Jonathan Balcombe etológussal és íróval beszélgettem létezésről, viselkedésekről vagy, például az étkezésről. Ő nem csak egy empatikus ember, de az állatok viselkedésének szakértője is, hiszen korábban a Humán Társadalom Tudományos és Politikai Intézetének Állatérzéssel foglalkozó osztályának igazgatója, valamint a Washington D.C.-ben található Humane Society University állattanulmányok osztályának elnöke is volt.
Képet készítette: Meredith Lee
Lili Lajtár (LL): Mi motiválja Önt az etológus létben? Miért döntött úgy, hogy ezt az életutat választja?
Jonathan Balcombe (JB): Legkorábbi emlékeim óta mindig is lenyűgöztek az állatok. Mély és égető érzékenységem is volt irántuk. Bárki, aki hangyára lépett, idegenebb volt számomra, mint az a pici lény, amelyet a lábuk alatt zúztak össze.
LL: Az állatok iránti érzékenység az alapja a velük való közös kapcsolódásnak, magam is ilyen vagyok, azonban sokan nincsenek tisztában saját efféle értékeikkel és sajnos olyan ember is bőven akad, akiben egy cseppnyi empátia sem lakozik. Azonban, amikor fiatal felnőttek az életútjukon útelágazáshoz érnek, Ön hogyan győzné meg őket, a diákokat arról, hogy miért érdemes etológusnak tanulni?
JB: Ha élénken érdeklődik az állatok és saját életük tapasztalatai iránt, akkor az etológia jó terep számukra, különösen a jelenlegi korszakban, amikor a tudomány nyitott az állatok elméjének és érzéseinek feltárására. Ezenkívül az állatoknak szükségük van a segítségünkre. Olyan emberekre van szükségük, akik támogatják őket. Az emberek elárasztják a bolygót, és egyre kevesebb hely áll rendelkezésre a vadon élő élőlények számára. Ez egy tragédia, amellyel foglalkozni kell.
LL: Milyen párhuzamokat vél felfedezni az állatok és az emberek viselkedése között? Mennyire lehetünk különbek az állatoknál?
JB: Ahogy többet megtudunk más állatok életéről, rájövünk, hogy tapasztalataik összhangban vannak a miénkkel. És itt az ideje, hogy alázatosabbak legyünk és kevésbé gondolkodjunk emberközpontúan. Nincs értelme azt hinni, hogy érzelmeinket és érzékenységeinket mi jobban megtapasztaljuk, mint más állatok. Nézd meg a félelmet egy csapdába esett róka arcán. Figyeld meg a fiatal majmok örömét, akik durva és bukdácsoló játékot játszanak. Gondoljunk arra is, hogy sok állatnak erősebb érzékszervei vannak, és olyan dolgokat szagolnak, hallanak, látnak és tapasztalnak, amelyeket mi nem.
LL: Úgy vélem, hogy nekünk, embereknek magunkra az Univerzum legtökéletesebb fajaként gondolni valójában kozmikus arrogancia. Amíg nem érzékeljük az abszolút valóságot, magunkat sem vagyunk képesek elhelyezni a bolygónk fajai között, de végül is ez a korlátoltságunk tesz minket hosszútávon bolygógyilkossá. Az embereken kívüli élővilág, mint indikátor, mit mesél nekünk? Vajon milyen következtetéseket lehet levonni az állatok viselkedéséből a környezetük állapotára?
JB: Az állatok teret veszítenek. A vadon élő, szárazföldi gerincesek ma a szárazföldi gerincesek teljes biomasszájának csak körülbelül 4%-át teszik ki; a maradék 36%-a ember és 60%-a állatállomány! (Van egy erőteljes tanulság benne az ételválasztásról.) Egyes állatok jobban alkalmazkodnak, mint mások; megtanulnak együtt élni velünk, és néhányan még a városi tereinken is boldogulnak. De a vadon élő állatok nagy többsége erre nem képes. Speciális élőhelyekre van szükségük: vizes élőhelyekre, erdőkre, gyepekre, sivatagokra, stb. A bolygó nem engedhet meg magának több embert, több húst és nagyobb biológiai sokféleség csökkenést.
LL: Mely élőlények viselkedését vizsgálta főleg és miért esett rájuk a választás?
JB: Egyetemistaként édesvízi teknősöket tanulmányoztam. Végzős hallgatóként tanulmányaimat a denevérek kommunikációjára összpontosítottam. Ebbe beletartozott a „lehallgatás”, melynek során a táplálékot kereső denevérek ráhangolódnak más denevérek visszhangzó hívásaira, hogy jó terület foltokat találjanak repülő rovareledelből. Doktori disszertációmhoz a mexikói szelindekdenevér (Tadarida brasiliensis) anyák azon képességét vizsgáltam, hogy vajon felismerik-e kölykeik hívását. Ez egy nagyon hasznos készség egy állat számára, akinek például egyetlen barlangban több millió egyed között kell megtalálnia és szoptatnia a kicsinyét.
LL: Ha lehetősége adódna rá, mely élőlények viselkedését tanulmányozná még szívesen?
JB: Már tanulmányozom őket. Kanadában élek, és jó hozzáféréssel rendelkezem sok vadont illetően. A párommal gyakran megyünk kirándulni, és ezek a kirándulások lehetőséget adnak a természet megfigyelésére. Az összes állat és növény közül, amellyel találkozunk, számomra a legizgalmasabbak a kígyók. Fizikailag olyan szépek és annyira félreismertek.
LL: A kígyókat én is imádom és tisztelem. A tisztelet megadása egyébként mindig hozzásegít, hogy megnyíljanak előttem az állatok, talán nem ártana visszahozni ezt a hozzáállást az emberi kapcsolatainkba is. Most beszéljünk egy kicsit a viselkedésekről. Tudna mesélni néhány Ön által megfigyelt érdekes állati viselkedést?
JB: Különösen szeretem nézni a pozitív, kifizetődő viselkedést tanúsító állatokat. Emlékszem, a vastag gyapjúban melegítettem a kezeimet egy birka hátán a megmentett haszonállatok menedékhelyén, ahol önkénteskedtem. Amikor abbahagytam az ujjaim mozgatását, a birka az első patájával vakargatta a csizmámat. Így kért meg, hogy folytassam a masszázst, amit adtam! Gyakran láttam varjakat, sirályokat és más repülő madarakat, akik kifejezték a levegőbe emelkedés örömét. Ezeket és az állatok élvezetének más formáit tárgyalom a Pleasurable Kingdom és a The Exultant Ark című könyveimben.
LL: Köztudott, hogy az étkezését tekintve életmódot váltott, Milyen változásokat tapasztalt, mikor áttért a vegán életmódra? Szembesült-e nehézségekkel, és ha igen, melyek voltak ezek?
JB: 1984-ben lettem vegetáriánus, 25 évesen. Emlékszem, azon töprengtem, miért kellett nekem – valakinek, aki olyan hosszú ideje szereti az állatokat –, meghoznom ezt a döntést! Öt évvel később vegánná váltam, amikor rájöttem, hogy a tej- és tojástermelésre szánt állatokkal való bánásmód ugyanolyan rossz, mint a húsért neveltekkel és levágottakkal, és ezek az állatok is vágóhidakon fejezik be életüket. Még olyan régen sem volt nehéz vegánként élni. Csatlakoztam a helyi vegetáriánus társasághoz, vásároltam néhány szakácskönyvet, és a tehéntejet finom és egészségesebb növényi tejekre cseréltem. Manapság sokkal több vegán étkezési lehetőség kínálkozik, mint akkoriban, de soha nem nehéz, ha a diétát gyümölcsökre, zöldségekre, gabonákra, diófélékre összpontosítja az ember. Környezetbarátabb, egészségesebb és sokkal állatbarátabb!
LL: Miért tartotta fontosnak a mexikói szelindekdenevér (Tadarida brasiliensis) vizsgálatát? Milyen fontos információkat szerzett ennek során?
JB: Minden denevért érdekes tanulmányozni, mert az életük viszonylag titkos, és olyan keveset tudunk róluk. A mexikói szelindekdenevér a hatalmas anyatelepekről nevezetes, ahol az anyák egyedülálló kölykeiket nevelik. Izgalmas volt előre felvett hangok lejátszásával megmutatni, hogy ezek a denevérek hangfelismeréssel ismerik fel egymást. Ezenkívül, mire a kölykök felnőnek és készen állnak arra, hogy önállóan repüljenek, megtanulják felismerni az anyjukat, akik továbbra is létfontosságú szerepet játszanak túlélésükben a gyermekkorból az önálló felnőtté válás során.
LL: Ön hogyan látja, mi a legnagyobb kihívás egy könyv elkészítésében?
JB: Számomra nagy lépés egy időszerű téma megtalálása, amelyhez megfelelő mennyiségű tudományos tanulmány áll rendelkezésre. Egy másik, de élvezetes kihívás annak eldöntése, hogy mit tanulok egy könyv kutatása során, az valóban hozzátartozik. A kézirat befejezése után elkerülhetetlenül egy nagy halom eldobott anyag keletkezik, amely nem életbevágó.
LL: Hát igen, amikor valamivel behatóbban kezdünk foglalkozni, a téma által rengeteget tanulunk is és valószínű belátjuk azt is, hogy az adott dolog, annak hatásai körbeérnek a bolygón, így könnyen beláthatjuk, hogy minden mindennel összefügg. Könyvek. Be tudná mutatni röviden az Ön által készített könyveket? Milyen célokat szeretne velük elérni?
JB: The Use of Animals in Higher Education: Problems, Alternatives, and Recommendations (Humane Society Press, 2000) felvázolja azokat az érveket és alátámasztó bizonyítékokat, amelyek szerint nem szabad bántani vagy kihasználni az állatokat biológia vagy bármely más téma tanítása céljából.
Pleasurable Kingdom: Animals and the Nature of Feeling Good (Macmillan, 2006) című film az állatok gazdag örömszerzési képességét kutatja és hívja fel a figyelmet.
Second Nature: The Inner Lives of Animals (Palgrave, 2010) az állatokat gazdag mentális és érzelmi tapasztalatokkal rendelkező egyéni lényekként mutatja be.
The Exultant Ark: A Pictorial Tour of Animal Pleasure (University of California Press, 2011) főként fényképeket használ a Pleasurable Kingdom által készített eset bemutatására.
What a Fish Knows: The Inner Lives of our Underwater Cousins (Farrar, Straus & Giroux, 2016) azt mutatja be, hogy milyen nagy mértékben alábecsültük a halak intelligenciáját, szociális és érzelmi képességét.
Super Fly: The Unexpected Lives of the World’s Most Successful Insects (Penguin Books, 2021) a tudományt történetekkel ötvözi, hogy megtanítsa az olvasóknak a világ egyik legellenszenvesebb állatcsoportját.
Jake and Ava: A Boy and a Fish (Gryphon Press, 2021) egy illusztrált gyerekkönyv, az empátia története, amely párhuzamos történeteket mesél el egy fiú első horgászútjáról és az általa kifogott halakról.
LL: Etológusként milyen kihívásokkal kellett szembesülnie?
JB: Etológusként semmivel. Vegán etológusként sem sok mindennel, bár időnként találkozom olyanokkal, akiknek meg kell védeniük az egyébként védhetetlen étkezési életmódjaikat.
LL: Ön szerint, mitől lesz valaki jó etológus?
JB: Képes mozdulatlan maradni, nyitott szemmel járni, és hajlandó arra, hogy megpróbálja magát a tanult állat helyzetébe helyezni.
LL: Etológusként milyen kérdések foglalkoztatják a leginkább?
JB: Milyen érzés ez nekik? Hogyan élhetik meg? Hogyan befolyásolja jelenlétem azt a viselkedést, amelynek szemtanúja vagyok? Hogyan tudom minimalizálni ezeket az úgynevezett „megfigyelői hatásokat”?
LL: Hogyan látja, hiányol esetleg valamit az életéből?
JB: Volt szerencsém stabil családban nevelkedni, és politikailag stabil országokban élni élelmezéshiány és gazdasági harcok nélkül. Abban a kiváltságban is részesülhettem, hogy gazdag oktatású helyeket találhattam. Az egyetlen hiányzó dolog, amit lehetetlen megszerezni: elég idő, hogy minden érdeklődésemet kielégítsem. De emiatt nem szabad panaszkodni. Számomra az a kulcs, hogy minden napból a legtöbbet kihozzam, és úgy éljem meg, mintha az lenne az utolsó.
LL: Mi az üzenete a fiatalok felé?
JB: Az élet egy hatalmas lehetőség. Ha minden igaz, csak egy túrát kapunk. Hozd ki belőle a legtöbbet! Kövesd a szenvedélyeidet. Dolgozz a világ jobbá tételén. Legyenek projektjeid. Értelmessé és kifizetődővé teszik az életet.
LL: Szeret interjúkat adni?
JB: Igen, különösen, ha olyan vizsgáló, próbáratevő kérdéseket tartalmaznak, mint ez.
LL: Van-e bármi, melyet fontosnak tartana kiemelni a fentieken kívül?
JB: Találd meg a nevetés módját. Bár nem dohányzom, íme egy szellemes megjegyzés Mark Twain-től (az élveboncolás hangos ellenzőjétől): „A dohányzásról való leszokás könnyű. Több tucatszor megtettem."
Köszönöm az idejét, az életét, hogy foglalkozott a kérdéseim megválaszolásával, további csodás pillanatokat az állatokkal való kapcsolódása során! Az olvasóimnak pedig remélem, ismét szereztem elmélkedésre okot adó gondolatokat.