezután, sok évig újságíró voltam Kínában, majd utána a televíziózáshoz kerültem, de azt hiszem, minden valójában azzal az első Kínába költözéssel kezdődött és nem gondololm, hogy bárki hatással lett volna rám. Csak ki akartam jutni Kanadából és nagyon szerettem volna olyan helyekre utazni, melyek igazán másak. Ezért azt hiszem, az a dolog, ami hatással volt rám, az a vágy, hogy teljesen más környezet, életmód, kultúra, nyelv, konyha vegyen körül. Egyszerűen úgy éreztem, hogy Kína a legtávolabbi cél, ahol megtalálhatom, amit igazán keresek.

LL: Milyen célokat szeretne elérni az ismeretterjesztő sorozataival?

RP: Azt hiszem, 2010-ben kezdtem el a kalandokról szóló televíziós műsorok és dokumentumfilmek készítését és mindig az volt a cél, hogy valódi rajongóim legyenek, hogy olyan helyeket lássanak, amilyenek azok valójában, hogy ne legyen szenzációhajhászás a dokumentumfilmjeimben. Csak azt akartam, hogy rólam szóljanak, amint épp ellátogatok egy helyre, ahol körülöttünk emberek élik a mindennapjaikat, akikkel megtalálom a megfelelő hangot. Hogy hogyan utazok, lépek kapcsolatba emberekkel, hogyan látnak engem a nézők, ezek mind-mind nagyon-nagyon fontosak. A legfontosabb célom az volt, amit kitűztem magam elé, hogy csodálatos helyekre látogassak el és fedezzem fel őket és a lehető leghitelesebb módon feltárjam a környezetre adott reakciómat ezen helyeken.

LL: Mi motiválja Önt a legjobban a dokumentumfilmkészítés terén?

RP: Egyszerűen nagyon szeretek történetet mesélni. Azt gondolom, hogy aki dokumentumfilmes, annak szeretnie kell a történetmesélést, az emberekkel való találkozást és történeteik elmesélését. Szerintem ez a legizgalmasabb! Tehát, ami motivál, az az, hogy minden nap felébredek, új helyen vagyok, új dolgokat láthatok és új embereket ismerhetek meg. Szóval ez az, amit élvezek és tarja bennem a lelket.

LL: Találkozott kalandjai során olyan élőlényekkel, melyek szokatlanok voltak az Ön számára? Ha igen, melyek ezek?

RP: Igen, azt hiszem. Egyszer Pápua Új-Guineában jártunk az Vadregényes túrák (Extreme Treks) egyik részében és azok, akik esetleg nem ismerik, Pápua Új-Guinea Ausztráliától északkeletre található és itt terülnek el a legmélyebb és legsűrűbb esőerdők a világon. És, igen, nagyon sok fura pókot és bogarat láttunk itt. Hogy pontosan mik voltak, abban nem vagyok 100%-ban biztos. Az idegenvezetők azt mondták, hogy ezek a bizarr élőlények csak itt találhatóak. Láttunk egészen nagy méretű pókokat is, ami nem volt túl jó hír, ugyanis nem vagyok egy nagy pókrajongó.

LL: Nem viseli meg a szervezetét a különféle helyekhez való alkalmazkodás?

RP: Úgy érzem, fizikailag elég erős a testem, de évről évre öregszem. Volt, hogy nagyon meleg helyen, például a jordániai Wadi Rum sivatagban, ahol a hőmérséklet 45 Celsius fok volt, forgattuk a Vadregényes túrák (Extreme Treks) egyik részét. De forgattunk az argentínai Aconcagua csúcson is egy másik Vadregényes túra részt, ott a hőmérséklet -40 Celsius fok volt. Nyilvánvalóan nagyon fontos a jó felszerelés, a biztonság. Jó kilépni a komfortzónából, de egyúttal még sem jó, ha ezzel kockáztatjuk az egészségünket. Tehát valóban alkamazkodnunk kell és elfogadni az ezzel járó kockázatot, mert nincs értelme azt mondani, hogy tudunk alkalmazkodni a különböző helyekhez, környezethez, ha közben meg elveszítjük például az ujjainkat vagy hasonlók. Ez elég ijesztő…

LL: A világ sok pontján megfordult már az élete során. Milyennek látja az emberek hozzáállását a természethez? Mennyire nyitottak az őket körülvevő világra?

RP: Úgy érzem, ez két különböző kérdés. Szóval sok helyen jártam a világban és az emberek hozzáállása a természethez teljesen más és más. A nagyvárosokban élő emberek nem igazán tisztelik a természetet, de akik kint élnek a természetben, nyilvánvalóan nagyon tisztelik, mert körülveszi az életüket, az évszakok, a folyó, a hó, a gleccserek és minden ilyesmi. De igen, nincs egységes válasz arra a kérdésre, hogy hogyan vélekednek az emberek a természetről. És azt hiszem, ezért van olyan sok nehézségünk, nem tudunk egyetlen bolygóként egyesülni és összefogni, hogy valódi megoldásokat találjunk az üvegházhatású gázokra és az ehhez hasonló dolgokra, vagy a szennyezéskorlátozásra. Mert mindannyian teljesen eltérően viszonyulunk a természethez. Ha egy hegyi faluban élsz Kínában, akkor teljesen másként viszonyulsz valakihez, aki a Csendes-óceán egy kis szigetén él. Mert ahogy a víz emelkedik az elkövetkező néhány évben, ahogy a hőmérséklet emelkedik és a hósapkák elolvadnak Grönlandon, az Északi-sarkon és a Déli-sarkon, akkor ha egy kis kínai hegyi faluban tartózkodsz, ez nem igazán lényeges számodra. De ha a szigetedet felemészti a víz, vagy ha az országod már nem létezik miatta, akkor igenis más a helyzet. Szóval nagyon érdekes szituáció. Azt gondolom, hogy senkinek nincs ugyanolyan hozzáállása a természethez, és mindenki nagyon más szemszögből közelíti meg ezt a témát. Szóval szerintem ez nagyon nagy kihívás tud lenni. És mennyire nyitottak az őket körülvevő világra? Igen, sokan nem nyitottak a körülöttük lévő világra. Tehát nagyon sokan a világtól távol, teljesen a saját buborékukban élnek, élik mindennapjaikat, és nem igazán kapcsolódnak a világ sok más eleméhez. Viszont más emberek sokkal jobban kapcsolódhatnak az őket körülvevő világhoz a turizmuson vagy a látogatókon keresztül. Tehát attól függ ez az egész, hogy mennyire távoliak.

LL: Mint fotós, mit gondol, hogyan lehet a legjobb pillanatot elkapni fotózás közben? Mire kell figyelni?

RP: Fotósként úgy gondolom, hogy az élet és az emberek megörökítésének legjobb módja, ha hagyod, hogy mindenki jól megismerjen téged és mindenki igazán magába szívja a gondolatot, hogy ott vagy. Aztán egy idő után egészen természetes módon kezdik el végezni a napi munkájukat, a mindennapi életüket. Szerintem ez az, amit a legjobban megörökíthetünk, mert úgy gondolom, fotósként és dokumentumfilmes fotósként, ami voltam sok éven át, hogy mindenki szeretné megörökíteni azokat az embereket, akik a leghitelesebb életüket élik, és úgy, mintha ők maguk nem lennének ott. És azt hiszem, hogy igazán oda kell figyelnünk arra, hogy a fotós hogyan lép kapcsolatba az őt körülvevő környezettel, és ez hogyan változtatja meg a környezetet. Dokumentumfilmes fotósként tehát mindig olyan környezetben szeretek lenni és fényképezni, amelyet nem változtatok meg. Azt akarom, hogy természetes és folyékony legyen. Ezt a kifejezést nagyon gyakran használják. Mintha légy akarnál lenni a falon, akit senki sem ismer fel. És csak nézed, ahogy mindenki mindent megtesz, amit általában akkor is tenne, ha te nem lennél ott. Szóval szerintem ez az egyik legfontosabb dolog.

LL: Gondolja, hogy a bolygó megmenthető a globális felmelegedés fogságából? Tapasztalja-e az éghajlatváltozás hatásait a vadonban?

RP: Igazán nem tudom, hogy meg lehet-e menteni minket a globális felmelegedéstől. Nehéz mindent megérteni ezzel a témával kapcsolatban. Teljesen világos, hogy a bolygó felmelegszik. Teljesen világos, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátása óriási probléma, és határozottan a vadonban tapasztaljuk meg az éghajlatváltozás hatásait. A gleccserek olvadnak, az biztos. Nagyon kevés gleccser maradt mára Svájcban, mely országon még 2020-ban átsétáltam a Vadregényes túrák (Extreme Treks) dupla rész forgatása során, és voltak helyek, ahol a gleccserek sok esetben visszahúzódtak vagy eltűntek. Szóval ez óriási probléma. De igen, egyszerűen nem tudom. Rövid távon a világ valószínűleg sokkal melegebb lesz, mielőtt lehűlne. De lehet, hogy 100 vagy 200 év múlva lesz egy lehűlési ciklusunk, és akkor a gleccserek visszatérnek. Úgy gondolom, hogy van egy természetes fűtési és hűtési ciklus a bolygónkon, ha végignézzük a történelmünket. De világos, hogy, ami most történik, az is meglehetősen veszélyes és egészen egyedi a hőmérséklet-emelkedés intenzitása miatt, és amiatt, hogy valójában mi történik az emberekkel, akik beleavatkoznak a klímaváltozásba. Szóval, igen, nem hiszem, hogy a következő néhány év jobb lesz, mint ahol most vagyunk. Látom, hogy egyre rosszabb a helyzet, és azt hiszem, ez az egész csak a kapzsiságról szól, igaz? Mert senki nem akarja csökkenteni a kibocsátásait, senki sem akarja csökkenteni a nehéziparát, senki sem akarja csökkenteni a szállítását. Azt hiszem, csak nagyobb lesz a felmelegedés és több lesz az üvegházhatású gáz. És persze a népesség is nagy probléma. Úgy értem, minél többen vagyunk, annál több energiát fogyasztunk, annál több fűtésre van szükségünk, és annál több autóval közlekedünk. Jelenleg 8 milliárd ember él a Földön. Néhány hónapja léptük át ezt a határt. Szóval ez is egy kicsit aggasztó. Szerintem összefüggés van a népességnövekedés és a globális felmelegedés között, mert minél többen vagyunk, annál több embernek van szüksége holmira, legyen szó élelmiszerről, áramról, közlekedésről, nehéziparról. Mindezek a dolgok szerintem a népességgel is összefüggenek.

LL: Járt már Magyarországon? Ha nem, akkor szívesen felfedezné a vad tájait?

RP: Még nem jártam Magyarországon, és igen, nagyon szeretném felfedezni a vad tájait. Nem sokat jártam Európában, ezért jó lenne elmenni és felfedezni Magyarországot. Ez fantasztikus lenne.

LL: Egyre gyakrabban találkozok a digitális világ térhódításának növekvő mértékével, mely egyre több fiatalt szippant be és emiatt egyre kevesebb időt töltenek a természet adta csodás világ megismerésével. Ez csak az én tapasztalatom. Ön hogy vélekedik erről? Gondolja, hogy motiválttá lehetne tenni a jövő generációját a környezetük felfedezésére?

RP: Igen, sok fiatalt látok, akik teljesen a képernyők rabjaivá váltak. Rengeteg laptop, telefon, tablet, vagy például videó, szórakozás, kép áll rendelkezésünkre, és mindezek felemésztik az időnket, Szóval igen, ez egy nagy probléma. És el sem tudom mondani, milyen jó utazni és félrerakni a mobiltelefont egy hétig, vagy egy hétig sátorban lakni, vagy csak olyan helyen lakni, ahol nincs lehetőség töltésre és nem tudod elővenni a telefonod. Az ilyen pillanatok nagyon szépek. Szóval ezt nagyon nagyra értékelem. És nem tudom, hogy a következő generáció motiválható-e a természet felfedezésére. Pedig úgy gondolom, hogy óriási egészségügyi előnyökkel jár a természetben való tartózkodás és a digitális világ elkerülése. Úgy gondolom, hogy sok mindent el lehet mondani a digitális méregtelenítésről, a természetben eltöltött idő nagyon jótékony hatással lehet az emberek mentális és fizikai egészségére. Úgy gondolom tehát, hogy ha jobban megértjük az egészségügyi tényezőt, akkor talán megpróbálhatunk több embert motiválni arra, hogy lépjenek ki a természetbe és fedezzék fel környezetüket.

LL: Van olyan dolog, amit esetleg hiányol az életéből? Ha tehetné, hova utazna el szívesen és miért?

RP: Azt hiszem, a legnagyobb dolog, ami hiányzik az életemből az, hogy visszatérjek a filmezéshez és a kalandokról szóló műsorok készítéséhez. Tehát azok számára, akik esetleg nem tudják teljesen, nagyon elfoglaltak voltunk a világban való utazással, sok-sok éven át tartalmakat készítve olyan embereknek, mint a BBC és a Discovery Channel. Aztán 2020-ban nyilvánvalóan megtörtént a COVID, és abba kellett hagynunk a forgatást, és valójában az elmúlt három évben (két és fél évben) egyáltalán nem forgattunk. Hú, már majdnem három év! Szóval nagyon szeretnék visszatérni a filmezéshez és a kalandokról szóló műsorok készítéséhez szerte a világon, ami nagyon boldoggá tesz.

LL: Mi a legfontosabb üzenete a fiatalok felé?

RP: Csak menj ki! Menj ki és csinálj dolgokat a szabadban! Csinálj dolgokat a szabadban! Szerintem nagyon fontos a szabadban lenni és élvezni a természetet. Csak menj ki!

Minden egyes ember nevében köszönöm az életéből erre az interjúra szánt időt, Ryan-nek a színes és informatív válaszokat, az olvasóknak a figyelmes és befogadó olvasást és magamnak, hogy kapocs lehettem köztük. A világunk még közel sincs felfedezve, van mit tennünk és sose feledjük, hogy minden tettünkkel világot is váltunk, egy új nézőpontot mindig biztosan megismerünk. Tisztelt Ryan Pyle, köszönöm és csak így tovább!

There is a person, who can talk to the camera about his experiences standing in the hot desert sand, wading in the water of a fast-flowing glacial stream or even resting during a seemingly endless motorcycle ride. This is Ryan Pyle. The adventurer, who not only experiences the beauty wrapped in difficulties of his locations, but is also able to pass it over to his viewers. At the same time, he is a traveler, filmmaker, photographer, survivorman and a specialist who is always prepared for the given topic, in whose films we can go on a cultural and spiritual journey with him. In Hungary, we can meet him in the documentary called Extreme Treks, where we can roam with him episode by episode and season by season through unknown landscapes. I feel honored to have been able to interview him and to get answers to my hopefully interesting questions, which I think will be fascinating for everyone.

Lili Lajtár (LL): Who or what influenced to you to choose this life path full of adventures?

Ryan Pyle (RP): I don’t really know. When I was 22 and I moved from Toronto, Canada, where I was born, to China, no one really influenced to me to make that decision. I didn’t know anyone who had previously moved to China. It was in the early two thousands. I wasn’t an avid adventure television watcher and there was no one in my ecosystem, I suppose, that had done this kinds of trips or moved to a totally different part of the world before. And I think whatever happened in my career after that, I was a journalist in China for many years and then after that I moved into the television making, but I think everything really started with that first move to China, and I don’t really think anyone influenced to me. I just wanted to get out of Canada and I really wanted to go to some places that was just really, truly, totally, totally different, so I guess the thing that influenced to me would be the desire to be completely surrounded by a different environment, a different way of life, different culture, different language, different cuisine, different everything and I just felt like China was the furthest reach that I could find what I was really looking for.

LL: What goals do you want to achieve with your documentaries?

RP: I think I started making adventure television shows and documentaries in 2010 and I think the goal was always to have authentic fan and to see places for what they really are and to not have any sensationalization or sensationalism in the documentaries. I just wanted it to be about me visiting a place with people around us and finding the right tone for how I wanted to travel and how I wanted to connect with people and how I wanted the audience to see me was really, really important. I think the goal that I wanted to set out was really to go to amazing places and to explore them and to explore my response to being in those places in the most authentic way.

LL: What motivates you most in documentary filmmaking?

RP: I just really love storytelling. I think anyone who is a documentary filmmaker has to love, love, love storytelling and meeting people and telling their stories. And I think that’s really the most exciting thing. So what motivates me is waking up every day and being in a new place and getting to see new things and getting to meet new people. So that really, really does it for me and that’s what kind of keeps me going.

LL: During your adventures, did you encounter creatures that were unusual for you? If so, what are they?

RP: Yeah, I guess we were in Papua New Guinea doing an episode of Extreme Treks once and for those of you who might not be familiar, Papua New Guinea is just northeast of Australia, and it has some of the deepest and most intense rainforests that you can find in the world. And yeah, we saw a lot of really crazy spiders and bugs in Papua New Guinea. What exactly they were, I’m not 100% sure. You know, sometimes the guides would tell us that these were local and this was that. But we saw some very big spiders for sure, which was not good. I’m not a big fan of spiders.

LL: Can your body bear to adapt to different places?

RP: Yeah, I feel physically my body is quite strong. It’s still in a good place, although every year I am getting older. But we filmed in very hot places, like, we did an episode of Extreme Treks in the Wadi Rum desert in Jordan, and the temperatures were 45 degrees Celsius when we filmed there some days, so that was quite hot. And then, obviously, we filmed the summit of Aconcagua in Argentina, another episode of Extreme Treks, and there the temperature was -40, so, yeah, I feel quite comfortable. Obviously, having good gear is really important. Safety is really important. It’s nice to be out of your comfort zone, but It’s not nice to be out of your comfort zone, if you are taking serious, serious risk to your health. So we have to really adapt and manage the risk and understand the risk when we are doing some of these things, because it’s no point in saying that you are adapting to different places and environments, but you are losing fingers and things like that. It’s quite terrifying.

LL: You have visited many places in the world during your life. How do you see people's attitudes towards nature? How open are they to the world around them?

RP: Okay, so I feel like those are two very different questions. So I have traveled to many places around the world, and people’s attitudes towards nature are totally, totally different. People in the big city, they don’t really have a real respect for nature, especially in some of the bigger cities. But people who live out in nature obviously have a great respect for nature because their lives are surrounded by nature and the seasons and the river and the snow and the glaciers and all these kinds of things. But yeah, there’s no unified answer to how people think about nature. And I think that’s why we’re having so much difficulty coming together as a planet and coming up with real solutions to greenhouse gases and things like this or pollution caps, because we all have totally different attitudes towards nature. If you live in a mountain village in China, you’re going to have a totally different attitude towards someone who lives on a small little island in the Pacific Ocean. Because as water rises over the next few years, as the temperature rises and the snow caps melt in Greenland and the North Pole and the South Pole, then if you’re in a small little mountain village in China, it won’t really matter to you. But if your island gets consumed by water or your country no longer exists. So it’s very crazy. And I think no one really has the same attitude towards nature and everyone’s coming at it from a very different perspective. So I think it’s very challenging. And how open are they to the world around them? Yeah, a lot of people are not open to the world around them. So a lot of people, they live in a remote part of the world and they totally live in their bubble, and they go about their daily lives, and they don’t really connect with many other elements of the world. And then other people can be much more connected to the world around them through tourism or through people coming to visit. So it really depends just how remote they are.

LL: As a photographer, what is your opinion, how we can capture the best moment while shooting? What should we pay attention to?

RP: I think as a photographer, the best way to capture life and people is to let everyone be very familiar with you and let everyone really absorb the idea that you’re there. And then after a while, they’ll just start going about their daily work or their daily live, their daily activities in a very natural way. And then that’s, I think, the thing that we can capture the best because I think as a photographer and as a documentary photographer, which I was for many years, you always want to capture people living their most authentic life and living the life as if you weren’t there. And I think the thing that we really need to pay attention to is how the photographer or how the person with the camera interacts with the environment around them and how that changes the environment. So as a documentary photographer, you always want to be in an environment that you always want to be photographing an environment that you’re not changing. You want it to be natural and fluid. This phrase is used very often, like you want to be the fly on the wall that no one recognizes. And you can just watch everyone doing everything that they would normally do even if you weren’t there. So I think that’s one of the most important things.

LL: Do you think our planet can be saved from global warming? Are you experiencing the effects of climate change in the wild?

RP: I really don’t know if we can be saved from global warming. It’s hard to understand everything about this topic. It’s quite clear that the planet is warming. It’s quite clear that emissions of greenhouse gases are a huge problem and we’re definitely experiencing the climate change in the wild. Glaciers are melting, that’s for sure. There are very few glaciers now left in Switzerland, which is a country that I walked across back in 2020, we did a double episode of Extreme Treks and there were places where the glaciers have receded or disappeared, I suppose, in many cases. So that’s a huge problem. But yeah, I just don’t know. On a short term scale, the world is probably going to get a lot warmer before it gets cooler. But maybe we’ll have a cooling cycle in like 100 years from now or 200 years from now, and then the glaciers will come back. I think there is a natural heating and cooling cycle to the planet, if you look at all the history we’ve ever had. But it’s clear, like, what’s happening right now is also quite dangerous and quite unique because of the intensity of the temperature increases and because of what is really happening with the humans interfering with climate change. So, yeah, I don’t think the next few years are going to be better than where we are now. I see it getting worse and I think it’s just greed, right? Because no one wants to cut their emissions, no one wants to cut their heavy industry, no one wants to cut their transportation. I think we’re just going to have more warming and more greenhouse gases. And of course, population is a big problem too. I mean, the more people they are, the more energy we all consume, the more heating we all need, the more cars we all drive. We have 8 billion people now. We just crossed that mark a few months ago. So that’s also a little bit concerning. I think there is connection between population rise and global warming, because the more people there are, the more people that need stuff, whether it’s food, to electricity, to transportation, heavy industry. All these things, I think, are connected to population as well.

LL: Have you been to Hungary? If not, would you like to explore its wild landscapes?

RP: I have never been to Hungary, and yes, I would very much like to explore its wild landscapes. I have not done very much exploring in Europe, so it would be great to come and explore Hungary. That’d be awesome.

LL: More and more often, I come across the increasing extent of the digital world's expansion, which has taken more and more young people, and because of this, they spend less and less time getting to know the wonderful world of nature. This is just my experience. What do you think about this? Do you think that the future generation could be motivated to explore their environment?

RP: Yeah, I see a lot of young people who are just totally addicted to screens, right? We have laptops, we have phones, we have tablets, and all these things that consume our time and we have endless, endless videos and entertainment and pictures to look at. So, yeah, it’s a big problem. And I can’t tell you how nice it is to travel and to be out of mobile phone contact or for a week, or living in a tent for a week, or just in a place where you don’t have electrical charging and you just don’t even take out your phone ever. These kinds of moments are absolutely beautiful. So I really appreciate that. And I don’t know if the next generation can be motivated to explore nature. I actually believe there’s huge health benefits to being out in nature and avoiding digital. I think there’s a lot to be said for digital detox and spending time in nature, I think, can be very beneficial to people’s mental health and physical health. So I think maybe if the health element of it is better understood, maybe we can try to motivate more people to get outside and explore their environment.

LL: Is there something that might be missing from your life? If you could, where would you like to travel and why?

RP: I think the biggest thing that’s missing from my life is just getting back to filming and making adventure television. So for those people who might not fully know, we were very busy traveling the world, making content for people like BBC and Discovery Channel for many, many years. And then obviously in 2020, COVID happened and we had to stop filming, and we really haven’t filmed very much at all in the last three years (two and a half years). Wow, it’s almost three years! So I would very much like to get back to filming and making adventure TV all around the world, which makes me very happy.

LL: What is your most important message to young people?

RP: Just to get outside. Get outside, do things outdoors. Just do things outdoors. I think it’s really important to be outside and to enjoy nature. Just get outside!

On behalf of each and every person, I thank you for taking the time out of your life for this interview, To Ryan for the colorful and informative answers, to the readers for the attentive and recipient reading, and to myself for being a link between them. Our world is still far from being discovered, we have a lot to do. And let's never forget that with everything we do, we change the world, we always know a new point of view. Dear Mr. Ryan Pyle, thank you and keep the good work up!