Ellátogattam a Szegedi Vadasparkba, hogy elbeszélgessek valakivel, aki minden egyes nap élményt álmodik. Élményt családoknak, gyerekeknek, idősebbeknek. Aki karnyújtásnyira teszi a földrészeket, mert amikor belépsz a parkba, azt érzed, hogy eléd tárul az egész bolygó. De nem ér semmit a fej, ha nincsenek kezek vagy lábak, csak egy jó csapattal kerek egy olyan történet, ahova emberek is kellenek. Következzen az interjú egy jó csapat élén lévő emberrel, Veprik Róberttel, aki a Szegedi Vadaspark igazgatója már közel két évtizede.
(képet készítette: Ambrus Anita - Szegedi Vadaspark)
Lajtár Lili (LL): Üdvözlöm és köszönöm a lehetőséget, hogy feltehetek Önnek olyan kérdéseket, melyeket mások is feltennének. Kezdjük azzal, hogy mi a legnagyobb nehézség egy állatkert kialakításában?
Veprik Róbert (VR): Üdv. Én is örülök, hogy egy fiatal érdeklődik a parkunk és a személyes munkám iránt. Nos. Állatkertet manapság már nagyon sok szempont figyelembevételével lehet csak kialakítani, mert ott vannak egyrészt a természetvédelmi, állatvédelmi, oktatási és gazdasági szempontok is, és persze a szórakoztatás is roppant fontos. Hiszen egy állatkert megépítése, kialakítása arról is szól, hogy az emberek kimenjenek oda, hogy egy kis rekreációs jelleggel tudjanak pihenni, kikapcsolódni, ami mellett persze játékos keretek között az állatkert képes legyen oktatni és információkat is átadni az odalátogatók számára. Valamint felhívni az emberek figyelmét a különböző környezeti, környezetvédelmi és természetvédelmi problémákra. Miért nehéz kialakítani? Azért, mert ugye most egy gazdasági válság közelében vagy közepén vagy nem is tudom, melyik részén vagyunk, szóval ez egy, az átlagostól eltérő zűrzavaros gazdasági időszak.
Én azt gondolom, ha most állatkertet kellene építeni, az nem egy kis feladat lenne. Nekünk sem egyszerű a fenntartása, hiszen számtalan költségünk nagyon megnőtt, ráadásul nagyon sokféle olyan dolog is van, amire még egy jól felkészült állatkerti vezetőség is nehezen tud jól reagálni, és ezek a váratlan helyzetek folyamatosan jönnek be. Ilyen például a megnövekedett rezsiköltség és munkabérek vagy éppen a takarmány kérdése, ez a három tétel a költségek között szinte mindent visz, de ettől függetlenül, hogy mi végül is egy állatkerttel ennek ellenére is tudunk gazdálkodni, fantasztikus dolog. Ez azért van, mert mi magunk is úgy állunk hozzá a működtetéshez, hogy pontosan tudjuk, hogy egy állatkertnek van egy csomó értéke és egy csomó olyan varázsa, ami miatt az állatkertet csinálni és csinálni kell.
LL: Hát igen, bonyolult világban élünk manapság. A következő kérdésem, szinte az előzőnek a folytatása, hogy mi a legfontosabb, amire egy állatkertnek oda kell figyelnie?
VR: Azokat a célokat mindenképpen szem előtt kell tartani, mint a természetvédelem, az oktatás, a kutatás, a szórakoztatás, és az állatvédelem. Ezek nélkül, ha valaki nem így csinálja, nem igazi állatkert, akkor az csak egy olyan park, egy olyan bemutató, ahol pénzt szeretnénk kivenni egy rendszerből. Ismétlem, egy állatkertnek ezeket mindig szem előtt kell tartania.
LL: Ön szerint, hogyan lehet megmenteni egy kihalás szélén lévő fajt?
VR: Hát, ez egy nagyon összetett kérdés. Senki sem gondolhatja azt, hogy egy állatkert, vagy egy csapat meg tud menteni egy fajt. Először is nézzük meg, hogy vajon miért pusztulhat ki egy állatfaj? Például, ha van egy gazdasági kereslet rá, mondjuk például, ha a tobzoskát megnézzük, aminek a pikkelyei vagy ugye az orrszarvúnak a tülke keresett, amire sokan azt gondolják, hogy ezek valami olyanok, hogy is mondjam, értékek vannak benne számunkra, egészségünk számára vagy bármi számára. Hozzáteszem, amire nekünk talán nem is lenne feltétlenül szükségünk. Az is kijelenthető, hogy sem orvosi, sem egyéb tudományos módon nem alátámaszthatóak a különféle népi hiedelmek azon állításai, mi szerint bizonyos állatok bizonyos testrészei csodaszerek lennének, de ettől függetlenül megtörténik a mészárlás.
Tehát, van egyszer egy ilyen, hogy gazdasági haszonból ölik az orvvadászok őket. A második az élőhelyvesztés, ami hatalmas probléma. Az élőhelyeknek az elvesztésére a legszemléletesebb példa az őserdők pusztítása szerintem, de számtalan mást is fel tudnék hozni. A harmadik dolog, ami miatt egy faj a kihalás szélére sodródhat az a környezetszennyezés, a negyedik meg ugye a szerencsétlen véletlenek összejátszása. Mert azt se felejtsük el, hogy mondjuk a halászat során is vannak nem tervezett történések, amikor mondjuk fókák vagy delfinek is a hálóba akadnak, így ők is tulajdonképpen a veszteséget képviselik ebben a játékban. Azt gondolom, hogy számtalan ok van, amiért egy faj a kihalás szélére kerül.
Indiai orrszarvú (képet készítette: Endrédi Lajos - Szegedi Vadaspark)
Mindegyiknek a megoldása a széleskörű társadalmi és hatósági összefogás lenne. Úgy vélem, hogy egy-egy állatkert meg tud menteni egy fajt oly módon, hogy fenntartja a populációját zárt térben, de ennek az állatnak a visszaengedéséhez kell egy élettér, kell egy ottani nyomonkövetés, kell egy nem utolsósorban “megfelelő” állat, ami alkalmas a visszaengedéshez, ezért is nagyon fontos, hogy hogyan van nevelve, hogyan van tartva. A Szegedi Vadasparknak nagyon nagy változás volt az, amikor tulajdonképpen, kvázi a fürdőszobás tartásból áttért arra, hogy rendes kifutókat építsen. Például a majmoknak különböző mászási lehetőségeket, a vastag fatörzstől a vékony ágakig, mindent be kell biztosítani. Úgy vélem, hogy ezekre szükség van.
Egy állat attól lesz életképes a természetben, hogyha természetszerű módon tud élni az állatkertben. Ezt mindig próbáljuk szem előtt tartani. Persze egy ragadozónak nem adunk élő állatot, például egy oroszlánnak nem adunk egy gerinces állatot élve, mert azt gondolom, hogy nem lenne etikus és, ami állatvédelmi szempontból is rendkívül aggályos lenne. De lehet például azt tenni, hogy másféle mozgást, felfedezést és kutatást kínálunk fel lehetőségként az állatoknak. Mi ugye elrejtjük a takarmányt, az élelmet több különféle helyre, így az állatoknak meg kell azokat keresni, össze kell szedniük. Ezek az élmények már-már kicsit a természetszerű viselkedést imitálják és próbálják azt vissza is hozni az állatba.
LL: Most beszéljünk egy kicsit az emberekről. Vajon milyen módon lehet az embereket a természet szeretetére és tiszteletére ösztönözni?
VR: Nem vitás, hogy mindenkiben benne van az, hogy szeretem a természetet. A magyar emberek különösen szeretik a gólyát, a fecskét, és még számtalan más állatot is, főleg azokat melyeket a lakóhelyükön is megfigyelhetnek. Aztán az is jó hír, hogy viszonylag könnyű az embereknek a figyelmét felhívni egy problémára, főleg ugye az állatvédelem szerintem most, ami nagy hangsúlyt kapott. A kiskutyák, kiscicák vagy ezek felnőtt egyedei ellen elkövetett valami sérelem, sokkal jobban megmozgatja az embereket, mint mondjuk egy idős ember ellen elkövetett bűncselekmény, ami szerintem nem biztos, hogy jó, sőt, néha veszélyes is tud lenni. De mindenképp látszik az, hogy az emberek az állatvédelemre, úgy általánosságban az állatok iránt nagyon érzékenyek és ez jó dolog.
Én azt gondolom, hogy ez egy jó mutatója egy társadalomnak, hogy hogyan bánik az állatokkal, hiszen úgy bánunk egymással is, ahogy az állatainkkal vagy éppen fordítva, ahogy bánunk egymással, úgy az állatainkkal. Érdekes ez a kérdés. Ugye megkérdeztek egyszer egy kínai embert, hogy ti minden kutyát megesztek? És mi volt a válasz erre? Hogy nem. Amelyiknek neve van, azt nem esszük meg. Ez is egy elgondolkodtató dolog, hiszen itt látszik, hogy azok az állatok, melyek hozzánk nőnek, társállatokká válnak, azokat teljesen máshogy kezeljük, mint a természetben élő állatokat. Ez valahol jó, valahol nem jó. Úgy vélem, hogy a természetben élő állatok a természet részei, nem a mi életünk részei, viszont nekünk értük ugyanúgy felelnünk kell, mint a saját házi állatunkért, társállatunkért. Szerintem itt kell megtalálni az abszolút igazságot, hogy ők is fontos részei az életnek, nemcsak az, akivel együtt élünk minden nap.
LL: Mely fajokon van a legnagyobb hangsúly a Szegedi Vadasparkban?
VR: Úúú, hát ez nagyon nehéz kérdés, hogy mely fajok... A karmosmajmok biztosan, ők mindig is súlypontiak voltak, ezekben a fajokban nagyon elismert szaktudással rendelkezünk. Egyébként nagyon sok fajt szaporítunk, nagyon ritka fajaink is vannak, jó érzés az, hogy ennyire felkészültek vagyunk a tartásukban. Emellett a dél-amerikai állatok közül a vikunyát is megemlíthetjük, amely nagyon érdekes, értékes.
Igazi karakteres faj nálunk a mezopotámiai szarvas, mely nekem nagyon fontos, mert nagyon ritka szarvasfaj, mely mára a kihalás szélére került. Sőt! Azt hittük, hogy ki is halt 30 évig és utána találtak egy kis huszon egyedes populációt egy oázisban, és abból lett tulajdonképpen a faj visszahozva az állatkerti világba, mostanra pedig már engedik őket vissza a természetbe, szóval ezt is egy fantasztikus dolognak tartom. Ez egy jó példa arra, hogy a természetvédelem az állatkertekkel hogyan tud együtt működni, de persze ott vannak a csuklyásmajmok közül az oroszlánmajmocskák, melyek ugyanilyen fontosak, karakteres fajok természetvédelmi szempontból.
Nekünk nagyon fontos még itt az állatkertben a madármentési, állatmentési munka, amit én nem szeretnék soha kihagyni egyetlen felsorolásból sem. Ez alapvetően nem arról szól, hogy megmentünk fajokat, hanem egyfajta társadalmi szerepvállalás, hogy azokat a mentett állatokat, sérült állatokat, melyeket nem tudnak hol elhelyezni, befogadjuk és próbáljuk a legjobb körülmények között tartani, majd visszaengedni a vadonba. Illetve azok a lefoglalt állatok, melyek hatósági eljárás során hatóság kezébe kerülnek, azok is a Szegedi Vadasparkban vannak elhelyezve, ebben a régióban mindenképp.
Csupaszpofájú tamarin (képet készítette: Endrédi Lajos - Szegedi Vadaspark)
LL: Hogyan járulhatnak hozzá az emberek a Vadaspark fajmegőrző munkájához?
VR: Én mindig azt vallottam és vallom, hogy a legfontosabb az, hogy tudatot, szemléletet formáljunk. Hogyha én azt meg tudom tenni, hogy kijön ebbe a Szegedi Vadasparkba egy nyári táborunkba 45 gyerek minden héten és azokból csak 5 fog emlékezni arra majd felnőttként vagy esetleg későbbi döntéshozóként, hogy tanult itt valamit a természetvédelemről, tanult itt valamit az állatvédelemről, akkor már is tettem valamit. És, amikor majd később hozzá tud járulni természetvédelmi munkákhoz, az ennek a szemléletformálásnak volt köszönhető. Én persze titkon remélem, hogy nem öt gyereket tudtunk formálni, hanem 40-et a 45-ből, de azt gondolom, hogy minden egyes ember, akit megnyerünk a természetvédelem ügyének az nekünk egy nagy siker a jelenben és egy-egy erős építőköve az emberiség jövőjének, szóval nekünk ez a legfontosabb feladatunk. Az, hogy mi egy fajt megmentsünk, arra kicsi az esély Szegeden. Arra viszont, hogy az embereket úgy formáljuk, hogy tudatosítsák magukban azt, hogy szükség van természetvédelemre, állatvédelemre, a Szegedi Vadaspark nagyon is alkalmas.
LL: Kicsit kanyarodjunk el az állatmentés irányába. A Mentőközpontba jutott állatok milyen okokból szorulnak segítségre? Legtöbbször mi vezet egy állat elárvulásához?
VR: Ide a Mentőközpontba több felől jönnek állatok. Egyrészről jön a hatóság részéről, amiket lefoglalnak eljárás, vagy büntetőeljárások során, amelyeknek nincs megfelelő papírjuk, nem megfelelően vannak tartva esetleg, nincs megfelelő cites (cites: egyezmény a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről (a szerző megjegyzése)) papírjuk, stb, stb. A másik mód, amiért igénybe vesznek minket, amikor a lakosság talál állatokat, sérült elárvult állatokat, akkor azokat szintén ide hozzák. Számtalan okból lehet sérülés, lehet áramütéstől, vezetéknek repüléstől, autógázolástól, cica megfogja a szülőpárt és akkor maradnak a fiókák, leesik a fészek egy viharban.
Számtalan olyan természeti katasztrófa, ember vagy ember általi tárgy okozhat ilyet, amelyek miatt lehet, hogy az állat hozzánk kerül végül is akkor már mentett állatként. Ez lehet emlős, lehet madár, sokszor nagyon nagy tételben is érkeznek ezek. Nagyon komoly feladat. Ezt jelenleg nulla forintból, mindössze támogatásból és saját hitből csináljuk. Nagyon szép, de egyben komoly munka is. És van a harmadik, amikor a nemzeti parkok hoznak be állatokat, például egy környezeti katasztrófa által, mint a botulizmus, ami pont ilyenkor szokott jönni ezeken a meleg nyári napokon, mikor oxigénmentes környezet alakul ki a vízben, az anaerob baktériumok pedig elszaporodnak, és ezek toxinja nagyon sok madarat megöl. Ezekben az esetekben van, hogy százával hozzák be a madarakat a nemzeti parkos kollegák.
Pápua szarvascsőrű (képet készítette: Endrédi Lajos - Szegedi Vadaspark)
LL: Ön szerint, min kellene változtatni az oktatás terén?
VR: Lili, ez egy nagyon nehéz kérdés ismét, remélem kapok majd könnyűeket is...Szóval azt gondolom, hogy az oktatásnak a legfontosabb feladata az lenne… – megjegyzem jómagam is tanár végzettségű ember vagyok – ...hogy kicsit vissza kellene kerülni a természethez. Láthatjuk azt, hogy a világ átalakult az elmúlt évtizedekben, persze mindig is alakult, mi előttünk is alakult és ezután is fog, de az, ami világosan látszik, hogy mások lettek a gyerekek számára a privilégiumok, a kiváltságok. Most leginkább a mobiltelefon és az internet, az, ami befolyásolja a tudatukat és azok alapján tájékozódnak a világban.
Az oktatás nagyon fontos feladatának annak kell lennie, hogy a gyerekeknél törekszünk a természet bemutatására, majd visszahozzuk őket a természetbe, később pedig megmutatjuk, hogy van természet, hogy létezik. Hogy van még erdő, van még állat, sőt van az állatnak hangja és szaga, mert szagot nem fog érezni a telefonján keresztül az egészen biztos. Amire nagy szükség lenne, hogy többet vigyék őket az állatkertekbe. Egyébként ezzel nem azt mondom, hogy ez nem így van, mert nagyon sok iskolás, óvodás csoport kilátogat hozzánk, de mégsem minden gyerek. Ráadásul én ezt a szintet mindig emelném is azzal, hogy, ha lehet, többet menjenek a gyerekek a természetbe.
A másik, amin változtatnék, hogy mivel már az állatkerti érzést beelőzte az internet, akkor jussunk el a gyerekek tudatához azon keresztül, az interneten keresztül. Sajnos nem valami jó üzenet számomra, de kénytelen vagyok azt gondolni, hogy igenis a népszerű közösségi oldalakon meg kell jelenni és meg kell mutatni, hogy kik vagyunk, mit láthatnak nálunk, hátha kedvet kap hozzá valaki. Tehát én ebben látom itt a fő-fő feladatot, illetve azt látom, hogy nekünk is tovább kell alkalmazkodni, az oktatási részlegünknek, hogy megmutassunk új dolgokat, és hogy tényleg próbáljuk meg modernizálni az oktatásunkat. Régen volt idő oktatni az egyén szintjén, és az órákon fel-fel tudtunk szólítani embereket, de manapság annak már nincs jövője, amikor hosszú monológokba bocsátkozunk és a végén szeretnénk interakciót az órákon lévőkkel. Dolgoztatni kell mindenkit, be kell vonni minden résztvevőt az okatásba, akár egyszerre is.
Ebben a mában, ahol a fiatalok a TikTok-os videók hosszára optimalizálták a figyelmüket, be kell látnunk, hogy gyorsan, röviden, pörgetve kell az órákat tartani, mert különben megunják a részvételt, elapad a figyelmük. Szóval az oktatást nagyon át kell gondolni.
LL: Ha megengedne egy személyes hangvételű kérdést, akkor mi az, amiért ennyire szereti Szegedet és környékét?
VR: Én itt nőttem fel, itt is születtem és én hiszek ebben a városban, nagyon szeretek itt élni egyébként, a természet is nagyon szép itt. Ugye nem egy hegyvidék, nem egy déli dombság, de úgy gondolom, hogy aki kijár, kilátogat a városon kívülre is, nagyon sok csodát láthat. Itt a Tisza ártere, ami szerintem egy igazi gyöngyszem, egy igazi ökológiai folyosója városunknak, ami ugye délről északra vezeti a vonulásban a madarakat, sőt, számtalan állatnak ad lehetőséget, életteret, stb.
Illetve szeretem a környező homokerdőket, a barátom mondja mindig, hogy a pókhálós akácosok mennyire gyönyörűek. Igen, tényleg gyönyörűek. Ha valaki megtalálja benne a szépet, az megtalálja. Vagy a közeli füves pusztáink, a szikes puszták, a löszös gyepjeink, a mocsárréteink gyönyörűek. Csodálatos virágaink vannak, kosborok, vagy ugye más egyéb orchideáink. És, aki kilátogat, az talál a rovaroktól kezdve a növényeken át a legérdekesebb állatokig mindent. Gyönyörű madaraink is vannak, a színpompás szalakóták, vagy látványos őszi vonulásban a darvak. Igazándiból nagyon is lehet szeretni ezt a térséget, én azt gondolom. Szerintem Szeged egy élhető város sok csodával, sőt, ezt a kicsit mediterrán jellegét is nagyon szeretem. Sokszor hívtak dolgozni más városokba, más országokba. Még egyszer sem gondolkodtam el komolyan rajta, hogy el kellene menni. Én érzem, látom, sőt, vallom, hogy nekem itt van feladatom, most ezt kell csinálni.
Mindig megkérdezik tőlem azt, hogy meddig akarok itt dolgozni az állatkertben, hiszen azért már 24 éve itt vagyok, tulajdonképpen ez az első munkahelyem, ez az állatkert és mindig azt mondom, addig akarok itt dolgozni, amíg nem égek ki, addig, amíg vannak álmaim és vannak olyan vágyaim, hogy mások álmát valóra váltsam. Tehát, amíg ez van, addig van értelme itt dolgozni. Amikor ez nincs meg, akkor el kell menni innen és át kell adni egy olyan embernek a stafétát, aki ugyanígy szeretné csinálni, mint addig én. Nekem van még egy csomó álmom, szeretném ezeket megvalósítani. Persze most az anyagi keretek ennek nagyon messze határt szabnak, de bízom benne, hogy az apróságokkal is lehet előrébb jutni, nemcsak nagy dolgokkal.
Shah Rukh, az elefánt (képet készítette: Endrédi Lajos - Szegedi Vadaspark)
LL: Szeged tényleg varázslatos város és jó hallani, hogy valaki ilyen lelkesedéssel beszél róla. Akkor most jöjjön egy nehéz téma. Ön szerint hogyan lehetne megfékezni az illegális állatkereskedelmet?
VR: Hát elsősorban a szemléletformálásban bízok még mindig, hogy felhívjuk az emberek figyelmét, hogy igen… Főleg azt mondom, hogy itt a tenyésztett állatok kereskedelme az talán nem illegális annyira, de inkább itt az a probléma, hogy ugye a felelős gazda gondosságával kellene kezdeni szerintem. Mielőtt felelősen elkezdenénk állatot tartani, akkor előtte utána kellene nézni, hogy milyen állatot tarthatok. Ha egy olyan állatot tartanék, amely védett, mondjuk cites-szel védett vagy egy természetvédelmi egyezménynek a része, akkor azt is tudnom kell, hogy milyen papírok kellenek, hogy én azt az állatot legálisan tarthassam. Nincs annál rosszabb, amikor megszeretek egy papagájt és utána jönnek és elveszik, mert nem voltak megfelelőek a papírjai. Nyilván vitán felüli, hogy ebben az esetben el kell venni, viszont azt sem ártott volna tudni egy gazdának, hogy milyen állatot is tartott otthon, szóval jogok és kötelezettségek.
Mindig lesz igény illegális állatok vásárlására. Ez világméretű probléma. Itt egyet lehet tenni, hogy a büntetési tételeket emelni, amennyire csak lehet, hogy legyen elrettentő ereje. Hogy ne felejtsük el, én mindig a görög teknőst hoztam fel példának, mert a görög teknős volt a mániám annak idején. Régen nagy divat volt, de az utóbbi években nagyon visszaesett a népszerűsége, szóval itt Szeged környékén, itt a röszkei-kelebiai határon rengeteget foglaltak le. Ugye elsősorban csehek és szlovákok vitték ezt a dílermunkát. Kimentek Macedóniába, megvették a teknősöket mondjuk egy-két euróért a gyerekektől, akik egyébként csak maguknak gyűjtötték, majd ezek a csempészek áthoztak ötszáz teknőst a határon. Ugye, ha jól megnézzük ez tulajdonképpen egy viszonylag kis rizikójú bűncselekmény. Berakták az állatokat egy nadrágszárba, ahova például be voltak varva vagy akár egy benzintankba is beletették azokat, a lényeg, hogy végül behozták az állatokat az EU-ba. Az unióban az állat már egyből 80-100 eurót ért. Most, ha kiszámoljuk, hogy valaki 500 teknőst átcsempész és mennyit keres rajta, akkor látjuk, hogy igen komoly haszna van rajta. Ehhez képest ugye a büntetési tétel nagyon kevés és olyat is számtalanszor láttam, hogy a csempész útlevelével egy-két hét alatt 6 alkalommal volt Macedóniában, hatodik alkalommal bukott meg, ötször átment, kapott egy pár milliós pénzbüntetést. Azt mosolyogva ki is fizette, hiszen az első öt alkalommal nagyon sok pénzt keresett.
Szóval, amíg ezeket nem tudjuk elég szigorúan venni, azt gondolom, addig nem lesz egyszerű ezeket a bűncselekményeket csírájában elfojtani. Mondjuk Afrikában azt látjuk, hogy ott nagyon komoly a természetvédelem, ott azért komolyan fellépnek ezek ellen, a csempészek ellen, tehát, ott azért hamarabb eldurran puskalövés is akár, sőt az orvvadászok és a vadőrök között hatalmas kvázi háborúk is vannak időnként. Nálunk ilyen szerencsére nincs és nem is szeretnénk, hogy háborúk legyenek. Én azt mondom, hogy mindenképpen a büntetési tételeknek a szigorítása, az eljárásoknak a gyorsítása, példastatuálás lenne a nagyon fontos, és én ebben már látom a pozitív változást. Mert az elmúlt években a bírói munkán, a nyomozati munkán, az ügyészi munkán már egyértelműen látom, hogy ezt a témát nagyon a szívükön viselik és nagyon próbálják az összes lehetőséget kihasználva meghozni a visszatartó súlyú ítéleteket. Ezért nagyon tisztelem őket és kívánok ebben a munkában további jelentős sikereket nekik.
LL: Nagyon örülök, hogy pozitív változás tapasztalható az illegális állatkereskedelem terén. Akkor térjünk vissza az állatokhoz, hiszen ők a történet főszereplői, és, ha már a szereplésnél tartok, akkor kínálkozik a kérdés, hogy vajon hogyan viszonyulnak az állatok a látogatókhoz?
VR: A mi állataink már több generáció óta az állatkertben élnek, tehát ilyen téren azt gondolom, hogy viszonylag jól reagálják le az embereket. Nagyon kevés állatunk van, ami vadon befogott, szóval “valódi” vadállatról ritkán beszélhetek itt nálunk. Itt inkább az a nehéz, hogy az emberek hogyan viselik az állatokat, tehát, hogy hogyan tudnak viselkedni egy állatkertben. Szerintem ez is megint egy pedagógiai munka, hogy a figyelmüket felhívni arra, hogy ez egy állatkert, itt azért kicsit tartsunk be szabályokat, de egyébként nincs gond, az embereknek a 99%-a tudja, aki ide kijön, hogy hogyan kell viselkedni. Egy-kettő renitens mindig van, főleg fiatal középiskolai csoportokban, aki meg akarja mutatni, hogy ő mennyire más, mint mi. Hát, ezt el kell, hogy fogadjuk, de ettől függetlenül mégis próbáljuk kezelni.
LL: Szeret interjúkat adni?
VR: Hogy szeretek-e interjúkat adni? Hát, az a helyzet, hogy az elmúlt huszon évben elfogadtam, nekem nincs ezzel bajom, nekem az idő faktorral van bajom, az időt rá kell szánni, amúgy szívesen beszélgetek, főleg, ha valaki felkészült riporterként jön ki.
Szibériai tigris (képet készítette: Endrédi Lajos - Szegedi Vadaspark)
LL: Hogyan képzeli el a Szegedi Vadaspark jövőjét?
VR: Ha mélységében belegondolok, a jövőnk mindenképpen fontos kérdés, és van egy trend, ami már látszik, hogy a lehető legköltséghatékonyabban kell dolgozni, és olyan fajokat kell bemutatni, amelyek tartása a Szegedi Vadaspark lehetőségeihez mérten adott. Itt ugye gazdasági kérdésekről beszélek most, mert hiába akarok én koalát tartani, hogyha nem tudok hozni neki minden nap eukaliptusz levelet. Már többször elemeztem a helyzetet és azt látom, hogy az az utunk, hogy viszonylag kis költségvetéssel tudjunk működni, érdekes fajokkal, olyan fajokkal, melyeknek nem kell fűtött ház, nem kell nagy takarmányköltséggel számolni. Például nagyon drága a fókatartás, vagy amit kevesen gondolnak, hogy a pingvin tartása mennyibe kerül, mert csak speciális halat esznek, megfelelő vízgépészet kell, mert folyamatosan kell a vizet szűrni, takarítani, szóval nagyon komoly költsége van. Szinte azt mondom, az elefánt olcsóbb. Most persze kissé kisarkítva mondtam, de egy elefánt többnyire szénát eszik és nagyon jól el van vele, egy fóka vagy egy pingvin azért ennél bonyolultabb.
De mindenképpen a jövőnk az, hogy tovább fejlesszük az állatkertet, szóval nem szabad megállni. Ez olyan, mint a színház, nem lehet mindig a Rómeó és Júliát játszani, mert előbb-utóbb már mindenki látta és senki sem fog eljönni, tehát mindig próbálunk megújulni. A coviddal nálunk is új időszámítás lett, minden nehezebbé vált, mert a város részéről a működési támogatásunk el lett véve, egyrészt érthető is, hiszen nekik is máshová kellett átcsoportosítani a pénzeiket. Mi megélünk, de a fejlesztéseink nagyon visszaestek. Én bízok benne, mert nagyon optimista vagyok, hogy most fogunk fejlődni, vannak terveink, amikről nem szeretnék beszélni.
Most van egy tervezés alatt, lesznek új dolgok az állatkertben. Én a gyerekeket akarom megcélozni most kicsit jobban, az nem titok, tehát a jövő nemzedékét akarom állatkert baráttá, állatkert szeretővé tenni. Ez nagyon komoly feladat, de szerintem nem lehetetlen és ezért szeretnénk egy Children Zoo-t, Gyerekek állatkertjét is létesíteni. Ezen most nagyon keményen dolgozunk, Ez lesz talán az egyik legnagyobb újdonságunk egyszer, ha elkészül. Remélem, hogy hamarosan erről is majd beszámolhatunk.
Ködfoltos párduc (képet készítette: Endrédi Lajos - Szegedi Vadaspark)
LL: Még, ha nem is kellemesek az elmúlt évek körülményei, én mégis mindig bizakodó vagyok, mert amikor becsukódik egy ajtó, valahol kinyilík egy másik. Látom Ön is ilyen. Szóval vannak tervek, ötletek, ez a lényeg. Van-e bármi, amit még fontosnak tart kiemelni?
VR: Fontos számomra, hogy az egyetemen, oktatási intézményekben dolgozó tanároknak is tudjuk formálni a szemléletét. Fontosnak tartom, hogy a tanárokon keresztül tudjunk eljutni a gyerekekhez és a fiatalokhoz. Sőt, visszább megyek az életkorokban, az óvodapedagógusokról se feledkezzünk meg. Ők, akik a szemléletet az első perctől formálják, persze a szülőkön kívül. Én ebbe szeretnék most egyre jobban belemenni, mint tanár, hogy legyenek tanár továbbképzések. Első körben kezdhetnénk a figyelemfelhívással, például a tanároknak adjunk különböző lehetőségeket, hogy megismerjék még jobban a munkánkat. Ez nagyon fontos, hiszen erről még nem beszéltünk. És ezt a munkát végig támogatni is kell. Szeretnék még egy másik dolgot is megemlíteni, amiben már nagyon régen benne vagyok és nagyon nagy mániám is az állatvédelmen kívül, az a bűnmegelőzés.
Régóta tisztában vagyok azzal, hogy az, aki állatszerető és természetszerető ember, kevésbé fog összetűzésbe kerülni a törvényekkel is, hiszen egy másik filozófia alapján éli az életét. Talán kevésbé lesz gondja a különböző dolgokkal, a különböző függőségekkel, hogyha megtanulja megismerni a természetet és megtalálja ott a boldogságát és örömét. Hogy egy példát emlíŧsek, ha kikapcsolódni akar, akkor nem egy diszkóban, nem egy fesztiválon, nem egy kocsmában tölti majd az idejét, hanem inkább kimegy a természetbe és sétál egyet, nézi a madarakat, nézi a rovarokat. Rengeteg csoda van kint.
Én igazából ilyenkor mindig felhozom a régi emlékeim, hogy én vajon mitől lettem természetvédelmi szakember. Nagyon köszönöm ezt Csizmazia Gyuri bácsinak, aki egy kiváló előadó volt, emellett nagyon jó pedagógus is, aki hihetetlen lelkesedéssel tudott beszélni az állatokról, egy kis hangyáról, egy kis hörcsögről is olyan szépen beszélt, hogy az embert megfogta, magával ragadta a lelkesedése és, aki hallotta, nem tudott nem természetbaráttá válni. Ez is mindenképpen az utunk része és kötelező ránk nézve, hogy tovább vigyük.
És, ha visszalépek az utunk elejére, az örökségünkre, amit Dr. Gősi Gábor hagyott ránk és Szegedre, láthatjuk, érzékelhetjük, hogy maradandót álmodott, amit én az ő szellemiségében tovább álmodtam és álmodok. Szóval, aki meglátogat minket sétálgatva a látnivalók között, vagy éppen babakocsit tolva nézi a porban hempergő tevéket, érzi az ősök szellemét, a múltat, itt a jelenben. Mi pedig tovább gondoskodunk az élmények jövőjéről, mert mi vagyunk a Szegedi Vadaspark.
Köszönöm a tartalmas beszélgetést Veprik Róbertnek, további eredményes munkát kívánok neki és a park összes dolgozójának.
 Daniel Zupanc.jpg)
 Daniel Zupanc.jpg)
 Rupert Kainradl.jpg)
 Daniel Zupanc.jpg)
 Daniel Zupanc.jpg)
 Daniel Zupanc.jpg)
 Daniel Zupanc.jpg)
 Daniel Zupanc.jpg)
 Daniel Zupanc.jpg)
 and Doris Preininger (right) in Bangladesh.jpg)
