Posted by lajtarlili on Mar 05, 2020 in Hüllők - Reptiles
Raúllal, az óriáskígyómmal :)
Raúllal, az óriáskígyómmal :)
Raúl, az óriáskígyóm evés közben. Drámai látványt nyújt az infralámpa fényében, miközben kilóg a szájából az egér feje. Nem túl gyakran nyeli az egeret a faránál kezdve, ezért úgy gondoltam megörökítem ezt a pillanatot.
Teót nem szoktam sűrűn kézbe venni, mert ő nem szeret annyira a középpontba kerülni, mint Raúl, az óriáskígyóm. Már igencsak meghaladja a gabonasiklókra jellemző testméretet. Ha lenyel egy egeret, az már meg sem látszódik a testén, nem domborodik ki rajta... Fél órán belül képes megenni akár négy egeret is egymás után és nem okoz neki semmilyen terhet. A négy egér után általában összetekeredik és alszik pár napot anélkül, hogy mozogna.
Még mindig nem szoktam hozzá az egyik legfőbb különbséghez Teó és Raúl esetében: Teó egy gabonasikló, Raúl egy boa (Boa constrictor). Raúl mindig rátekeredik a kezemre és soha nem akarja elereszteni, míg Teónál semmi ilyet nem tapasztalok, ő még egyszer sem tekeredett rá a kezemre, inkább a siklókra jellemző mozgást preferálja. Az ekkora sikló esetében már fontos a fogási technika, mert ha egy helyen támasztjuk alá a testét, akkor könnyen megsérül a gerincoszlopa. Érdemes két kézzel megfogni, az a biztos.
Raúllal, a kedvenc óriáskígyómmal... Máris szoros barátság van köztünk, ha a kezemben tartom, sosem akar elmászni. Ha egy ideig mozdulatlan maradok, akkor ő is lenyugszik. Az érdekes az, hogy ilyenkor nem felém van fordulva, hanem a környezetemet figyeli, mintha védelmezne engem, eközben mindig a kezemre van tekeredve. Kipróbáltam, hogy mi történik akkor, ha alvást színlelek, és meglepődtem. Ugyanis ekkor felém fordult és odabújt a vállamhoz, a szememet figyelte, hogy mikor nyitom ki. Nagyon értelmes lények a kígyók is, sosem szabad őket alábecsülni, mert azt megérzik, mint ahogy azt is, hogyha valaki fél tőlük.
Ez egy izgalmas történet, mert nem így terveztem az eseményeket. Egy bordás sárgacserebogarat (Amphimallon solstitiale - European june beetle) fotóztam egy korhadt fatönkön. Láttam, hogy tőlem távolabb van egy fürge gyík (Lacerta agilis - sand lizard), azt gondoltam, hogy megijed és elrohan, de nem így tett. Szóval a cserebogár elkezdett mászkálni és a gyík azon nyomban rávetette magát. Az sem zavarta, hogy fotózom őt. Izgalmas volt megfigyelni, hogy hogyan kezd neki a táplálék elfogyasztásához.
Először a fához csapkodta, olykor olyan erővel tette ezt, hogy a magasba repült a cserebogár. A kemény kitines részeket tépkedte le róla, beleértve a szárnyakat, lábakat. Majd igyekezett minél jobban összelapítani lenyelhető méretűre, hiszen a gyíkok is egyben nyelik le áldozatukat a kígyókhoz hasonlóan. Nem tartott túl sokáig a cserebogár szenvedése. A zsákmány elfogyasztása után a gyík jóízűen mosta le a nyelvével a szája szélén maradt maradékokat. Ez az egész egy cserebogár fotózással indult és ez lett belőle, egy jól lakott hím ivarú gyík.