A munkájáról, a fiatalokról, az életről és egy mindig aktuális témáról, a méhekről beszélgettem a Szegedi Tudományegyetem Mikrobiológiai Tanszékének docensével, és nem utolsósorban, mint méhésszel, Dr. Szekeres Andrással.
Képet készítette: Papp Dóra Anna
Lajtár Lili (LL): Tudna kicsit mesélni az egyetemen töltött mindennapjairól? Be tudná mutatni a kutatási területét?
Dr. Szekeres András (SZA): A kutatási területem két tudományterület, a kémia és a biológia határán található. A tevékenységünk a két tudományterület határán próbál egyensúlyozni, és hol az egyik-, hol a másik irányba térül el jobban. A fő irányvonal a mikrobiális szekunder anyagcseretermékek kutatása. Egyrészt mérjük (mennyiségileg meghatározzuk) ezen vegyületeket különböző biológiai rendszerekben, másrészt vizsgáljuk termelésüket fermentációs körülmények között különböző kémiai, analitikai eszközökkel. Továbbá némelyiket megpróbáljuk nagyobb mennyiségben tisztán kinyerni preparatív elválasztástechnikai eszközökkel. Szeretnénk újabb és újabb vegyületeket felfedezni. Van olyan anyagcseretermék, melyet mi írtunk le elsőként! A kutatásaink része az is, hogy, kidolgozzunk új tisztítási módszereket mások által már korábban leírt metabolitokra. Tehát, gyakorlatilag a mikrobiológia és elválasztástechnika egyvelegével foglalkozom.
LL: Miért szeret tanítani és mi a véleménye, melyek a legfontosabb tulajdonságai egy jó tanárnak?
SZA: A jó tanár legfontosabb tulajdonsága szerintem a következetesség, és fontos, hogy a szakterületén a gyakorlatot tekintve is otthonosan mozogjon. Így biztosan hiteles oktatást tud nyújtani. Én azért szeretek tanítani, mert jó dolog látni a kezeim közül kikerült tanítványokat, itt főként a szakdolgozókra, PhD hallgatókra gondolok, amint megállják a szakmai életben a helyüket. Jó látni azt is, ha a tanítványok esetleg többre viszik szakmailag, mint a tanáruk, a nálunk elsajátított tudásnak köszönhetően. Azt mondhatom, hogy a mi diákjaink szerencsések, az eddigiek alapján, aki nálunk végez, rögtön kap munkát, ha nem is a kutatásban, de a gyógyszeriparban biztosan. Olyan technikai repertoárral dolgozunk, és olyan méréseket végzünk, melyeket nagyon kevés helyen lehet megtanulni, viszont az iparban, kutatásban nagyon keresett, piacképes. Azt, azért kijelentem, hogy középiskolában nem szívesen tanítanék, általános iskolában pedig még annyira sem.
LL: Miért nem tanítana ezeken a helyeken?
SZA: Mert az egyetemre azért jönnek az emberek, hogy tanulhassák az általuk kiválasztott területet. Az adott kar és szak kiválasztása már olyan előszűrő, amely alapján feltételezhető egy kialakult érdeklődés. Ez középiskolában még nem mondható el, előfordulhat, hogy egy 30 fős osztályból csak három diákot érdekel az, ami az órán folyik. Nagyobb a szerepe a motivációs technikáknak, de én kimondottan szeretem, ha a hallgatókban már van egyfajta motiváltság, érdeklődés, hogy nagyobb hangsúlyt kaphasson a szakmai rész. Még itt az egyetemen is lehet időnként azzal találkozni, hogy sajnos nincs meg a kellő motiváltság. Nyilván, ha van egy 60 fős előadás, ahol csak harmincan jelennek meg, akkor annak lehet valami oka.
Képet készítette: Dr. Szekeres András
LL: Mi motiválja Önt a leginkább a mindennapjaiban?
SZA: Hogy új eredményeket érjek el, de ez minden általam végzett dologra is igaz. Arra törekszem, hogy a leghatékonyabban, a legeredményesebben teljesítsek egy adott területen. Nem is biztos, hogy ez mindig jó… Igazából ez egyfajta maximalizmus, egy megfelelni akarás, de nem csak egy adott szabályrendszernek, hanem az embernek önmmagának is. Ez egyfajta kereszt is az ilyen típusú embereknek, hiszen úgy érzi minden pillanatban, hogy olyan tevékenységet kell végeznie, aminek valamilyen értelme van és előbbre visz.
LL: Miért érdemes mikrobiológiát vagy éppen molekuláris biológiát tanulni?
SZA: Ha meg akarjuk érteni az élővilág működését az egyed alatti szinteken akkor érdemes ezeken a területeken mozgolódni. Persze fontosak az egyed feletti szerveződési szintekkel foglalkozó területek is, mint amilyen az ökológia, növénytan és állattan. Az is igaz, hogy általában a középiskolás tanulmányok során, a biológiát leginkább ezen területek miatt szeretik meg a diákok. Ezek kézzelfoghatóbb részei a biológia egészének, mint a mikrobiológia és a molekuláris biológia. Napjainkban mikrobiológiai kutatások is egyre inkább előtérbe kerülnek a mikrobiom kutatások által, mivel kezdjük felfedezni, hogy a bennünk élő mikroorganizmusok milyen “hozzáadott értéket” képviselnek a mi életfolyamatainkban. A mikroorganizmusoknak nem csak egy járványt “köszönhetünk”, hanem egyébként is mindennapi életünk részei, például a különféle erjesztett italokat is tőlük kapjuk, hogy egy mindenki által ismert csoportot említsek. Persze nem csak nekünk fontosak a mikroorganizmusok, hiszen akár a méheket is említhetném e tekintetben, ahol a mikrobiomnak jelentős szerepe lehet egy méhcsalád életben maradásában. Mindenesetre az emberi tevékenységgel, a környezeti beavatkozásokkal könnyen megzavarhatjuk ezeket a mikróba közösségeket, melyek megváltozása akár különböző egészségügyi tüneteket is okozhat.
LL: Ide kívánkozik rögtön a kérdés, hogy vajon hogyan győzné meg a tanulókat ezen szakterületek hasznosságáról?
SZA: Az előbbiek már nagyjából megvilágították e szakterületek hasznosságát, de igazából órákig lehetne taglalni a jelentőségüket. De ez elmondható a biológia más területeiről is, más területek esetén is részletezni lehet azok hasznosságát. A biológia minden területe nagyon sokrétű és egymással is kapcsolatban van. Sok esetben az egyes tudományterületek között nem húzható éles határvonal. A mikrobiológián belül is több ilyen kapcsolódási pont van, mint amivel mi is foglalkozunk, a mikroorganizmusok által termelt bioaktív metabolitok (anyagcseretermékek) kutatása. Ez egy fontos terület, hiszen az antibiotikum rezisztencia terjedése egyre nagyobb probléma a klinikai gyakorlatban. Kutatásaink során küldetésünknek érezzük, hogy új antimikrobiális vegyületeket fedezzünk fel és írjunk le vagy egyéb olyan mikroorganizmusok által termelt vegyületeket fedezzünk fel, melyek segíthetnek nekünk túlélni a következő évszázadokat.
Képet készítette: Dr. Szekeres András
LL: Mióta és miért döntött úgy, hogy méhekkel is szeretne foglalkozni?
SZA: 2016-ban kezdtem el foglalkozni méhészettel, ezt azért tudom ennyire pontosan, mert a kutatói gyakorlatnak megfelelően, elég jól dokumentáltak az évek történései a méhészetemben. De egyébként is elég komoly adminisztrációs légkör lengi körül a méhészkedést hazánkban. Azért kezdtem bele, mert már régóta érdekelt a méhek élete, és persze egy olyan hobbit is kerestem, mely természetközeli, és lehetőségem nyílik részt venni a “világ megmentésében”. Aki a biológiával kezd el foglalkozni általában szereti a természetet ezzel szemben a biológiának vannak olyan területei, ahol az ember eltávolodik a terepi munkától. A molekuláris- és a mikrobiológia is egy olyan ága a biológiának, ahol az ember a biológiai problémák megoldását jobbára a laborban keresi, időnként pedig az irodában számítógép előtt ülve, és napközben e kettő között mozog csak. Ezért is kerestem a lehetőséget, hogy újra több időt tölthessek a szabadban, és erre a méhészkedés egy jó lehetőséget nyújt. Valamint úgy gondoltam érdemes olyan dologgal foglalkozni, amely valamennyire finanszírozza önmagát. Ha az ember elmegy túrázni, annak nem nagy a költsége, de ha elmegy ejtőernyőzni az már költségesebb hobbi, viszont anyagi megtérülésről nem beszélhetünk. A méhészet egy olyan hobbi, ahol már megtérülésről is beszélhetünk és persze kíváncsi is voltam, hogy mennyire fenntartható.
Képet készítette: Dr. Szekeres András
A világ megmentését természetesen csak viccesen értettem, de ha belegondolunk, hogy egy méhész hozzájárul a gyümölcsösök magas terméshozamához a megporzás által, azért van benne valami. A méhészkedés során lehetőség van barkácsolásra, például a kaptárak készítésén keresztül, melyeket magam készítek. Szeretek barkácsolni, így ebből a szempontból is vonzott a méhészet. Mondjuk a méhektől kezdetben tartottam, hiszen a méhszúrás bizony fájdalmas dolog. Ezeket a háziállatokat nem lehet simogatni, mint mondjuk egy cicát vagy egy tengerimalacot, szóval ez egy teljesen más stílusú állattartás. Egyébként meg lehet velük találni a közös hangot, hiszen az ember a viselkedésükből sok mindent érez egy idő után. Ahogy megközelíti a kaptárt már hallja, érzi a méhek hangulatát. A nagy méhészek be sem öltöznek, viszont én nem ilyen vagyok, ha lehet elkerülöm a szúrásokat. Így is sok szúrást kaphat az ember a velük való munka során. Ha lesz bennünk elég lendület, akkor tavasszal indul is egy speckol (speciálkollégium egy tantárgytípus a kollokvium, szeminárium, gyakorlat típusok mellett) ezzel kapcsolatban, de majd meglátjuk. Itt a házban van még egy méhész, Dr. Török Tibor Tanár Úr, próbálom őt is rávenni majd, hogy vegyen részt az oktatásban. Sajnos az idő mindig kevés, meg a terv az, hogy ne csak elmélet legyen, hanem gyakorlat is, amely még bonyolultabbá teszi a szervezést.
LL: Ha a méhekre gondolunk, elsősorban a kaptárak képét társítjuk hozzájuk. Hogyan történik a méz kiszedése a kaptárakból? Mi ennek a folyamata?
SZA: A kiszedés alapvetően egy elég jól definiált folyamat, habár Magyarországon rengetegféle kaptártípus/rendszer létezik, így ez mindenképpen befolyásolja, hogy hogyan és milyen technológiával történik a mézelvétel. Van, amelyik egyszerűbb és van, amelyik bonyolultabb, van, ahol a folyamat terepi része a munkásabb, és van, ahol a logisztika bonyolultabb. Leegyszerűsítve ez végül is annyit jelent, hogy a lépeket, melyek viasszal lefedve tartalmazzák a méhek által mézzé érlelt begyűjtött nektárt, a méhész méhteleníti. Ez lerázást, méhlesöprést vagy pedig leszöktetést jelent, mely utóbbi a humánusabb mód, vagy esetleg lefújást egy lombfúvóval, szóval több ilyen lehetőség is létezik, hogy a lép kikerüljön a kaptárból és mentes legyen a méhektől. Ezek után történik egy úgynevezett fedelezés, amellyel a méhviaszt eltávolítjuk, ugyanis ezzel az anyaggal zárják le a sejteket a méhek. Majd a lépek bekerülnek a pörgetőbe, ahol a centrifugális erő hatására “kicsapódik” belőle a méz, melyet szűrünk és hordókban tárolunk. Nyilván ez elég egyszerűnek hangzik, főleg így a karosszékben ülve, de amikor az ember kint van az erdőben, és ott kell döntéseket hozni, hogy mikor és milyen módon történjen a mézelvétel, az azért nem mindig könnyű. A mézelvétel után általában a méhek vándoroltatása a következő folyamat, a méhésznek ugyanis a virágzást kell követnie, és ez sok munkát takar.
Képet készítette: Dr. Szekeres András
Egy adott térségben méhészkedő méhésznek a területi adottságok egy jól definiálható “táncrendet” biztosítanak. Nálunk először a repce virágzik, szóval mi, a méhek és a méhész először arra vándorlunk, aztán az akác következik. A rám jellemző térség Mórahalom és Ásotthalom, mely területeken inkább gyümölcsösök vannak kezdetben és nem folyik nagyobb ipari célú mezőgazdasági növénytermesztés. Ez tavasszal egy jó indulás, sőt még egy kis fűz virágzást is említhetek ebben a térségben. A repceföldekért azonban a Tiszántúlra Csongrád megye déli részébe utazunk, és majd onnan vissza az akácosokhoz. A repcéről gyorsan vissza kell menni, mert manapság a virágzása általában összeér az akácéval. Ez persze erősen időjárásfüggő. Előfordul, hogy a két virágzás között egy vagy két hét is eltelik, de időnként még virágzik a repce, de már indul az akác virágzása. Ilyenkor nehéz a fajtamézeket külön gyűjteni, mert a mézet be kell érleltetni a méhekkel minden elvétel előtt. Ilyenkor meg kell oldani, hogy az ember vándoroljon, érleltessen is a méhekkel, meg még el is vegye a mézet úgy, hogy a következő virágzó kultúráról ne kerüljön bele a friss nektár. Ezt még nehezíti, hogy a terepen kell ezt megoldani, amit esetenként nehézkes megközelíteni, vagy mostohák az időjárási körülmények, esik az eső, viharos szél fúj. Mindig igyekszünk olyan helyet választani a repceföld környékén, melyet még akkor is meg tudunk közelíteni, amikor például egy hétig esik az eső. Ennek ellenére, történt már olyan, hogy traktorral kellett kihozni a kaptárakat a területről. Az akác kicsit másabb, ugyanis itt megkülönböztetünk déli és északi akácot, a déli itt helyben, az északi például a Mátrában található. Ilyenkor két-három hetet először délen gyűjtenek a méhek, majd következik egy szállítás, hogy két hetet északon is tudjanak gyűjteni. Ezzel a módszerrel meg lehet nyújtani az akácperiódust. Ekkor is hozni-vinni kell a kaptárakat, a szállítást pedig meg kell oldani.
Képet készítette: Dr. Szekeres András
A pörgetéshez még visszatérve említettem, hogy különböző technológiák léteznek, van olyan kaptártípus, ahol, ha az ember a lépet elveszi, akkor rögtön ki kell pörgetnie, majd egyből vissza kell adnia a méheknek. De olyan is van, amikor mondjuk napközben kipörgeti és estére visszaadja nekik. Ezek a fekvő kaptárak, gyakorlatilag ládaszerűek, ahol csak berakosgatják a lépeket. Viszont vannak rakodókaptárak, melyek egymásra rakható elemekből állnak és úgy működnek, hogy amikor berakunk egy üres lépekkel teli elemet, ki tudunk venni egy mézzel teli lépeket tartalmazót. Ilyenkor a méhtelenítés után haza lehet vinni a mézzel teli lépeket és ki lehet pörgetni. A hozzám hasonló méhészeknél, akik nem főállásban méhészkednek az utóbbi jobb megoldás, főleg, ha van plusz felszerelésük. Sok esetben hétvégente amolyan családi program keretében szoktuk a pörgetést elvégezni. A fekvő kaptáraknál viszont helyben történik a pörgetés. Összegezve a lényeg tehát az, hogy az ember fog egy lépet, lerázza a méheket, lefedelezi, kipörgeti majd visszaadja a méheknek, szóval nem olyan bonyolult.
LL: Ez a pörgetés valójában mit takar?
SZA: Miután méhtelenítettünk, fedelezővillák segítségével leszedjük a lépekről a viaszhártyát és azután betesszük a pörgetőbe és kipörgetjük, mely olyan, mint egy centrifuga. Régen úgy csinálták, hogy kicsurgatták a lépekből a mézet, de ez azért elég hosszú időbe telt, sokszor egy napot is igénybe vett. A pörgető a centrifugális erő hatására ezt gyorsan meg tudja oldani. Mi a sugaras pörgetőt használjuk, ahol sugár irányban vannak elhelyezve a lépek, és akár 20 lépet is bele lehet tenni. Hogy maradjak ennél a 20 lépes pörgetőnél, körülbelül 20 perc alatt végzünk is a folyamattal. Ez egy pörgetődob gyakorlatilag, és az alján van egy csap, ahol ki tud folyni a nyers méz.
LL: Egyébként hova érdemes kaptárakat helyezni, mert láttam már út mellett is, mely talán nem tűnik jó választásnak?
SZA: Létezik erre szabályzás, miszerint az úttól minimum 50 méterre lehet kihelyezni, valamint tilos a méheket az út felé reptetni, hiszen az autók erősen leszedik őket, ami egyébként a méhész számára sem kedvező. Vannak még íratlan szabályok, ajánlások a kaptárak elhelyezésére, például a repcén 500 méternél messzebb kell lepakolni az első táblához képest, mert a repcének olyan erős illata van, hogy kicsalja a méheket, mely nem túl jó számukra abban a tavaszi időszakban, amikor már van virágzás, de még nagy lehűlés is előfordulhat. Ilyenkor az illat kicsalja a méheket és sok esetben kint is maradnak ledermedve, majd végül megfagynak. Ha távolabb vannak kihelyezve a repcétől, akkor nem érzik annyira az illatát, így nem indulnak meg és így nincs probléma. Mostanában a méhlopás is egyre gyakoribb jelenség, ezért ebben az esetben nem is baj, ha nem annyira észrevehető helyre vannak kitéve a kaptárak.
Képet készítette: Dr. Szekeres András
LL: Vannak, akik csak úgy elviszik a kaptárakat?
SZA: Sajnos igen, és nyilván méhészek viszik el, hiszen, aki nem ért hozzá, az valószínűleg nem nyúlna hozzá.
LL: Mitől függ a méz minősége?
SZA: Mondanom sem kell, hogy nagyon sok mindentől függ, elég sok laborparaméternek kell megfelelni, kezdve a víztartalommal, melyet a méhek az érleléssel szabályoznak. Amikor megérkezik a nyers nektár a kaptárba, annak még nagy a nedvességtartalma, ezek után átalakítják benne a cukrot, majd pedig besűrítik azt párologtatással. A méz víztartalmának 20 % alatt kell lennie, ez élelmiszeripari előírás. A cukrok, mint például a glükóz, a fruktóz arányai is adottak, ráadásul ezekkel az arányokkal a hamisított mézek egy részét is ki lehet szűrni. A tárolással kapcsolatos paraméterek is irányadóak, amelyek ilyenkor a cukrokból keletkező vegyületek szintjét mutatják meg. Tehát ezek a laborparaméterek, melyek megmutatják, hogy milyen is a jó méz. Egyébként egy valóban jó méz, amellyel végig odafigyeléssel dolgoztak, az több évig is elállhat. Az egyiptomi múmiák mellé temetett mézet is el lehetett fogyasztani. Mondjuk ott azért a cukrok már bizonyos átalakuláson mentek keresztül, de az nem azt jelenti, hogy káros lenne az emberi egészségre nézve, mindössze annyit, hogy nem a kiindulási paraméterek szerinti a méz, valamint általuk így a méz korosodását is lehet vizsgálni. Nyilván az is befolyásoló tényező, hogy hol gyűjtöttek a méhek, melyet csak részben lehet befolyásolni, hiszen például a 2023-as évben a repcéből készült mézből több esetben is növényvédőszer maradékot lehetett kimutatni.
Képet készítette: Dr. Szekeres András
LL: Ilyenkor mi történik ezekkel a szennyezett mézekkel?
SZA: Azokat megsemmisítik, mint minden élelmiszeriparilag problémás terméket. Dolgoztam olyan laborban, mely növényvédőszereket, mikotoxinokat (gombaméreg) mért és határérték feletti értékek esetében ezeket a tételeket is meg kellett semmisíteni, mivel ezek emberi fogyasztásra nem alkalmasak. Az özönnövényeknél, a selyemkórónál, az aranyvesszőnél, melyeket maximum tárcsáznak vagy az akácnál ilyen permetezéses dolog nem áll fent, ez a repce és a napraforgó esetében fordulhat elő.
LL: Milyen veszélyek fenyegetik a méheket manapság és mi okozhat majd nagy problémákat a jövőben?
SZA: A méhekre elég sok veszély leselkedik jelenleg, én a magyarországi helyzetről tudok csak beszámolni, hiszen minden országnak megvannak a rá jellemző méheket veszélyeztető körülményei, és a tartott méhfajok sem egységesek világviszonylatban. Nálunk a legnagyobb problémát az ázsiai méhatka (Varroa destruktor) jelenti, melynek a magyarországi jelenléte éppen tavaly ünnepelte a 45. évfordulóját, tehát 45 évvel ezelőtt detektálták először. A méhatka ellen védtelenek a méheink, ezért azok a méhrajok, melyek elkóborolnak és ezzel az atkával fertőződnek meg, mind elpusztulnak. A hazai méhfaj (Apis mellifera) gyakorlatilag csak a méhészek munkájának köszönheti, hogy egyáltalán még létezik, a természetben ez a faj nem él meg, mint ahogy rávilágítottam az atkával való interakciójukra. Létezik egy olyan szemlélet, mely szerint, ha magára hagyjuk a rendszert, a kezelések nélkül egy idő után kiszelektálódnának azok az egyedek, melyek ellenállóak. De ez elég nagy mértékű pusztulással járna és nem is garantált a végkimenetel. A méhészek ezért próbálják kordában tartani az atkafertőzést, mellyel így végül a természetes szelekció ellen hatnak. Számos vírus is veszélyes a méhekre, melyeknek nagyrészt az előbb említett atkák a vektorai. Károsak a vegyszerek közül a rovarirtók direktben, a gombairtók (fungicidek) pedig indirekt módon. A neonikotinoid rovarirtók például tájékozódási zavart okoznak, azaz a méhek nem találnak vissza a kaptárba. Uniós rendelet tiltotta is az alkalmazását, de hazánkban továbbra is alkalmazható. A glifozát, amely egy gyomirtó hatású hatóanyag, pedig a kutatások során annyira megváltoztatja a bélben élő mikrobiom összetételét a méheknél, hogy az indít el egy negatív folyamatot.
Képet készítette: Dr. Szekeres András
Szóval sok a veszély, de a méhek is erősek, mert ők nem csak egyéni szinten védekeznek, hanem az egész kolónia szintjén próbálják felvenni a harcot a kártevőkkel, betegségekkel szemben. Mindenképpen meg kell még említeni az ázsiai lódarazsat, mely már Magyarországon is megtalálható, hiszen Mosonmagyaróvár környékén észlelték és dokumentálták 2023 végén, pedig csak jóval későbbi megjelenésére számítottunk. Még nem tudjuk mire képes, de a hírek szerint egész méhcsaládokat ki tud irtani néhány egyed, és egyelőre még csak sejtéseink vannak, hogy hogyan védekezzünk ellene. Már minden méhész böngészi az internetet, a youtube-os videókat ötletekért, de megnyugtató megoldást még sajnos nem elérhető. Jelenleg azt sem tudjuk, hogy mekkora lesz a hatása, hiszen Európában is csak nemrég kezdett el terjedni. Hamburgban történt a 2022 évi észlelése, így joggal gondolhattuk, hogy van még pár évünk, mire ideér. Hát sajnos nem így lett. Mosonmagyaróváron állítólag megsemmisítették a fészket, de hogy azon kívül más helyen építettek-e a darazsak, az majd csak ebben az évben fog kiderülni. Védekezés gyanánt tudtommal csak egy speciális lyukkeresztmetszetű rácsot ajánlanak, melyen keresztül a lódarázs nem tud a kaptárba bejutni, szóval egyelőre csak ez a mechanikai ötlet áll rendelkezésre. Ráadásul gazdasági szempontból is rájár a rúd a méhészekre, hiszen nagyon lecsökkent a méz ára, persze más mezőgazdasági terméknél is hasonló a helyzet, a gabonaféléknél pedig különösen aggasztó. Szóval gazdasági szempontból sincs ok nyugalomra.
LL: Mi a teendő, ha esetleg találkozunk egy faágon lefelé csüngő nagy méhcsaláddal? Kinek kell jelenteni? Mi lesz ezen méhek sorsa?
SZA: Mindenképpen egy méhésznek kell szólni, ő majd gondoskodik ezekről a méhekről. Általában tavasszal találkozunk ilyen méhrajokkal, mivel ilyenkor indul be a rajzási láz a méheknél. A méhészek próbálják lázközeli állapotban tartani őket, hiszen akkor a legaktívabbak, de mégsem szeretnék, ha átlendülnének ezen a határon, mert akkor leáll a gyűjtés és a méhcsalád kiröppen a kaptárból. Náluk ez a szaporodás, új királynőt nevelnek, majd a méhcsalád egy része útra kel a régi királynővel új otthont keresni. Ez egy természetes folyamat, melyet a méhészek próbálnak kordában tartani, hogy lehetőleg ne menjenek el a méhek, mert ez a méztermelés ellen hat. Az a méhcsalád, mely megrajzott, már nem fog jelentős mennyiségű mézet gyűjteni.
Képet készítette: Dr. Szekeres András
Visszatérve a kérdésre, abban az esetben, ha találunk ilyen méhrajt, akkor azt a méhészek az értesítés után általában be szokták fogni. Erre vannak különféle fogások, de azért a méhészeknek is kihívás lehet, hogy hogyan is oldják meg a feladatot. Gyakran megesik, hogy a raj lóg egy ágon, mely lényegesen egyszerűbb helyzet, aztán olyan is előfordulhat, hogy 5 méter magasan egy fán telepednek meg, ahol a befogásuk már jóval macerásabb folyamat. Jártam már úgy, hogy egy kéményből kellett kiszednem őket a kémény bontása nélkül egy tetőn egyensúlyozva. Ez már elég izgalmasnak számít, melyet nem szívesen élnék át újból. Aztán ugye ilyen esetekben az ember megkeresi a királynőt vagy királynőket, mert ha ez már a második raj (van, hogy többször is megrajzik a család), abban az esetben szűzanyák, párzatlan anyák is találhatóak a rajban.
Szóval megkeressük a királynőt, azt berakjuk egy kaptárba, egy dobozba vagy egy vödörbe, vagy bármilyen tárolóba. Ezután a többi méh követni fogja őt, ezáltal az egész családot be lehet gyűjteni. Ezek a méhek egyébként is nyugodtabbak, mert mielőtt elindulnának a kaptárból, teleszívják magukat mézzel, mely megnyugtatja őket, ezért képesek akár napokat is helyben lógva átvészelni. A gyűjtőedényt egy darabig még a közelben hagyjuk, hogy bevárjuk a felfedezőket, akik ilyenkor éppen úton vannak, hogy feltérképezzék a jónak tűnő szálláslehetőségeket. Egy ilyen kirajzott család maximum 3-4 napig marad egy helyen, aztán tovább áll. Ha sikerült begyűjteni egy ilyen rajt, akkor munkára lehet őket fogni, de előtte karanténba kerülnek. Ilyenkor atkairtást végzünk rajtuk, melyet nagyon hatékonyan el lehet végezni, mivel általában a méhek fiasításában bújik meg az atka, de az új család esetében ilyen nincs. Aztán közben megfigyeljük őket, hogy nincsenek-e jelen egyéb betegség tünetei, ez azért fontos, mert ha egyből bevinnénk a méhcsaládjaink közé őket és velük együtt a betegségeket is, akkor akár az egész méhészetünket tönkre tennénk vele. Erre való a karantén, mert ha minden rendben van ezen időszak alatt, akkor össze tudjuk engedni a saját méheinkkel.
LL: Akkor egy begyűjtött méhcsaládot sem pusztítanak el? Vannak ilyen közszájon forgó információk, hírek, ez az elpusztítás vajon ennek ellenére igaz lenne?
SZA: Nem, nem, nincs ilyen. A méhek értéket képviselnek, egy ilyen tavasszal begyűjtött méhcsalád például csak a napraforgón a nyári időszakban több kiló mézet is gyűjthet.
Képet készítette: Dr. Szekeres András
LL: Milyen hatással van a méhekre a csapadékmentes, forró nyár? Mit lehet tenni a megsegítésükért?
SZA: Segíteni kell őket! Vizet mindenképpen kell kirakni nekik. Két éve nyáron, amikor alig esett és nagy volt a forróság, akkor különösen oda kellett erre figyelni. A méheknek a téli felkészülésben fontos szerepet játszik a virágpor, hiszen az a fehérjeforrásuk, a cukrot pedig a nektárból nyerik. A fehérje az utódnevelés miatt is lényeges. Nyáron, amikor nem esik az eső, a növények nem termelnek elég virágport, ezért ebben az esetben is segíteni kell a méheket. A virágpor hiánya probléma, de ennek pótlásában a méhészek tudnak segíteni korábban gyűjtött virágpor felhasználásával, vagy virágpor pótló egyéb forrásokkal. Ilyen például a szójaliszt vagy az inaktivált élesztő. Visszatérve a vízre, a tavalyi évben például napi 50 liter vizet is elhordtak a méheink itt Szeged környékén. Persze elképzelhető, hogy más állatok is ihattak belőle, mint például az őzek, így ez nekik is segítség lehetett. Egyébként alapszabály, hogy itatót mindig kell rakni a méheknek. Vannak olyan napok, amikor látványosan el is hordják a vizet, ez mindenképpen azt mutatja, hogy szükségük van rá.
LL: És akkor ezt a vizet csak inni használják vagy hűtésre is?
SZA: A vizet csak inni, a hűtést általában úgy oldják meg, hogy a szárnyukkal ventilálnak a kaptár kijárójánál és úgy hajtják ki a levegőt a kaptárból. A hűtés léghűtést jelent nem pedig vízhűtést.
LL: Az előbbi témához kapcsolódóan lehet olvasni az interneten és hallani különféle helyeken, hogy cukros víz kihelyezése nem ajánlott a méheknek. Mi erről a véleménye?
SZA: Valóban nem ajánlott. De ez attól is függ, hogy milyen időszakban tesszük ezt meg, mert az akácvirágzáskor kihelyezett cukros vizet meg sem közelítik a méhek, de ősszel még a kirepedt szőlőszemekre is rárepülnek, mert akkora a virághiány, hogy nincs mit gyűjteniük. Az ebben az esetben kirakott cukros folyadékok egyfajta rablást indítanak el. A kaptár közelében kihelyezett cukros víz pedig még veszélyesebb, mert a méhcsaládok egymást is kirabolják. Szóval maradjunk a tiszta víznél, esetleg még egy kis sót rakhatunk bele. Tavasszal az is előfordul, hogy a méhészek raknak ki, nagyon híg cukros vizet, ez azonban csak azt a célt szolgálja, hogy odaszokjanak a méhek az itatóhoz. Főleg, ha van a szomszédságban mondjuk egy medence, és valahogy meg kell mondani a méheknek, hogy ne abból igyanak, melyben a szomszéd gyerekek fürdenek. Ezzel a praktikával oda lehet szoktatni őket az adott ivásra szolgáló helyhez, és nyilván az odaszoktatás után már tiszta vizet kapnak. Szóval, ez is csak tavasszal van, amikor kezdődik a szezon.
Képet készítette: Dr. Szekeres András
LL: Hogyan lehetne segíteni a méhcsaládok túlélését/gyarapodását úgy általánosságban véve?
SZA: Ha a tavaszi gyarapodást nézzük, akkor a repce ebben kulcstényező, hiszen annyira erős a virágpora és nektárja, hogy látványosan berobbannak tőle a méhcsaládok, a repce szezon végére szinte szét akarják feszíteni a kaptárt, nem úgy, mint a repce kezdetén, hogy szinte csak egy maroknyi méh van bent. A repcével biztosan lehet segíteni a gyarapodásukat, de tavasszal a kaptárakon belüli etetéssel is segíthetjük őket, például cukros lepényt adunk be nekik annak érdekében, hogy a fejlődésüket segítsük. De a legjobb, ha olyan helyre tudjuk őket elvinni, ahol a természetből egyszerűen meg tudják szerezni ezt a forrást. A nyári napforduló után a méhészeknek nyugodtabb időszak következik, mert már nem kell a rajzással foglalkozni, mert a nagyfokú gyarapodás általában rajzásba fordul át. A napforduló után már ellehet rakni a létrát, nem kell a rajok után szaladgálni. Kiváló segítség a méhek gyarapodására, ha a méheket árterekbe tudjuk telepíteni a tavasz kezdetén, hogy már a fűzvirágzást is elcsípjék még a repce előtt. A gyarapodást segíti, ha javítjuk a kaptárak hőgazdálkodását a tavaszi szeszélyes időjárás során, különféle hőszigetelő szűkítőket használunk a kaptáron belül. Ilyenkor lerekesztünk részeket, hogy a méheknek minél kevesebb helyet kelljen befűteniük hideg időben. Ezek mind arra szolgálnak, hogy a méhek minél hamarabb elérjék a téli időszak után a maximális családméretet, minél jobban gyarapodjanak. Az eredményes méhészkedés záloga, hogy hogyan tudjuk a téli pihenő után a méhcsaládok népességét gyarapítani a termelési időszakra, melyben a tapasztalat mellett sokat segít a hazánkban rendelkezésre álló szakirodalom is, melyek ismertetik a megfelelő fogásokat.
A termelékenység fenntartása a szezon további részében már egy másik történet. Ami biztos, hogy mi, méhészek nem szeretjük, ha a méhcsaládjaink megrajzanak, annak ellenére, hogy a méheknek ez a szaporodást, a megújulást jelenti. Ha sikerül kordában tartani ezt a folyamatot, akkor egy méhanya több évet is tud élni. A teljesítménye persze folyamatosan csökken és hogyha nem engedjük, hogy rajozzon, akkor egy idő után kimerülnek az energiái és elpusztul, a család pedig összeomlik. Azzal lehet segíteni a család fennmaradását, hogy tervszerűen cseréljük a méhanyákat, például a kisebb méhészetek 3 évente, az üzemszerűen működőek pedig 2 vagy akár évente újítják meg a méhanyáikat. Ez azt jelenti, hogy ők nevelnek maguknak méhanyákat vagy úgy vásárolják őket. A méhanyanevelés egy külön terület a méhészkedésen belül, amellyel a méhanya nevelők foglalkoznak és tőlük lehet anyákat vásárolni. Ezzel a módszerrel is lehet egy méhcsaládot folyamatosan jó kondícióban tartani, mert a megfelelő fejlődés egyik fontos pillére az egészséges, jó képességű méhanya. A méhanyanevelés nagy odafigyelést kíván meg, már én is próbálkozom vele egy ideje, változó sikerrel. Fontos, hogy az egyes lépéseket a megfelelő sorrendben, a megfelelő időben végezzük el. Ha mondjuk az embernek délelőtt kell egy adott feladatot elvégeznie a folyamat során, de csak délután jut rá ideje, akkor már nem olyan az eredmény.
Képet készítette: Dr. Szekeres András
LL: Milyen területeken érdemes méhlegelőket kialakítani? Milyen növényfajok jelenléte lenne szükséges a méhek sikeres virágporgyűjtéséhez?
SZA: Szerencsére sok szakirodalom elérhető a témában. A legjobb az, ha olyan méhlegelőt tudunk kialakítani, hogy egész évben legyen valamilyen forrás számukra. Általában a nyári időszak szokott a problémás lenni, mert akkor már nem igazán vannak virágzó növények, ahonnan tudnának gyűjteni. Ezen időszak áthidalására is létezik gyakorlat, ugyanis lehet ültetni ilyenkor virágzó növényeket, mint például a kínai mézesfát, de vannak lágyszárúak is, sőt még városi szinten is meg lehet valósítani, csak tervszerűen kell elvégezni az ültetést. Az egyéni kezdeményezések nagyon fontosak, ha valaki ültet akár egy mogyoróbokrot az már nagy segítség a méheknek, ha van egy kis felmelegedés januárban, február elején.
Aztán ott vannak még a gyümölcsfák, a fűz, a repce, az akác, a selyemkóró, mely utóbbit nem szeretjük, mert invazív, de a méhek ettől függetlenül ki tudják használni. Az akác után még említésre méltó a keskenylevelű ezüstfa, a selyemkóró után következik a napraforgó. De persze vannak még egyéb fajok, mint a szöszös bükköny vagy a levendula, de ezekből nincs általában elvehető mennyiség, de a méheknek elegendő lehet. Jártam egyszer egy selyemkórós részen, ahol volt a közelben egy kisebb levendula ültetvény is, mely végül azt eredményezte, hogy levendulás ízű selyemkóró mézem lett, egy egyedi ízvilággal. Meg lehet még említeni a japán keserűfüvet és a borostyánt is, amely egész ősszel jól virágzik, vagy ott van a galagonya is, ami meg a repce előtt nyújthat segítséget. Az intézetünkben az Ökológiai tanszéken folynak kutatások olyan, akár speciális élőhelyeken is alkalmazható lágyszárú társulások kialakításával kapcsolatban, melyek virágzása egy hosszabb időszakot fog át, így a méheknek egy szélesebb időablakban tudnak nektár- és fehérjeforrást biztosítani. A különböző virágok nektárja különböző hatással van a méhek viselkedésére, a galagonyától és a repcétől eléggé ingerlékenyek a méhek, az akáctól pedig kimondottan nyugodtak. A kaptárak között járkálva nem is foglalkoznak az emberrel, viszont a repcében gyűjtögető méhek már 50 méterről megtámadhatnak. Egy idő után már érzi az ember, hogy mire számíthat a viselkedésük tükrében. Persze mindig vannak különleges események, mint amikor szállítás közben szétesik egy kaptár és özönlenek ki a méhek.
Képet készítette: Dr Szekeres András
LL: Tapasztalt-e szokatlan viselkedést a részükről?
SZA: Persze, habár manapság már a szokatlan is általánosnak mondható. Van egy úgynevezett mászkálás jelenség a repce után, melynek még egzakt magyarázata nincs, de több feltételezés, hajlamosító tényező is ismert. Úgy kell elképzelni, hogy a kaptár előtt mászkálnak a méhek az avarban vagy fűben, mely szinte úgy hat, mintha mozogna az egész kaptársor előtti rész. Ez lehet akár valamilyen vegyszeres hatás következménye vagy nozéma fertőzés is okozhatja. Aztán találkozhatunk a kaptárelhagyás jelenségével is, amikor hirtelen eltűnnek a méhek a kaptárból, ennek is több feltételezett oka van. Ez leginkább tavasszal szembetűnő, erős méhcsaládoknál, amikor egyszer csak elhagyják a kaptárat és ott maradnak az üres lépek. Sajnos a probléma forrásának a megismerését nehezíti, hogy a méhészek, akiknek akár több száz méhcsaládja is lehet, nem tudnak kiemelt figyelmet szentelni egy-egy ilyen esetnek. Vannak azonban hazánkban méhészeti kutatások, ahol kontrollált körülmények között igyekeznek felderíteni a kiváltó okokat. Tehát a válasz az, hogy találkozhatunk szokatlan viselkedéssel.
LL: Melyek a leggyakoribb tévhitek, amelyekkel eddig találkozott velük kapcsolatban?
SZA: Több ilyen is van. Az egyik legáltalánosabb például, ha valahol emberek között megjelenik egy méh, akkor rögtön elkezdik csapkodni azzal a felkiáltással, hogy fúj, itt egy darázs! A szőlészekkel is akadnak időnként összetűzések. Állításuk szerint a méhek kirágják a szőlőszemeket, hogy hozzájussanak a cukros belső részhez, pedig ők nem tesznek ilyet csak a már sebzett szemeknél a magas cukortartalom miatt jelenhetnek meg. Az egyik legmókásabb tévhit a méhészekkel kapcsolatos, mely szerint ők semmit se csinálnak, csak várják, hogy a méhek gyűjtsék a mézet, csak ülnek és nézik, ahogy a méhek dolgoznak. Ezzel szemben a méhészeknek sokat kell dolgozni, hogy eredményesek legyenek. Nagy súlyokat kell megmozgatniuk, hiszen a méhészkedés nagy része kemény fizikai munka, ezért rengeteg idősebb méhész esetében alakulnak ki különböző gerincproblémák. Hozzátenném, hogy a méhész általában akkor dolgozik, mikor más ember otthon pihen. Valamint jellemző, hogy a munkálatokat sok esetben 40 C°-os hőségben, a méhek miatt beöltözve kell elvégezni. Ilyenkor a veríték egy idő után megáll az ember cipőjében, és ha nem vigyáz hamarosan megjelennek a napszúrás tünetei is.
Képet készítette: Dr. Szekeres András
LL: Miért elengedhetetlen jelenlétük emberi szempontból? Hiszen más hártyásszárnyúak is végeznek beporzást, például a darazsak, de ott vannak a kétszárnyúak rendjébe tartozó zengőlegyek is, stb.
SZA: A háziméhek jelentős tömeget képviselnek, ezáltal igazán hatékonyak a beporzásban. A háziméhekre jellemző a jelentős raktározás és ezért a visszajárás, ugyanazon kultúra rendszeres látogatása és ezen információ átadása a kolónia többi gyűjtő egyedének. A poszméhek is jó beporzók, viszont egyrészt nincsenek akkora tömegben és másrészt rájuk nem is jellemző, hogy nagy mennyiségben raktároznának ezért ritkábban járnak vissza és végeznek beporzást.
LL: A következő kérdést már korábban érintettük, de azért újból feltenném, mégpedig, hogy melyek a legveszélyesebb méhparaziták, méhbetegségek?
SZA: Az ázsiai lódarázs, mely megérkezett hozzánk, 45 éve a méhatka, mely a méheken élősködik, valamint a különféle vírusos betegségek terjesztésében is részt vesz. Akkor ismeretes még a mikrospórás sejten belüli élősködő, a nozéma, melynek egyébként két faja is káros a méhekre, a Nosema apis és a Nosema ceranae, a tavaszi vészt vagy májusi vészt ők okozzák. Akkor ott van az amerikai költésrothadás, melyet egy baktériumfaj (Paenibacillus larvae) okoz. Ez olyan jelentőségű, hogy ha az állományban felüti a fejét, akkor zárlatokat/karantént kell bevezetni. Időnként a médiában is lehet hallani vagy olvasni, hogy itt és ott méhészeti zárlat van éppen. Ezekre a területekre a méhek se be és se ki nem mehetnek, sőt ilyenkor előfordulhat, hogy el is égetik a méhészeteket. Ismeretségi körben is előfordult, ahol az egész méhészetet elégették és gyakorlatilag újra a nulláról kellett kezdeni.
A megsemmisítéskor a méheket lekénezik, ásnak egy nagy gödröt, fogják a méhészruhákat, a kaptárakat, mindent, ami éghető és a fertőzést hordozhatja és elégetik. Így próbálják megakadályozni a terjedését. Vannak a világban olyan helyek, ahol enyhébb esetekben engedélyezik antibiotikumok használatát is, de hazánkban ez nem engedélyezett. Pécsen egyébként szegedi részvétellel folynak bakteriofág alapú kezelési kísérletek, ahol a fágokkal próbálják elpusztítani a bakteriális kórokozókat. Bíztatóak a kutatások eredményei, de jelentős áttörésről még nem szólnak a híradások. Az új kártevők esetében a kis kaptárbogár is probléma, mely Afrikából indult, Olaszországban már megjelent, tehát valószínű, hogy ide is hamarosan megérkezik. Vannak még különböző gombafertőzések, meszesedések, melyeket a méhészeknek fel kell tudniuk ismerni, és lehetőség szerint kezelni. Jó hír, hogy hazánkban elég komoly méhegészségügyi hálózat létezik, mely kisebb területegységekre van felosztva, és amikor valaki elkezd méhészkedni, akkor ide be is kell jelentkezni, ahol nyilvántartásba kerül. Évente ellenőrzik a méhest, a határ közelében pedig kétévente, valamint, tőlük lehet segítséget is kérni, ha az ember valami szokatlan dolgot észlel.
Képet készítette: Dr. Szekeres András
LL: A lódarázs veszélyt jelent a méhállományra? Ha igen, hogyan lehet a kaptártól távol tartani?
SZA: Az európai lódarázs kártétele nem különbözik sokban a többi darázsétól. A kecskedarázs is minden gond nélkül ki tud rabolni egy méhcsaládot, ha legyengült kisebb családról van szó, ebben az esetben sajnos le is győzhetik az egész kolóniát. El kell különíteni az érintett kaptárat, hiszen egyébként is biztosan van valami probléma, melyet kezelni kell. Ősszel sok esetben látni, sőt általánosan kijelenthető, hogy a kaptárból kivett kereten mászkálnak a darazsak, azaz alapvetően a darazsak ki-be járnak a kaptárba, kijátszva a méhek éberségét. Ahol már komolyabb a kártétel, azokban a kaptárakban szó szerint folyamatosan ki-be mozgás van a részükről. Ez ellen a kijárók szűkítésével lehet védekezni, hogy azokon gyakorlatilag mindig csak egy méh férjen ki, meg mondanom sem kell, hogy a kaptáron egyéb lyuk vagy nyílás ne legyen.
Lehet kirakni darázscsapdát, mely készen is kapható, de el lehet készíteni PET-palackból is. Megfelelő csalogatóanyagot kell beletenni, így csak darazsak mennek bele, méhek nem. A csalogatóanyag lehet egyszerű sör, de elérhetőek különféle varázsreceptek is, mint például a sörhöz adott cukor és ecet. Mivel a méhek nem szeretik az ecetet, ez is sikeres megoldás lehet. A darazsak általában ősszel jelennek meg nagy tömegben, de gyérítésüket már tavasszal el kell kezdeni, elejét véve a tömeges elszaporodásuknak. Kellemetlen kaptárlátogatók lehetnek még a hangyák is. Jártam olyan területen, ahol szinte tele volt a kaptár velük. Szerencsére a hangyák távoltartására is léteznek praktikák, mint a sütőpor vagy a diólevél. Szeretnek beköltözni a méhek takarása feletti részbe, mert a kaptárban meleg van, a méhek pedig ott nem érik el őket.
LL: Igencsak sok mindent elért már élete során, ez világosan látszódik már abból is, amely fellelhető például az interneten a munkásságáról. Hogy érzi, a sok eredmény ellenére is hiányol esetleg valamit az életéből?
SZA: Persze, hogyne, sok dolgot hiányolok az életemből, amit nem is tudok itt a szűk időkeret miatt felsorolni … De ez igazából nem így van, az életem teljes, csak mindig elégedetlenkedem. Rengeteg dolgot szeretek csinálni, még ha ezt a családom nehezen is viseli, de valójában örökös hiányérzetem van bármivel is foglalkozom. Az igazság az, hogy a meglévő, már kialakított életvitelt is nehéz életben tartanom, hiszen számos kedvelt foglalkozás mindig parkolópályára kerül, mert nem jut rá idő. Ilyen a vadkempingezés, a biciklizés, kosárlabdázás, kenuzás vagy a zenélés stb., az egyes tevékenységek időnként előtérbe kerülnek néha háttérbe szorulnak. A fő gerinc a kutatás, ami állandóan a felszínen van. Egyébként mindig az a legjobb dolog az ember életében, amikor a családjával lehet. Szülőként úgy is állandó dilemmában van az ember, hogy vajon elegendő időt tud-e a gyerekekkel tölteni, és aztán én mindig arra jutok, hogy lehetett volna többet is. Egyébként, hogy mit értem el vagy hogy mire jutottam életem során talán nem is annyira fontos, mint az, hogy mindig szerettem, amit csináltam.
Képet készítette: Dr. Szekeres András
LL: Mi lenne az üzenete a fiatalok számára?
SZA: Az üzenetem az lenne, hogy lehetőleg senki se adja fel az álmait, küzdjön érte, még akkor is, ha mások azt mondják, hogy nem sok értelme van annak, amit csinál. Na jó, persze ez elég sablonos üzenet! De példaként lehetne említeni Karikó Katalint, aki rengeteget küzdött munkája során és nem adta fel, annak ellenére, hogy sokáig mellőzték őt és eredményeit. Majd a munkája eredményeként sok embernek tudott segíteni és végül elismerésként a Nobel-díjat is kiérdemelte. Lehetőleg mindenki azt csinálja, amit szeretne, amiben erős motivációval rendelkezik. Túl erős kompromisszumokat pedig szerintem nem tanácsos kötni senkinek, mert később biztosan meg fogja bánni és a kompromisszumos időszak során eltelt életszakaszt időpocsékolásként fogja megélni. A fiatalabb korban még nem látszódik, hogy valójában milyen rövid is az élet! Ezért abból 3-4 évet egy olyan dologra fordítani, melyet nem érzünk a magunkénak, később biztosan elkeseredettséggel tölt el.
Köszönöm a lényegre törő válaszait és további sikereket kívánok a mindennapi munkájában.