Üdv Mindenkinek!
Ismét van egy érdekesség, legalábbis számomra, mégpedig egy növény amit nem sikerült még meghatároznom.
Tanyánkon egy fenyőfa alatt találtam, ahol eléggé kevés volt a fény. A növény maga 7 cm magasságú, a levélnyele 5 cm és a pici fás szára pedig 2 cm. A legnagyobb levele 4,5 cm hosszú és 2,5 cm széles, a szélén 2 sorban helyezkednek el a tüskék, ami még érdekes, hogy a levél fonákja fehéres és a felső része erezett, kemény, bőrszerű.
Úgy gondolom, hogy madarak hozhatták a magot, mert hozzánk rengeteg különféle énekes- és más madár is ellátogat.

Mivel nem akartam otthagyni, mert bárki véletlen rátaposhatott volna, ezért beültettem egy cserépbe és árnyékos helyre tettem. Ami még furcsa volt, hogy egyáltalán nem viselte meg az átültetés, vagy legalábbis nem mutatta látható jeleit.
Sok helyen keresgéltem, hogy mi lehet: növényhatározós könyveimben, googliztam és a facebookon is felkerestem egypár növényhatározós csoportot. Itt rámondták, hogy esetleg mahónia, szerintem nem, nem hasonlít rá. Valaki azt írta, hogy akkor júlián borbolya, ez viszont már jobban hasonlít, de van néhány nagy eltérés, mint például az, hogy a borbolya levelének nincs olyan hosszú levélnyele és nem 2 sorban találhatóak a tüskék rajta. Úgyhogy még mindig nem tudom mi lehet, de rajta vagyok az ügyön.
Ezután még egy ötletem maradt, a Füvészkertnek írni, hogy ők esetleg ismerik-e ezt a növényt. Remélhetőleg tudják rá a választ. Már nagyon várom és kíváncsi vagyok, hogy kiderüljön milyen faj.
Biztos vár még rám egy jópár növény, hogy kiderítsem, miféle szerzet lehet...
További szép napot mindenkinek!